" Azt hiszem, itt az ideje, hogy levegyem a rózsaszín szemüveget. Túl sok csalódás ért. Most is vannak álmaim, de semmi közük a szerelmi életemhez. Tudomásul veszem, nem esem kétségbe. Képtelen lennék egy szorosabb kapcsolatot elviselni. Amikor együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, azután elutazik, hiányzik, de legalább nem halok bele. Ha sülve-főve együtt lennénk, úgy érezném, hogy megfojt. "
Végleg talpra álltam. :)Kitomboltam magamból végleg minden feszültséget, minden fájdalmat, és most üresen ül itt én nézek magam elé. Ez sem tart persze sokáig. Úgy gondoltam vége, én többet nem hagyom magam. Befejeztem a párkapcsolatokat. Aztán az élet és a sors úgy hozta, hogy fejem hajtom egy utolsó próbálkozásra.
Véletlennek mondják mások, de én nem hiszek a véletlenekben, így a Sors hozta volna? Sorsa mindenkinek van. Remélem lassan rájövök, hogy az én Sorsom mi.
Ülök és szenvedek az angollal. :D Egész nap azt a szülészetis könyvet olvasgattam és fejben kezd is össze állni pár dolog. Miértek és hogyanok. Fáradt is vagyok, hiszen tegnap is buliztam :D Holnap pedig már suli, bár csak negyed 12-től.
Ez alapján rájöhettetek, hogy egy betűt nem haladtam :D Egyenlőre várom, hogy ne csak egy ember hagyja a kézjegyét, a fejezet alatt.
"Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek."
" Olyan szerencsétlenül alakul minden kapcsolatom, mindig úgy viselkedek, mintha nem lenne szükségem a másikra, de közben belehalok, belehalok az érzéketlenségbe, nem érzek fájdalmat, sem izgalmat, még keserűséget sem."
" Olyan sokszor összetörték már a szívemet és mindannyiszor talpra álltam. Egy idő után feladtam, nem élem bele magam semmibe, mert előbb-utóbb úgyis vége lesz, semmi értelme."
Vannak a fizikai túlélésnél fontosabb dolgok is. Képesnek kell lenned tükörbe nézni. /Anita Blake/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése