Kezdemények

Sziasztok!

A napi naptól aktív leszek ismét! =D Van aki ennek örül van aki kevésbé, ugyanis megyek és olvasok sok-sok történetet majd, és kommentelni fogok. =D
Ebben a pár hónapban míg szüneten voltam nagyon sok mindennel próbálkoztam, hogy végre újra visszatérjek.
Ebből nagyon sok oldalas- féloldalas szösszeneteim lettek. Mint egy pillanatnyi felvillanás volt, és ezeket úgy döntöttem megosztom veletek.

Fontosan érzem elmondani, hogy pár hónap alatt gyökeres változáson mentem keresztül, de ezeket a "kezdeményekben" nem bírtam megfogni. Így egyikből sem lett semmi. És előre vetítem, hogy nem is lesz valószínűleg.

Amit még ki szeretnék emelni azaz, hogy az új Forma 1-es történetem első fejezete imádott, egekig magasztalt barátnőm és bétám keze alatt van már. Aki szerintem majdnem sírva fakadt mikor meglátta mennyi javítani való van benne. =D
(Biztos vagyok benne, hogy kis maximalistám ebben a bejegyzésben is rengeteg hibát találna xD)

A feltett "kezdemények" egyike sem látott bétát, é én is csak most nyitom meg őket újra (már ami túl élte a dühömet ma)

Szóval:

Első Kezdemény:

A harisnyás, tűsarkúba bújtatott lábam jegesen nyalogatta a szél. Összébb húztam magamon a fehér szövetkabátom, és megittam a maradék kávémat.
- Miért vagy kint? Nem fagysz meg? – jött ki utánam Christian.
- Egy kis hideg nem fog ártani, legalább jobban megy a gondolkodás – vontam vállat. Most már csak azért is alapon voltam kint.
- Legalább az ajánlatomon gondolkodsz? – mosolyodott el.
- A McLaren még mindig jobb ajánlatot tett – szívtam be a jeges hideg levegőt. A kabátom zsebében az öngyújtómat forgattam. Vágyam arra, hogy rágyújtsak, de próbáltam leszokni, így csak játszottam vele.
- Tényleg velük szeretnél dolgozni? – fonta össze a karját a mellkasa előtt. Ő is fázott már, lilult a szája.
- Csábít a dolog – bólintottam vigyorogva. – Nagy álmom egy kezelhetetlen pilótával dolgozni, McLarennél ott lenne Hamilton. Csupa kihívás.
- A kihívásra mész? – faggatott. – Megkaphatod a kettes rajtszámú csapatot – ajánlotta fel. Webber csapatát.
- Szerez oda egy pilótát aki nincs még kiégve, és vállalom – bólintottam.
- És mégis honnan veszed, hogy miattad szereznék egy új pilótát? – vonta fel a szemöldökét.
- És honnan veszed, hogy megfontolom egyáltalán a Red Bull ajánlatát? – kérdeztem vissza.
- Keresünk mást – vonta meg a vállát, és bement.
- Megtudod a vezetőséggel beszélni? – szóltam utána.
- Simán – mondta magabiztosan.
Az erkély korlátja felé fordultam, és néztem ahogy a kamionba pakolnak a szerelők. Kétszeres Világbajnok csapat. Tökéletesen összeforrt ez a csapat, minek megbolygatni?
Előszedtem a telefonom, és kikerestem a nekem kellő telefonszámot.
- William O’lone – vette fel hivatalosan a telefont.
- Anna Lows – szóltam bele vigyorogva.
- Mire fel ez a telefonálgatás Ann? – kérdezte mosolyogva. Volt valami fura az emberek hangjába mikor mosolyognak, megváltozik a hangjuk akusztikája, és tudod, a hangjukból, hogy mosolyognak.
- Szerezz nekem a McLarentől egy hivatalos papírt, hogy tárgyaltak velem, kérlek.
- Mire fel? – kérdezett vissza. Közben hallottam ahogy a z ujjai száguldanak a billentyűkön.
- Mert tudod jól, hogy a Forma 1 világában nem elég a szó, alá is kell támasztani – válaszoltam.
- Azt mondtad, hogy a McLaren tárgyal veled? – nevetett. – Te lennél az utolsó, akit a McLaren megkeres a tavalyiak után.
- Will, kérlek! – nevettem.
- Cserébe beszélsz anyával, hogy szálljon le az unokatémáról! – vágta rá.
- Beszélek anyukáddal – sóhajtottam fel.
- Blairt teljesen kiborítja, hogy folyton a fülünket rágja – morogta. – Hova küldjem?
- Az otthoni irodámba, már indulok haza – sóhajtottam fel.
- Mire haza érsz ott lesz. Beszélj anyával! – nem is várta meg, hogy elköszönjek letette.
Visszamentem a meleg épületbe, és felvettem az asztalról a kistáskámat, és lefelé indultam a másodikról, ahol a tárgyalók voltak.
- Holnap találkozunk – vigyorogtam Christianra mikor elmentem az irodája előtt.
- Alig várom – mondta lelkesedés nélkül.
Lementem az elsőre és belestem a folyosóra. Tommi éppen a szimulátor felé ment. Oldalra döntöttem a fejemet. Kidolgozott hát, feszes fenék. Elvigyorodtam.
- Holnap találkozunk Tommie – szóltam utána.
- Nem szeretem mikor így hívsz – vigyorgott rám. – Úgy csinálsz, mintha te lennél az idősebb.
- Tán zavar öcsi? – nevettem.
- Már nem vagy mindenható FIA-s, egyszer valaki visszavág majd nagyon – jegyezte meg.
- De az nem egy nyugis finn lesz aki beverni az arcom – vigyorogtam rá.
- Hát nem – nevetett.
Intettem neki, és a garázsig nem is álltam meg.
Tavaly gyakorlatként egy évet töltöttem az FIA-ban. Nem sokat szerettek így meg a paddockban, viszont a szemembe kevesen merték mondani, hogy húzzak melegebbre. Bernie jobb kezeként elég nagy hatalmam volt hozzá, hogy 26 évesen tekintélyt parancsolóan tudjak végigvonulni a paddockban.
Most kaptam választási lehetőséget, hogy csapathoz szerződök-e vagy maradok ott még az FIA-nál. Illetve ezt a második évemet mindenképpen ott töltöm már, de jövővel kapcsolatban fontos lenne tudatnom a fejesekkel, hogy mi a helyzet.
Ahogy haza értem egyből átmentem William anyukájához, aki nekem a szomszéd nénike volt, és a lányaként kezelt. Nagyon bírtam a nőt. 70 éves volt, és még mindig a részi időkben élt. Felháborította minden mai viselkedés. Tiszta úrihölgy volt a nő.
- Ne bántsa az unokáját, hölgyem. Higgye el, csak az őrületbe kergeti Williamet és Blairt is, ha rágja a fülüket – magyaráztam neki az antik csésze fölött. Régi angol teát iszogatva némi tejjel. Régebben utáltam tejjel inni a teát, de kénytelen voltam rászokni, hiszen gyakran voltam hivatalos angol teadélutánokra.
- Már ideje lenne legalább egy unokára – csóválta a fejét. – Ezt megértheted.
- Megértem – mosolyogtam rá. – De higgye el, hogy így csak késlelteti a dolgot. Nem akarok mélyebben belegondolni de a stressz gátolja a megtermékenyülést.
Hümmögött egy sort és bólintott.
- Most mennem kell, sajnos millió dolgom van. Köszönöm a teát – mosolyogtam rá.
- Járhatnál gyakrabban! – jegyezte meg.
- Sajnos engem még Williamnél is jobban lefoglal a munkám – húztam el a számat. Ez csak játék volt. Igazából ha tehetem még több időt töltöttem volna munkával.
- Menj! Nem vitatkozom a munka és a család viszonyáról! – mosolyodott el.
Ezt megúsztam ezúttal.
A házam kívülről elegáns volt, és tökéletes. A kertemet egy kertész gondozta, így az is kifogástalan volt. Beléptem az előtérbe, és ledobtam a táskám, a kabátom pedig felakasztottam.
Még csak fél éve költöztem ide be. Az előtérből nyílt a konyha, ami egybe volt a nappalival. A mosogatóba pá bögre volt és néhány tányér meg evőeszköz. Körülbelül pontosan ennyi is volt a használati eszközöm. Főzni nem volt időm, így felszerelést se vettem még. A nappaliban volt egy kanapé, meg egy hatalmas TV, alatta az összes eddigi futam DVD-n. A falak mindenhol csupaszak voltak. A nappaliból nyílt a dolgozóm, ami viszont tele volt. A falakon jelentések, naptárak lógtak. A polcok tele voltak szabályzati kódexekkel, és a régi egyetemi tankönyveimmel.
Egy hatalmas íróasztal uralta a szoba nagy részét, ami tele volt papírokkal, levelekkel, és két géppel. A fax és a nyomtató is ott kapott helyet. Volt még egy kanapé a szobában, amin egy lepedő, egy takaró és a egy kispárna várta, hogy ledőljek kicsit aludni.
Fent az emeleten pedig egy teli gardrób volt még, meg egy vendég ágy az egyik szobában.
Ezen kívül még a fürdőm volt felszerelt. Valahogy nekem nem is volt szükségem többre. Nem egy otthon volt, csak egy lakás. Amennyi időt itt töltöttem tökéletesen megfelelt.


Második Kezdemény:
Ordított az elektronikus zene a szobámba. Boxerbe sétáltam oda tükrömhöz. Alaposan végignéztem magamon. Nem tipikus vékony pasi voltam.
Nagy gonddal bezseléztem a hajam majd még egyszer végignéztem magamon és az ágyamról felvettem a gatyámat. Beleléptem, és mielőtt felhúztam volna a sliccem, beigazítottam a boxerem. Megint a tükör elé léptem. A gatya rendben.
Felvettem a fehér ingem, és végiggomboltam. Beleléztem megint a tükörbe. Inkább kigomboltam a felső két gombot.
Elégedetten bólintottam saját magamnak. Jól néztem ki.
Zsebre raktam a telefonom és a pénztárcám, miután egy tízest beledobtam.
Halkan átosontam az előtérbe, hogy ne keltsem fel a házat, és felkaptam a kocsi kulcsot. Kifelé menet még egyszer végig mustráltam magam az ajtó melletti tükörben. Megigazítottam a gallérom, és bezártam magam mögött az ajtót.
A kocsiba a motor indulásával a zene is bekapcsolt, és egyből dübörögni kezdett.



Harmadik Kezdemény:
Fáradtan tettem a fejem Lucius vállára.
- Ha nem állsz át a mi oldalunkra legalább menekülj el valahova – kezdtem bele ismét a beszédembe. – Kérlek Lucius! Védd meg Dracot, meneküljetek!
- Nem menekülök – vágta rá dühösen. – Nem futok el.
- Ne most. Légy Mardekáros. Menekülj! – térdeltem fel könyörgően. Ő felkelt az ágyból és dühösen felvette a köntösét.
- Rendben. Gyere velünk – fordult felém.
- Nem tehetem – ráztam a fejem. – A keresztfiamnak és Angelnek szüksége van rám!
- Dracot már régen elküldtem Franciaországba – vetette oda míg a gatyáját vette.
- Hova? Nem találják meg? – faggattam.
- Nem mondom el, hol van – az arca kifejezéstelen volt. Így ismerte meg a világ. – Biztonságban van egy darabig, ahogy remélem Angel is.
- Menj utána – követeltem. Felkeltem és meztelenül léptem elé. – A francba Lucius, tűnj el Angliából, míg nincs vége a háborúnak! Angelre neked ne legyen gondod.
- Azt mondtam nem! – villantotta rám a szürke szemeit.
Egy pillanatra kint néma csend lett. Mindketten az ablak felé kaptuk a fejünket. Voldemort belépett a birtokra. Éreztem a közelségét.
- Tűnj innen! – sziszegte oda nekem, és nagy léptekkel az ajtó felé indult.
- Gyere velem! Állj át! – próbálkoztam utoljára. – Meg fog kínozni, ha rájön, hogy semmi híred neki!
- Talán a kezére adlak, és akkor kiderül melyikünket kínoz meg – vágta a fejemhez. – Tűnj már innen Lia!
Magamra rángattam a gatyámat és a pulcsimat, a talárom a kezembe szorongatva léptem a kandallóhoz.
- Lucius – fordultam meg. Az ajtóból nézett vissza. – Nem hagyom, hogy még egyszer közénk álljon bármelyik oldal. – egy pillanatra elmosolyodott és intett nekem, hogy menjek már, ő pedig bevágta a szobaajtót. Lent kinyílt és csapódott a hatalmas ajtó.
Beléptem a kandallóba, és egyenesen az Odúba mentem.
- Molly szedd össze ami kellhet és pakolj át a Grimmault térre – szóltam oda a főző asszonyhoz. Kivettem a tejföl szőke kislányt a járókából, és Mollyra néztem.
- Ott találkozunk – egyből indultam vissza a kandallóhoz a kislánnyal a kezembe, aki még beszélni sem tudott. A szájába gyűrte a kezét, és azt rágcsálta csöndesen.
- Hova viszed Angelt? – szólt utánam. – Nem lenne biztonságosabb ha egyből a Black házba vinnénk?
- Ha mellettem nincs biztonságba, akkor senki mellett – szóltam vissza és kiléptem a házból.
Roxfort hatalmas kapui elé érkeztem. Előrevont pálcával indultam meg a hatalmas ódon vas felé. Beengedtem magam a védővarázslatokon, és célba vettem a hatalmas kastélyt.
Mire felértem az igazgatói irodába Angel a kezemben el is aludt.
- Albus – léptem be kopogás nélkül az igazgatói irodába. Az idős varázsló rám emelte a kék szemeit.
- Lia mi járatban? – kérdezte és az asztallal szembeni székre mutatott.
- Szólj Perselusnak, le kell kötni Angel varázserejét – néztem a babára. – Ahogy tudomást szerez róla Voldemort a kislány saját magát fogja elárulni az erejével.
- A szülei szerinted mit szólnának hozzá, ha megtudnák? – érdeklődött. – ehhez az ő beleegyezésük kell és a vérük.
- Draco jó messze van innen – vágtam rá. – A lányom pedig még messzebb – soroltam. – Az én vérem is.
- Lia.. – sóhajtott az igazgató.
- Albus elvesztettem a legjobb barátaimat, és a szerelmemet is ebben a csatában – ültem le fáradtan a székbe. – Nem akarom a lányom vagy az unokám elveszteni.
- És mi lesz a fiaddal? – kérdeztem a szemüvege mögül rám nézve.
- Draconak Narcissa az anyja. Ő nevelte fel – ráztam a fejem.
Hatalmas sóhaj után ugyan, de segített.

Negyedik Kezdemény:
Furcsa, hogy a testünk és a lelkünk nincs teljesen összekötve. Ahogy a szívünk és az agyunk is két külön egység. Attól, hogy a testünket egy kór támadja a lelkünk lehet tiszta, és lehetünk vidámak. Ha ez fordítva esik meg az már nehezebb helyzet. Mikor a tested egészséges, de a lelked apró darabra hullik, olyankor tudattalanul is elkezdjük magunkat „mérgezni”, de nem a szervezetünk alkalmazkodik a lelkünkhöz. Ezt mi időzzük elő.
Talán az első intő jel, mikor már megtudod magad játszani. Hiszen soha nem azaz öngyilkos jelölt a veszélyes, aki fennhangon hirdeti, hogy ő most bizony megteszi, hanem azok az emberek, akik nem mondják ki hanem magukban hordozzák. Mint egy bomba. Ha tudod mi van a dobozban, vigyázol rá, óvod, nehogy robbanjon, és ha már elmondták neked mit rejt, az inkább csak félelem keltés, és figyelem felhívás. A veszélyes az mikor nem tudod mit rejt a csomag, és senki nem figyelmeztet rá. Egyszerűen csak megtörténik.
Oldalra döntöttem a fejem, ahogy néztem a fehérre meszelt szobában üldögélő lányt. Ő is ilyen rejtett bomba volt. Egy látszólag kemény csaj, célokkal, álmokkal. Közben csak biztosan álltak a lelkét elrejtő falak.
Már egy hete vele foglalkoztam.

Első fejezet

- Szervusz Olivia – léptem be hozzá az ajtón.
- Szép napot Dr. Lernova – nézett fel rám, és kiült az ágy szélére. A ruháját, amit az intézménytől kapott eligazította magán és kedvesen rám mosolygott.
- A rend kedvéért elmondom, hogy a beszélgetésünket továbbra is rögzítem. – Már már unottan bólintott. Letettem a diktafont, és belelapoztam a mappájába.
- Meséld el nekem miért kerültél ide be – kértem szelíden.
- Mert a kórházból átutaltattak ide – mondta kézenfekvően, most már sokadszorra.
- És nem is érzel semmi okot arra továbbra sem, hogy miért kerültél ide? – tettem fel a kérdést. Megrázta a fejét.
- Így nagyon sokáig itt leszel Olivia – figyelmeztettem. – Nem hagyod, hogy segítsek.
- Nincs min segíteni. Félre diagnosztizáltak, ebben biztos vagyok – mondta nyugodtan.
- A szervezetedben nagyon sok nyugtatót és fájdalomcsillapítót találtak. Összeestél az iskolába – olvastam fel a lapjáról. Kezdtem azt érezni, hogy döngetnem kell a kapukat ahhoz, hogy bármit is kiszedjek belőle. Már nagyon érdekelt, hogy egy 18 éves lány mit rejthet ennyire a lelkében.
- Túlságosan fájt a fejem – bólintott. – Emlékszem, hogy kikéretőztem az óráról, de már nem jutottam ki a teremből, mikor elsötétült a világ. Utána már csak arra emlékszem, hogy a kórházban fekszem. De ezt már mondtam! Mindent elmondtam már.
- Még semmit nem mondtál amit nem tudok – csóváltam a fejem.
- Nincs mit mondanom magának – dőlt hátra, hogy a hátát a falhoz támaszthassa.
- Ki az a Rémi? – tettem fel a kíméletlen kérdést. Kifaggattam a hét folyamán több ismerősét is, hogy legyen valamim, amit felhasználhatok.
- Egy régi barát, és az egyik exem – válaszolta készséggel. Nem hazudott, ez nyilvánvaló volt, de ez csak rész igazság volt ebben biztos vagyok. Sok minden lapult a szavai mögött.
- Hol van most ő? – ütöttem tovább a vasat. Egy pillanatra maga elé bambult, de utána visszavonta az arca elé a magabiztos maszkot, és úgy válaszolt.
- Tavaly februárban meghalt.
- Részvétem – mondtam neki együtt érzően, ő csak megvonta a vállát. – Hogyan ismerkedtetek meg?
- Egy furcsa helyzet által. Átmentem az egyik régebbi barátomhoz, hogy beszéljek vele, és összekevertem őket hátulról. Rémit öleltem meg. A bódítóan finom illatról esett le először, hogy valami nincs rendben – apró mosoly volt az ajkán, ahogy párszavasan elmesélte a dolgot. Viszont azon megakadtam, hogy megemlítette az illatát.
- Feltudod idézni, milyen illata volt? – kérdeztem. Bólintott, és valami megcsillant a szemében, de annyira rövid ideig volt ott, hogy esélyt sem kaptam, hogy analizáljam.

Ötödik Kezdemény:
Nyújtózkodni próbáltam, de a vasbilincsek erősen fogták a kezem. Felsóhajtottam, de a mellkasomban úgy éreztem, mintha tüzes vasat forgatnának. Felnyögtem a fájdalomtól. A hátamon a bőr fájdalmasan húzódott.
Lassan nyitottam ki a szemem. Alig volt valami fény. Csak a cella előtti folyosóról szűrődött az egyik fáklya fénye.
Lábujjhegyen álltam de leginkább a kezeimnél fogva lógtam. A vállaim már rég beálltak, a lábfejem pedig már nem éreztem. Ha a vasbilincsek nem vájnának a húsomba ahogy a súlyom megtartják összecsuklanék.
Már sehol nem volt a kecses nőiességem. Nem sok minden tudta eddig megtörni a kitartásom és még kevesebb minden tudta elvenni a női mivoltom gyakorlását. De a három héttel ezelőtt még tiszta kosztüm nadrágom rongyosan, vizesen és piszkosan lógott rajtam. A fehér blúzom már feketellett a vértől. Az én véremtől. A hátamon már csak cafatok tartották egyben a korbácsolásnak köszönhetően.
A hajam piszkosan, csombókokban keretezte az arcom. A szám felszakadt, és teljesen kicserepesedett.
Ha nem itatják meg velem minden nap a bájitalt ami gátol a kiszáradás és az éhhalál ellen akkor már rég nem élnék.
Fogalmam sem volt az időről, de jó sokáig csüngtem ott mikor léptek kopogtak végig a márvány folyosón.
Panaszosan nyikorogva nyílt ki a cella ajtaja. Fekete köpenyt és halálfaló maszkot viselt aki belépett, de a tartásából tudtam ki az.
- Jöttél meglátogatni Lucius? – kérdeztem rekedten. A torkom csont száraz volt. Köhögnöm kellett, pedig csak pár szót szóltam.
Nem szólt hozzám. Soha nem tette.
Olyan óvatosan fogta meg az állam mintha porcelánból lennék, és bármelyik pillanatban összetörhetnék. Másik kezével kisimította az arcomba lógó hajam és a homlokomtól végigsimított az arcomon. Kerülte az összes fájó ponton, ami bizonyára teljesen tökre tették az arcom.
- Miért nem szólsz hozzám? – néztem a maszk szemréseibe. A szürkés szemek visszabámultak rám.
Tudtam miért vagyok a Malfoy kúria börtönében. Még mindig visszacsengtek Albus szavai mikor visszajöttem Franciaországból:
„ Az életeddel packázol, és mindazzal amit elértél. Még Harry előtt le fognak vadászni! ”
Akkor mosolyogtam. Sirius bebörtönzése után alig egy hónappal Albus kiparancsolt az országból. Tudtam miért jöttem vissza.
- Miért nem hagytok meghalni? Mi a terve velem Lucius? – faggattam. A torkom és a tüdőm tiltakozott a beszéd ellen, de nem érdekelt.
Elengedte az arcom és az ajkaimhoz nyomta a bájitalos fiolát. Megráztam a fejem. A hátamon felhasadt az egyik seb a mozdulatra. Éreztem ahogy a forró vérem végigcsorog a gerincem mentén.
Erőszakkal nyomta a fiolát a számba, és szétnyitotta az állkapcsom, hogy beletudja önteni, majd szorosan összezárta, és hátra hajtotta a fejem. Már lassan fuldokoltam, de nem adtam fel. Nem akartam lenyelni. Végül a túlélési ösztönöm erősebb volt, és egy óvatlan pillanatban nyeltem egyet. A bájital végigmarta a torkom. Ma sem halhatok meg.
- Azért vagyok itt, hogy Harryt ide csalja? Nem is ismer engem! Albuson kívül senki sem tudja, hogy visszajöttem! Ő pedig nem hülye. Nem fognak értem jönni – hadartam ahogy a szer hatott, és nem éreztem magam annyira szomjasnak már. Az agyam is jobban forgott. Elengedett és ellépett tőlem. Eleinte rángattam a billincseimet, de semmire nem mentem vele. Csak tovább lógtam ott a penészes falnál, és néztem rá. Kezdtem érteni.
- Téged büntet – suttogtam. – Kivont a forgalomból, így én már nem okozok gondot és téged is büntethet. Ezért élek még.
Nem válaszolt, de a szemeiben keserűség suhant át de csak egy pillanatig. Megint azok a kifejezéstelen szürke szemek voltak.
- Rájött igaz? – kérdeztem suttogva. – Narcissa él még egyáltalán? Vagy Draco? Vagy már őket is megölte, hogy te bűnhődj?
El akartam érni, hogy megszólaljon, de nem tette. Hátat fordított nekem és kiment a cellából.
Lehajtottam a fejem és három, talán már több, hét után először eredtek meg a könnyeim. Lucius mindig is hideg volt mindenkivel. Nagyrészt még a saját fiával is. De engem szeretett. Mióta találkoztunk a Roxfortban azóta szeretett. Két évvel volt idősebb mint én. Soha nem felejtem el, mikor ötödéves koromban megcsókolt. Már akkor a Roxfort legszebbjei közé tartoztam. Sirius női valójának mondtak mindig.
Soha nem voltunk együtt nyilvánosan. Pedig a tejföl szőke tincsei, és a szemei megfogtak engem is. De egy Malfoynak nem lehet Griffendéles barátnője. Pláne nem Albus vérvonalából.
Sirius volt az alibim.
Mosolyra húzódott a szám. Egymás alibije voltunk két éven át. Ő is szeretett valakit, bár ők sem vállalhatták fel. De teljesen más volt ott az ok. Remus és Sirius éveken át titkolták azt, hogy egymást szeretik. Csak mi a belső kör tudtuk.
Lassan kezdtem volna visszaringatni magam az álomvilágba, mikor kivágódott a cella ajtaja, és Beatrix sétált be rajta.
- Lia cica – vihogott. – Már nem is vagy annyira szép – gúnyolódott.
- Nálad még mindig szebb vagyok Bella – emeltem rá a tekintetem.
- Hallgass! – visította, és már el is ért a kínzó átok. Összeszorítottam a számat, és továbbra is Bellán tartottam a szemem. Az átok mintha felnyiszatolna belülről.
- Bella állj le – szólt rá az ajtóból Lucius hidegen. – A Nagyúr már várja, és nem fog megdícsérni, ha félholtra kínzod.
- Már így is alig él – vihorászott. – Még így is tetszik neked Lucius? – emelte fel a fejem az állkapcsom szorítva.
- Soha nem tetszett. Egyszer kipróbálni nem volt rossz – mondta vontatottan. Biztos voltam benne, hogy hazudik. Nem hittem el a szavait.
- Gyere Lia cica, a Nagyúr csak rád vár – gügyögte Bella.
- Micsoda megtiszteltetés – horkantani akartam, de köhögés lett belőle.
A bilincsek láncai összefonódtak a mellkasom előtt és én térdre estem.
- Mindig is oda való voltál ahol most vagy a mocsokba – köpött oda elém.

Hatodik Kezdemény:
Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból ránéztem Sebastianra.
- Még elmenekülhetsz – vigyorgott.
- Melletted szeretnék lenni – mondtam, bár még vaciláltam, mert a gyomrom nagyon kicsire zsugorodott össze.
Óvatosan csókot nyomott az arcomra, és kiszállt. Csendesen vártam, míg kinyitja nekem az ajtót, addig pedig vettem pár mély levegőt.
- Gyere – nyújtotta felém a kezét.
- Köszönöm – biccentettem kicsit. A frufrum gyorsan oldalra igazítottam, és óvatosan végigsimítottam a kontyomon, hogy tökéletes-e. Nem gyakran jelenek meg nyilvánosság előtt, és Seb szerint túl is aggódom az egészet. Nem könnyű egy kétszeres világbajnok barátnőjének lenni, bár jelentősen megkönnyíti a helyzetem, hogy nem kell kimennem a futamokra.
- Hali Seb – mosolygott rá Sebre egy vörös ajkú nő. A hangja ismerős volt. Egy fehér estélyi volt rajta, a melle alatt pedig egy vörös szalag volt. A lábán vörös bársony magassarkú, a fekete haja pedig egyszerűen kivasalva keretezte az arcát és a hátának a nagy részét eltakarta. Az a típusú nő volt, aki egy kinyúlt pólóban is tökéletesen néz ki, és ezzel tisztába is van. Éreztem ahogy a féltékenység marja a belsőmet. Ez mellett a nő mellett borzalmasan éreztem magam a fekete ruhámban.
- Szia Reb – mosolygott vissza, és oda vezetett a kisebb csapathoz.
- És végre megismerjük a híres Hannaht – mosolygott rá, és egyből óvatosan megölelt, és kaptam két baráti puszit, de szerencsére a vörös ajkait nem nyomta az arcomra.
Sebastian rám mosolygott, és meglepetésemre a kék szemeiben is vidámság és büszkeség volt. Büszke volt arra, hogy a barátnője vagyok. Ennyi nekem elég volt, bár eltüntettem volna mellöle azt a nőt.
- Rebeca vagyok - mutatkozott be. – Rebeca Milligan. Jövőre az én feladatom lesz Sebastian koordinálása a pályán.
- Tehát ő lesz a versenymérnököm – magyarázta nekem Seb. Éreztem, hogy illene most mondanom valamit, de nem tudtam mit.
- Gratulálok a posthoz – nyögtem végül ki.
- Vigyázok majd rá, ne aggódj. Néha seggbe billentem, ha nem hallgat rám – nézett szúrósan Sebre aki nevetni kezdett.
- Induljunk befelé, mert a végén még a Bajnok nem lesz bent a megnyitónál – indult el a pár lépcsőfokon.
Tökéletesen vonult. Mintha magassarkúba született volna, és ilyen ruhák viselésére.
**
Jobb, bal, jobb, bal. Mondogattam magamban. Néha csak millimétereken múlt, hogy nem léptem a ruhámra, és estem egy hatalmasat. Elég béna egyén lévén, próbáltam nem kiszakítania harisnyám, mikor leültünk. Ez a harmadik szett harisnya volt amit viseltem. A másik kettőt kiszakítottam a megmunkált mestermű körmeimmel. A hajam tejesen elrontottam, így gyors hajmosás után csak megszárítottam. Itt-ott még ha valaki beletúrt, ott volt a beleszáradt sampon. Nagyon kellett sietnem, mivel teljesen elneteztem az időt.
Belesüppedtem a kényelmes székbe, és azon gondolkodtam, hogyan fogok innen felkelni a nélkül, hogy a ruhám ne repedne ketté a fenekemen.
Végighallgattam csöndben a műsort, a megfelelő pillanatban tapsoltam, és közben azon járt a fejem, hogy el kéne mennem valami kaját venni majd otthon, mert a hűtő teljesen üresen vár otthon.
Amint vége volt az FIA-gálának kisétáltam a teremből, és próbáltam rohadt kecses lenni, de úgy éreztem magam mintha 200 kilós lennék, és egyik lábamról a másikra dölingélnék.
Végül kiértem esés és ruhaszakadás nélkül a kocsihoz, és mielött bárkinek eszébe jutott volna velem dumálni beszálltam, lerúgtam a magassarkúm, és áthajtottam a két utcával odébb lévő hotelhez. A kocsi csak puccolásnak volt.
Mezitláb sétáltam fel a szobámba, ahol lehúztam a ruhám cipzárját és végig dőltem nyögve a kanapén.
Bekapcsoltam a Tv-t háttérzajnak, és pár perc múlva felkeltem összepakolni. Bementem a hálóba, és egyből sikeresen hasra is vágódtam az egyik cipőmbe.
- Rohadj meg – vágtam bele a nyitott bőröndbe a cipőt.
Leginkább csak szórtam a cuccaimat, és mikor késznek nyilvánítottam rádobtam a tetejére az estélyimet is, és végigdőltem az ágyon, hogy aludjak egyet, mielőtt indulna a gép haza.


Hetedik Kezdemény:
Sóhajok.. Érintések…Az ajkaimon az ő ajkai…
- Lálálá hühü.. lálálá hühü. Senki se tud semmit a papámról és sosem látták még a jó anyám.
- Hogy az a.. – nyögtem fel. A telefonom a hasamon tovább dalolt. A fejem meg szétesés szélén állt. Kezembe vettem a zajongó készüléket és próbáltam beazonosítani mit ír ki.
- Sebastian a jó édes.. khm. Te már megint a telefonommal cseszekedtél? – vettem fel, mikor kezdtem sejteni ki lehet az.
- Jóó reggeeeelt – nevetett.
- Rohadj meg – nyomtam ki.
Fordultam volna az oldalamra, de véget ért a fekhelyem, így a földön kötöttem ki.
- Mi a jó élet!? – Megtöröltem a szemem és próbáltam felülni nagy nehezen.
Egy kanapé és egy asztal között feküdtem. Homlok ráncolva néztem körbe.
- Lalalalalala Ha megszólal a dalom, mindenki elzavar, Pedig ez volt eddig szerintem, a legjobb törpedal – ránéztem megint a telefonomra, ami egy újabb dalt kezdett játszani. Sebastian másik számát írta ki.
- Fulladj meg! Még egyszer hozzá nyúlsz a telefonomhoz eltöröm a milliókat érő kezeidet, aztán nézhetsz – morogtam.
- Valaki nagyon morcos –röhögött.
- Áááh, menj a pokolba – nyomtam ki és a kanapéra dobtam a telefonom.
Nagy neheze felkeltem, és úgy néztem körbe. A szoba közepén ott hevert a magassarkúm. A kabátom a földön volt, ahova leestem, gondolom azzal takarózhattam.
Nagyot ugrottam mikor az asztalon a gép magától beindult, és a fali óra hármat pittyogott.
Én csak álltam és néztem. Nem esett le, hogy most mi van. Azt már kezdtem feldolgozni, hogy a saját irodámban vagyok.
Leültem a kanapéra és próbáltam rájönni, hogy mi történt tegnap.
Pár perc múlva megint megszólalt a telefonom.
- Sebastian hagyj békén – vettem fel.
- Ezek szerint, már felkeltett – nevetett bele a telefonba Kimi.
- Na menj a fenébe te is – dőltem nyögve hátra a kanapén.
- Csak nem elért a másnaposság? – röhögött ki.
- Nem, tök jól vagyok – nyöszörögtem.
- Tudsz te ennél jobban is hazudni - nevetett tovább.
- Miért az én szerencsétlenségemen röhögcséltek mindketten? Hagyjatok lógva – hisztiztem.
- Kislány, 2 óra múlva megbeszélésed van – nevetett. – Vagy ezerszer elmondtad tegnap este. Azért hívtalak, hogy emlékeztesselek. Sebasról sejtettem, hogy cukkolni fog csak – magyarázta.
- Juhé. Csapatot váltok. Leszek a te versenymérnököd – ásítottam. – Te nem piszkálsz annyit.
- Bocs kislány, de nem is hallgatnék rád – nevetett.
- Eltudnám érni – motyogtam. Pillanatnyi csend állt be a beszélgetésbe. – 2 óra múlva? – esett le. – Basszus. Kösz, szia!
Felkeltem a kanapéról, és a magassarkúmat a kezembe kapva amennyire csak tudtam mezítláb siettem át a szobák felé.
Sebastian nevével jelzett ajtót kezdtem el ütni ahogy csak tudtam.
- Nyugalom, nem ég az épület, mindjárt nyitom! – kiabált ki. Nem vártam meg míg kinyitja az ajtót, lenyomtam a kilincset és bementem.
- Hé! – nézett ki a fürdőből.
- Kuss, te szívattál egész reggel, most hallgass – intettem le. Ledobtam a magassarkúm, és a pulcsim is repült az ágyra.
- Várd már meg míg én végzek! – nézett rám.
- Nincs időm arra, hogy a piperészkedésedre várjak! – morogtam oda. Ledobtam a gatyámat, és a felsőm a WC-re majd jelentőségteljesen Sebastianra néztem, aki még mindig engem nézett. Fülig vörösödött, és elfordult.
- Megvan már az új edződ? – faggattam.
- Még nincs, addig majd edzek Kimivel –válaszolta.
- Keressek neked valakit? – piszkáltam tovább.
- Inkább ne – nevetett.
Ledobáltam a maradék ruhámat, és megengedtem a vizet. Amennyire csak tudtam próbáltam hideg vízzel tusolni, hogy felébredjek rendesen. Álltam arccal a hidegvíz felé, és vártam, hogy felrázzon a hideg, és elinduljon végre a nap.
Sebastian közben pakolászott, mintha zavarban érezné magát.
- Csináltam valami hülyeséget az éjjel? – kérdeztem rá, bár nem akartam tudni.
- Asztalon táncoltál, de Britta gyorsan leszedett – nevetett.
- Ti meg élveztétek a műsort, mi? – morogtam. Nem válaszolt csak nevetett.
- Adnál egy törülközőt? – törtem meg a csendet, mikor túl voltam a tusoláson. A tusfürdőt sajnos hanyagolnom kellett, mivel nem akartam pasi illatú lenni.
- Csak vizes van – jegyezte meg.
- Nem baj – nyújtottam ki a kabinból a kezem. Gyorsan megtörülköztem, nagyjából megtöröltem a hajam, aminek még mindig fura szaga volt.
Magamra tekertem a törülközőt és kiléptem a fürdő csempéjére.
Sebastian rám nézett, majd gyorsan átment a szobába, és ott matatott tovább. Vigyorogva szárítottam meg a hajam.
Kérés nélkül tette oda nekem a fürdő pultra a csapatpólót és egy gatyát.
- Köszi – szóltam utána mert már ott sem volt.
- Nincs mit – kiabálta vissza. Rekedt volt a hangja. Elvigyorogtam a gondolatra, hogy pont úgy hangzott, mintha beindult volna.
Két számmal nagyobb pólóba, és jóval nagyobb gatyába csoszogtam ki az alvó részbe.
- Szexi vagyok? – kérdeztem vigyorogva.
- Nagyon –nevetett. Felkaptam a cuccaimat, amiket csak ledobtam, és kifelé indultam.
- Egy óra múlva találkozunk a megbeszélésen – fordultam vissza. – És köszi.
- Szívesen, bár nem kérdeztél meg – vigyorgott. Nevetve mentem át az irodámhoz vissza. Volt olyan szerencsém, hogy senkivel nem futottam össze.
Bent előszedtem egy saját inget meg gatyát, amiken rajta volt a csapatlogó. Összefogtam a hajam egy magas copfba, és előtúrtam a szemkihúzóm, hogy legyen egy kicsit emberibb fejem.
Mire elkezdődött a megbeszélés úgy néztem ki mintha mi sem történt volna tegnap, és még az anyagot is átnézem.
Büszkén sétáltam be a tárgyalóba.
Én naiv azt hittem, hogy a megpróbáltatásaimnak vége mára. Tévedtem.
Mindenki másnapos fejjel, kómásan ült az asztalnál.
- Ciaron, Belle holnapra szeretném az asztalomra az egész éves jelentést, mivel egy hét múlva számot kell adnom a felsőbb vezetőknek, és a szponzoroknak – magyarázta. Abban a percben rá kellett jönnöm, hogy a mai napom hosszú lesz.
A tárgyalás még folyt, de a saját részemen kívül nem figyeltem már. Nyitott szemmel gyakoroltam az alvást leginkább, mint a többiek. Pedig nem is akartam tegnap bulizni menni.
**
Éjjel fél 12-kor hagytam el a gyárat, és fél óra kocsiút után értem csak haza.
Kívülről szép, takaros házam volt, belülről ez már nem mondható el. A kertész minden második nap jön, hogy a kert, és az udvar szép legyen.
Ahogy beléptem leginkább az üres szóval lehetett jellemezni a kívülről modern házat. A konyhában, csak pár dolog volt, nem igazán volt belakva, mivel nem nagyon ettem itthon, max masiztam, vagy ha semmi kedvem nem volt kajáldába menni főztem ki tésztát. A nappaliban csak egy kanapé volt, meg TV, és rengeteg polc ahol a futamok voltak szépen sorban, és unaloműző filmek.
Az emelet teljesen üres volt, semmi nem volt fent a csupasz falakat kivéve.
Lent még volt egy teljesen berendezett fürdőm, és egy zsúfolt dolgozó szobám, ahol egy kényelmes kihúzhatós ágy is helyet kapott. Meg volt egy akasztós rész, ahol a ruháim voltak, illetve azok még a nappaliban a kanapén kaptak helyet. Ennyi volt az én birodalmam.
Egy vendég járt itt, még egy éve a bátyám. Akkor azt hitte hetekkel az előtt költöztem be, pedig már akkor is 2 éve itt laktam.
Mikor Angliába jöttem nem volt sok pénzem, de nagyon megtetszett ez a ház, és közel volt a gyárhoz. Így beköltöztem, de nem tellett több bútorra, később pedig már nem is kelletek. Minek költsek rájuk, ha nem használom őket?
Még gyorsan benyomtam a gépet, és megnéztem keresett-e valaki. Csak a bátyám, és a húgom írt, hogy karácsonyra menjek haza, illetve mikor megyek.
Nem sok kedvem volt hazalátogatni a kisvárosba ahonnan származom, de valószínűleg nagyon kiakadtak volna, ha keresek valami kifogást.
Sóhajtva dőltem végig a rendezetlen ágyon. Lerúgtam a cipőm, fekve levetkőztem, befordultam a fal felé, és már aludtam is. Hosszú, és fárasztó nap volt.
Gyűlöltem másnaposan dolgozni.


Miss Nortonos unalomból "papírra vetett" "művek":
Első:
Unottan nézelődtem az új irodám ablakán.
A nap éppen felkelt. Ősz lévén, a reggel csípősen hideg volt, de az ég kivételesen tiszta, ami itt Angliába ritkaság számba ment. A szemközti utca járdáján rengetegen sétálgattak. Mindenki siettet munkába, és a pár utcával odábbi iskolába. Erre az oldalra mindenki leginkább célirányosan jött, hiszen itt a gyár volt jó nagy területen.
Egy sapkába és vastag kabátba elbújt férfi átjött a túl oldalról, és egyenesen besétált a gyárba.
Pár perc múlva az asztalomon a telefon megszólalt.
- Elnézést a zavarásért Miss Norton, de ön van nekem feltüntetve, mint ügyeletes főnök. Egy férfi itt várja lent a recepción. Azt mondta meghívásra érkezett. Leonardo Hannas az úr neve. Kidobassam, Hölgyem? – hadarta el egy szuszra.
Visszagondoltam a sétáló alakra.
- Lemegyek, mondja meg neki, hogy várjon meg ott – válaszoltam. Nem tudtam kiről lehet szó, de úgy sem volt még dolgom igazán, és a kávémért úgyis le kell mennem.
Felvettem a kosztümön felső részét, és a mobilommal a kezembe lefelé indultam. Mikor leértem a fehér sapka még mindig a fején volt, egészen a szeméig lehúzva, a sál pedig még mindig takarta az arca nagy részét.
- Leonardo Hannas – nyújtott a kezét.
- Virág Norton – fogadtam el. A keze nőiesen puha volt. – Miben tudok segíteni?
- Christian Horner kért ide, de ezek szerint ő nem tartózkodik itt. – Közben illedelmesen levette a sapkáját, és a sálján is lazított. Az arca ismerős volt.
- Milyen ügyben érkezett? – faggattam türelmesen. – Jöjjön, igyunk meg egy kávét, esetleg egy teát.
- Egy forró tea jól esne – bólintott.
Csak azután kezdett beszélni, hogy leültünk a büfében az egyik asztalhoz.
- Mr. Horner arra kért, hogy jöjjek be, amint időm engedi, mert tárgyalni szeretne velem a jövő évi pilóta ülésről és egy esetleges teszt lehetőségről – magyarázta hatalmas vigyorral.
- Rosszkor érkezett Mr. Hannas – mosolyogtam rá. Igazat mondott, már tudtam, hogy az egyik leendő pilóta mappájában láttam a képét. – Jövöhéten legyen szíves visszafáradni, Mr. Horner csak akkor lesz a gyárban elérhető.
- Tegezzen nyugodtan – mosolyodott el. A mosolya hajazott Sebastian fogkrém mosolyára.
- Te pedig ne sérts meg egy nőt azzal, hogy magázod – nevettem el magam. Vigyorogva bólintott.
- Te nem Sebastian Vettel versenymérnöke vagy? – faggatott.
- Már nem – mosolyogtam. – Rocky újra a pályán van, így én most a vezető mérnök vagyok.
- Az csúcs lehet – vigyorgott. – Én pedig nagyon remélem, hogy a jövendőbeli újonc pilóta.
- Én úgy tudtam Webbernek még lesz egy éve – jegyeztem meg inkább magamnak. - Christian mi a francot forgatsz a fejedbe? – suttogtam magam elé.
- Szóval, megadom a gyár hivatalos telefonszámát, és majd érdeklődj mielőtt fölöslegesen eljössz ide – vigyorogtam rá és felkeltem.
- Itt lakom két- három utcányira – vonta meg a vállát. – Inkább a magán számod add meg – nevetett.
- Azt neked nem kell tudnod – nevettem el magam. A recepción kértem egy papírt meg egy tollat és azért felírtam a hivatalos számot, ami a recepcióra cseng ki.
- Írd le a számod, és oda rakom majd Christian asztalára, hogy lássa ha bejön – nyomtam a kezébe egy cetlit.
- Te így megszerzed a számom, de te a sajátod nem adod ki? – vonta fel a szemöldökét játékosan.
- Nem én akarok a te cégednél pilóta lenni – vontam meg a vállam. Mire végig mondtam, már elém is tolta a papír darabot.
- Majd érdeklődj, vagy jelentkezünk mi – kezet fogtam vele, és visszaindultam az emeletre egy pohár kávéval és a cetlivel. A telefonszámot és a nevet beraktam Christian asztalára, én pedig visszaálltam az irodám ablakába. Még láttam távozni az épületből a fiút. Mert még nem férfi volt. Egy huszas évei elején járó srác volt még csak.


Második:
Vettem egy mély levegőt, és vártam a rajtot. Guill ült a versenymérnöki székben, én idén csak a háttérben dolgoztam otthonról leginkább, így kosztümben álltam a pitwallon, a csapatfüles a fülemen, és próbáltam nem egyik lábamról a másikra táncikálni idegességemben. Réka, Emma és Alex a boxban Brittával, Evaval és a szerelőkkel voltak.
A rajt pillanatában még a levegőt is visszatartottam a tüdőmbe, és figyeltem, ahogy elhúz Seb Hamilton előtt, és elsőnek veszi a kanyart. A következő amit érzékeltem a bal hátsó kerék hírtelen nyomás nullázódása, és az értékek elugrása volt. Guill egyből mozdult, és nyomta is már a rádio gombot, de Sebastian megelőzte.
- Bal hátsó defekt! – szólt bele enyhe ijedséggel az éterbe. A vérnyomásom még mindig magasan az egekben volt.
- Be tudod hozni? – kérdezett vissza Guill.
- Igen – vágta rá Seb. Elmosolyodtam a kisfiúsan dühös hangján.
- Tudni akarom mire beér, mi lehet ennek a defektnek az oka! – szólt szigorúan a mérnökökhöz Guill hátra.
- Szerintem simán leugrott a felniről – jegyeztem meg.
- Rendben volt a nyomás – rázta a fejét.
- Attól még ledobhatja, a becsípte a nem agyonmelegített gumikat valami – vontam vállat.
Közben ismételték, ahogy a bukótérbe kicsúszott a Red Bull.
- Hát ha ott fal lett volna… - nyögte Tommi.
- Akkor nem tudná most behozni – vontam vállat. – Kiszállt volna, volt ideje lassulni. És ne gerjeszd a hangulatot Tommi – szóltam rá.
Ahogy Seb beért a boxba a szerelők egyből kereket kezdtek cserélni. Figyeltem a hátsó szerelőket, hogy megtudják-e egyszerű kerékcserével oldani.
- Lötyög a bal hátsó felfüggesztés, lötyög a bal hátsó felfüggesztés! – hadarta a rádióba az egyik szerelő. Guill tolla a vele szemben lévő monitoron csattant.
- Akadályozd meg, hogy balhézzon, vagy hülyeséget csináljon – szólt rám Christian.
Megfogtam a fülesem kábelét, ami a pitwallhoz csatlakozott és megrántottam dühömben. Reccsenve ugrott ki a csatlakozó panelből. Idegesen löktem bele az oldalamon lévő vevőbe a csatlakozót és lemásztam a falról. Elnéztem a boxbevezető felé, de nem jött senki, így átsiettem a csapatboxhoz. Seb még mindig a kocsiban ült, és valószínűleg dühöngött.
Betolták a kocsit a helyére, és a szerelők egyből nekiláttak megnézni mi lehet a gond.
- Szállj ki – guggoltam le Seb mellé. Rám nézett a méregtől örvénylő kék szemeivel.
- Talán megtudják oldani – válaszolta.
- Szállj ki! Nincs jogod ekkora terhet nyomni a szerelőid vállára, úgy, hogy a kocsi tűz forró – a hangom már parancsoló volt. Levette a kezeit a kormányról és tüntetőleg elfordult és a tükörbe nézte a szerelőit.
- Ellépni a kocsitól – szóltam rájuk. – Ha a rajt után két kanyarral lötyögött a felfüggesztés akkor nem fogjuk visszaküldeni! Nem múlik rajta már semmi. Lépjetek el a kocsitól!
A szerelők összenéztek, de mindannyian abba hagyták a kocsi vizsgálását. Seb rám villantotta a szemeit.
- Szállj ki! – parancsoltam rá. Kezdtem ideges lenni. Olyan volt mint egy hisztis kölyök, aki csakazértisből az ellenkezőjét teszi mint amit mondanak neki.
Dühösen vágott rá a biztonsági öv csatjára, ami egyből szétugrott és a kormányt szinte úgy csapta rá a kocsira, hogy ki tudjon szállni. Kilépett és engem semmibe véve elsétált mellettem. Levágta a bukóját a pultra, és repültek a kesztyűk is. Britta egyből megindult Emmával a kezében Seb felé, de ránéztem és megráztam a fejem. Értetlenül nézett rám, de nem magyarázkodtam. Inkább egyik gyerekemet se hozza a dühöngő Seb közelébe.
- Kétszeres bajnok vagy, a csapat is kétszeres VB. Nyugodj meg, és ne játszd a hisztis kisfiút. Évi egy kiesés dukál mindenkinek. Inkább itt, mint évközben, vagy az utolsó futamon – olvastam a fejére. Rám nézett.
- Gyere hátra velem – mondta olyan halkan, hogy épp értettem mit mond.
- Ha most eltűnsz, azt fogja a média hinni, hogy hátul hisztizel – válaszoltam. Felhúzta a szemöldökét, és rám villantott egy perverzebb mosolyt. Ledobtam magát az egyik laptop elé, és nézte az adatokat és a közvetítést. Helmut egyből nyugtatni kezdte, én pedig otthagytam, mert tudtam, hogy már nem a kiesés miatt burcázik.
- Oda mehetek apához? – jött oda egyből hozzám Réka, a szemét Seben nyugtatva.
- Apu majd ide fog jönni hátra, amint megnyugszik, és elfogadja a dolgokat. Ne legyünk most útba neki – mosolyogtam rá. Bólintott, és mint egy kész felnőtt nő visszaült Eva mellé, és lesimogatta a szoknyáján azt a néhány ráncot.
Figyeltem a három kisgyereket, és láttam, hogy több fotó is készül róluk. Felsóhajtottam, és elnéztem Seb felé. Ahogy a háta meghajlott, a vállait pedig előre ejtette, tudtam, hogy önhibának érzi a kiesést. Odamentem hozzá, és megsimogattam a hátát. Lehajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit az arcára. A szemem sarkából láttam, hogy az egyik kamerás felénk irányítja a kamerát. Teljesen beálltam Seb mögé, és átöleltem.
- Beszéljek Evaval és Brittával, hátra menekülsz? – kérdeztem tőle halkan.
- Már nem szeretnék – válaszolta, és a kezem szorosabbra húzta a mellkasán, hogy még jobban hozzásimuljak a hátához. Belebújt az ölelésembe, és felsóhajtott.
- Sajnálom, hogy makacskodtam. Annyira nyerni szerettem volna itt is megint – magyarázta.
- Nem haragszom ne aggódj – mosolyogtam bele a szőke hajába. Eligazítottam a tincseit, és elengedtem, csak a vállán tartottam a kezem. - Gyere menjünk oda a pitwallra.
- Menjünk –sóhajtott fel.

Kritikákat még mindig szívesen várok! =D

“Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.”

Kezdem megint bontogatni a szárnyaimat, így újra olvasok minden elkezdett dolgomat, mert tele van vele a gép. Úgy gondoltam párat megosztok veletek. Érdekel a véleményetek. =)

Ezt még a Két Világ Között előtt firkáltam. Ebből jött végül a sztori ötlete, mozgatórugója. Így visszaolvasva, lehet folytatom. :D Tehát előre vetítem, hogy focis, sőt Ronaldos! :D ( és bétázatlan elvileg :D )


I.fejezet
A pezsgőspoharam felett végignéztem a tömegen. Egy elegáns partin unatkoztam éppen, amit a leendő férjem rendezett. Az ezüstszínű ruhám alatti fűző méltóságteljes tartást adott nekem, és a ruhám is felsőbbrendűséget kölcsönözve ért a földig. A fél minimálbérért megcsinált hajam selymesen és kifogástalanul hullott a vállaimra. A sminkem kiemelte az arcom tökéletes pontjait és eltakarta a tökéletleneket. A méregdrága cipő szorította a lábam. Lassan belekortyoltam a pezsgőmbe, és óvatosan lenyaltam a cseppjeit a kifogástalan rúzsomról, amire azt mondják, vízálló, és bírja a strapát.
Végignéztem ismét a tömegen. Jobbnál jobb kinézetű férfiak és gyönyörű nők cseverésztek. Legtöbben kísérővel érkeztek, csak pár férfi volt, aki egyedül jelent meg.
Oliver Peréz, a leendő férjem, éppen Iker Casillas-szal beszélgetett. Az ő apja volt a Real Madrid fejese, Florentio Peréz. Mindenki tisztelte, és tartottak tőle, hiszen elég nagy befolyása volt a klub életébe, és a politikában is. Odasétáltam a beszélgető pároshoz, és egyből megkaptam Iker kedves, üdvözlő mosolyát.
- Amina! – hajolt közelebb és két óvatos puszit lehelt az arcomra.
- Iker! – mosolyogtam rá. – Sarát nem hoztad magaddal? Szívesen elcsevegtem volna vele az esküvőtökről.
- Bármikor megérkezhet. Dolgoznia kellett, és nem szerettem volna modortalan lenni a késésemmel – magyarázta.
- Ez érthető – biccentett Oliver. Közben Sergio Ramos is megindult a hármasunk felé.
- Amina – ő is adott nekem két puszit, és Oliverhez fordult. – A parti remek, a jövendőbelid pedig, mint mindig, most is gyönyörű – bókolt Olivernek és ezzel nekem is.
- Szeretném neked bemutatni Larát, de nem akartam elvonni az ismerőse mellől – nézett rám Sergio. - Velem tartanál, kérlek?
- Nem bánod? – néztem Oliverre.
- Csevegj nyugodtan – biccentett, és egy röpke csókot nyomott a számra. Lassan, méltóságteljesen követtem Sergiót, aki a terem másik végébe kísért. Lara tényleg ott volt. Irinával és Cristianóval beszélgetett. Már tudtam, hogy Lara ürügy volt, hogy elvonjanak a férjem mellől. Belenéztem Cris szemeibe, és láttam benne a vágyat. Vágyott rám.
- Amina – biccentett nekem Irina. Ő már ismert. Cris elém lépett, és ő is két puszival köszöntött, ahogy errefelé szokás.
- Kívánlak – súgta még a fülembe azt, amit már első pillanatban is tudtam.
- Lara Alvarez – nyújtotta a manikűrös kezét felém.
- Amina Martín – fogadtam el. Óvatosan fogtunk kezet. Nem mert velem keményebben kezet fogni, hiszen tudta, hogy kinek leszek nemsokára a felesége, és nem örülne neki Sergio, ha elvágná magát előttem.
- Ha megbocsájtotok, bepúderezném az orrom – mondtam jólnevelten. ”Véletlen” elejtettem a kezemben tartogatott kesztyűm egyik felét, és hátrafele indultam. Tudtam, hogy percek kérdése és Cristiano utánam jön. Ürügyként használva a kesztyűm.
Bementem a legközelebbi irodába, de még hátralestem, jön-e utánam. Pont láthatta, hogy melyik irodába lépek be.
- Azt hittem, soha nem szabadulsz el – ölelt egyből magához. – Még szerencse, hogy vannak csapattársaim, akik tudnak rólunk – súgta a fülembe.
- Ne beszélj – súgtam az ajkai előtt várakozva. Előrébb dőlt, és egyből birtokba vette a kimázolt szám. Elkezdett hátrafelé tolni, és mikor a combom az asztalnak ütődött, felültetett rá. Felrántotta a szoknyám, és beállt szorosan a lábaim közé.
- Nincs rajtad bugyi – nyögte bele a számba, mikor a keze a combjaim közé tévedt.
- Nincs – súgtam vissza. Megküzdöttem az öltönygatyájának az övével, majd a gombbal, és diadalmasan húztam le a cipzárt, ami nehézkes volt, mivel nagyon szűk volt már elől a gatyája.
Mikor először egy, majd két ujja is elmerült bennem, belenyögtem a szájába, és lerángattam róla a boxerét.
Nem volt időnk a finomkodásokra, és előjátékra sem. Szinte egyből még közelebb jött, és már bennem is volt. Erősen nyomtam a számat az övére, fel ne nyögjek hangosan. Megkapaszkodtam a széles vállaiban, és rángattam róla a zakót. Végiggomboltam az ingét, és teljesen a mellkasának simultam. Fogalmam sem volt, mikor szabadította ki a melleimet a ruhámból, de a csupasz mellkasához nyomódtak.
Átöleltem a derekát a lábaimmal, de hagytam, hogy vadul mozogjon. A combjaim már fájtak a testünk erős találkozásától, de repültem a gyönyör kapuja felé.
Pár perc múlva pedig a nevét nyögve öntött el az orgazmus. Pár lökés után pedig követett.
Végigdőltem az íróasztalon. Ő is rádőlt a mellkasomra, és próbáltunk észhez térni.
- Lépj vissza – mondta zihálva. – Lépj vissza, ne menj hozzá!
- Tudod, hogy hozzá kell mennem – ziháltam én is. Utáltam, hogy elrontja a pillanatot.
- Ha kell, elveszlek én! – nézett a szemembe. Felnevettem. Nem vidáman… keserűség volt a hangomban.
- Modern világban élünk, de még mindig nem dönthetsz a saját sorsod felől – válaszoltam. – Tudod az okokat.
- Nem fogok tudni elmenni az esküvődre – mondta halkan és felkelt rólam. Felhúzta a boxerét és a gatyáját is rendbe tette.
- Akkor ne gyere el – vetettem oda hidegen. Igazán csak most tudatosult, milyen lenne neki ott ülni. Láttam a szemében, ahogy rám néz, hogy szeret, és ugyanezt láthatta az én szememben is, de még nem mondtuk ki. Ez egy tiltott kapcsolat volt. Nekem ott volt Oliver, neki Irina. Bár az a nő inkább volt nekem fricska, mint komoly érzelem, Cris részéről legalábbis.
- Irina már biztos nagyon vár rád – vetettem neki oda, úgy mellesleg, mikor sikerült elrendeznem a saját ruhám is. Kivettem a kistükröt a kézitáskámból, és ellenőriztem a sminket és a hajam. Kell egy köszönőlevelet írnom a rúzs forgalmazójának. Még mindig hibátlan volt, ami kész csoda ilyen csókcsata után.
- Kit érdekel az a némber – morogta, inkább magának, mint nekem. Elé léptem és szerelmesen megcsókoltam. Az izmai elernyedtek, és gyengéden átölelt.
- Megyek előre, nem illik egy hölgynek ennyi ideig eltűnni – indultam meg mellette, ki az irodából. Reménykedtem, hogy utánam szól, de semmi. Visszamentem a partira és egyből odacsapódtam a férjemhez.
- Áldásod adod Larára és Sergióra? – kérdezte kíváncsian. Még mindig Iker tartotta szóval. Belenéztem egy pillanatra a kapus szemébe, amiben valami huncut fény volt. Tudta, hogy hol jártam.
- Tökéletesen övék az áldásom – mosolyogtam rá a jövendőbelimre.
- Sara bizonyára megérkezett már, ha nem bánjátok, megkeresem – Oliver biccentett, hogy menjen csak. Én viszont hálás szemekkel néztem egy pillanatra rá és így biccentettem neki. Mosolyogva viszonozta.
Ezek után a rendezvény még unalmasabb lett. Figyeltem az embereket, és akinek elkaptam a pillantását, biccentett egyet felé.
Mikor legközelebb láttam Cristianót, Irina éppen magyarázott neki valamit. Végignéztem a nőn. Egy fekete miniruhácska volt rajta, és a hajában itt-ott csigák voltak. Vastagon volt sminkelve és számomra nagyon ellenszenves volt. Bár esélyt sem adtam neki, hogy erről megváltoztassa a nézeteim.
Elvettem még egy pohár pezsgőt, és most a Sergio kezébe kapaszkodó Larát mértem fel. Teljesen szolid ruhában volt. Barna kosztüm volt rajta és egy fehér ing. Nem akart kitűnni a tömegből, mint Irina. Lara még véletlen sem akart jobban tündökölni, mint a rá mosolygó párja, akin viszont, mint mindig, most is remekül állt a zakó. Irina viszont próbálta túlragyogni Crist, de még nem láttam nőt, akinek ez sikerült volna.
Ránéztem a leendő férjemre. Ő is zakóban volt, de az inge szürke volt, hogy passzoljon hozzám. A haja tökéletesen állt. A kezén ott csillogott az eljegyzési gyűrű, ami az enyémen is ott volt. Két nap múlva a felesége leszek.
Megengedtem magamnak egy pillanatnyi keserű mosolyt. Akiért a testem és a lelkem is vágyakozik, éppen rám nézett. Egy pillanatra találkozott a pillantásunk. Láttam a szemében, mennyire rossz neki ez az egész. Kötelezve volt a megjelenésre, és nem akarta magát elvágni a csapata tulajdonosa előtt. Meg persze, ha jól sejtettem, Iker ráparancsolt. A kapus felé néztem, aki éppen Sarával az oldalán jött felénk. Mikor látta, hogy ránézek picit, elmosolyodott.
- Amina –mosolygott már rám Sara is. Vele jóban voltam.
Egész jól elbeszélgettünk az esküvőkről, mikor az apósom szót kért.
Elömlengett a két nap múlva tartott esküvőről és még valamiről, de nem figyeltem rá. Cris átható barna szemeiben vesztem éppen teljesen el.
Mikor éreztem, hogy valaki finoman megböki a kezem, oldalra néztem. Iker állt mellettem, de nem nézett rám. Tudtam, hogy azért csinálta, hogy visszatérjek a földre, ahogy azzal is tisztában voltam, hogy nem engem akar védeni, hanem a csapattársát és jó barátját.
Nemsokára vége lett a partinak és lassan mindenki távozott. Láttam, ahogy rásegíti Irinára a kabátját, és ő is felveszi a sajátját. Még rám nézett és maga előtt kiengedte Irinát az ajtón.
Körbenéztem az üres termen.
- Annával azt beszéltük meg, hogy erre a két napra haza kéne utaznod, a birtokotokra, hogy ne lássátok egymást Oliverrel – jött oda Florentio.
- Az anyám ugye nem Santanderbe akar bezárni a birtokra!? – kérdeztem vissza. – Nem lennék nyugodt, ha olyan messze lennék a szívem választottjától – magyaráztam. Nem Oliverre gondoltam, de mosolyogva ölelt egy pillanatra magához. Ő azt hitte, rá célzok.
- Természetesen én sem akarnám, ha Madridtól olyan messze mennél – mosolygott rám a jövendőbeli apósom. – Csak ide a madridi birtokra szeretne bezárni, ahogy te mondtad – mosolygott szélesen.
- Abba még belemegyek – bólintottam. – Akkor, ha megbocsájtanak az urak, felmennék pakolni – mindketten bólintottak, és felsiettem az emeletre, hogy összeszedjem pár holmim.
Előszedtem a telefonom és gondolkodás nélkül írtam meg az sms-t Crisnek. Reméltem nem haragszik.
„ Utolsó esély pár nyugodt órára. Haza leszek toloncolva a külsőkerületi birtokra. Meddig lesz nálad az a nő? AM„
Egyből töröltem is az sms-t, nehogy lebuktasson. Összepakoltam, és pont mire kész lettem két szobalány segítségével, megkaptam a választ.
„ Ezek szerint a holnap reggeli géppel távozik. =) Mikor, hol? CR „
„ Délután 3, a birtokon”
Ledőltem az ágyba, és próbáltam aludni, de nem ment. Mikor Oliver bejött a szobába, alvást színleltem, így békén hagyott. Befeküdt mellém, és ő szinte egyből el is aludt.
**
Másnap délelőtt 11 felé ébredtem fel magamtól. Letusoltam, rendbe szedtem magam és megebédeltem. Utána pedig átvitettem magam sofőrrel a családi birtokra.
- Végre itt vagy! – ölelt magához a nevelőnőm.
- Donna – adtam neki egy puszit, és felfelé indultam. – Jönni fog egy férfi hozzám, szeretném, ha beengednétek, és mélyen hallgatnátok róla, hogy ő itt van, illetve itt járt.
- Ki jön, kisasszony? – kérdezte a száját rágcsálva.
- Az a férfi, aki megdobogtatja a szívem – mosolyogtam rá.
- Oliver úr nem jöhet ide! – torpant meg.
- Nem is Oliverről beszéltem – láttam a szemében, már érti, mire gondolok.
- Ez nem helyes, kisasszony – rázta a fejét.
- Tudom Donna, de ez az utolsó esélyem, hogy öleljem – magyaráztam neki. – Nem leszek házasságtörő. Nem adok esélyt Olivernek a válásra.
- Az anyukája azt nem élné túl, ha elválna – rázta a fejét szörnyülködve.
- Pontosan – bólintottam. – Készülődöm, kísérd nyugodtan fel. Három körül fog érkezni – bólintott és magamra hagyott.
Átöltöztem egy egyszerű utcai ruhába, és végigdőltem az ágyamon. Bíztam a ház személyzetében, mivel nem egyszer segítettek a szüleim előtt titkolózni.
Csak néztem a plafont és azon gondolkodtam, hogy jutottam el idáig.
Apám a Santander bank tulajdonosa volt, és a királynő mellett lord. Anyám pedig értelmiségi nő, de leginkább csak valamelyik birtokon ült, partikat szervezett, teázott, a királynővel vagy a hercegnővel csevegett.
A legbelsőbb körökben mozgott a családom, és ezért kaptam meg az utasítást, hogy valaki, hozzám rangban passzoló személy lehet csak a férjem. Oliver tökéletes volt erre a posztra, hiszen azt apja a Real Madrid tulajdonosa volt, és a királynő kegyeltje pontosan azáltal.
Nem voltam szerelmes a leendő férjembe. Kedves volt, édes, humoros, igazi úriember és nagyon szeretett.
Eleinte, mikor járni kezdtünk, úgy gondoltam, majd belezúgok, hiszen tényleg tökéletes volt. Nem nagyon lehetett mit kifogásolni benne. Tökéletes üzletembernek és úriembernek nevelték, ahogy engem úrihölgynek.
Igazából semmi bajom nem volt az úrihölgy-léttel, míg egy partin személyesen meg nem ismertem Cristianót. A karácsonyi vacsorája volt a Real Madridnak, és Oliver elvitt magával. Ott ismertem meg személyesen az összes focistát. Persze Ikert és Sergiót már ismertem, mivel ők voltak a csapatkapitányok.
Akkor jöttem rá, hogy soha nem fogom szeretni szerelemből Olivert, és akkor kezdtem el megutálni a hercegnős viselkedést.
Egyetlen egyszer próbáltam meg apámmal beszélni, hogy nem szeretnék Oliverhez hozzámenni, de azt mondta, hogy ne játsszam a hisztis fruskát.
Elkezdtem rendszeresen megcsalni Olivert Cristianóval, akinek persze nem tetszett, hogy ő csak egy szerető, de nem tudott ellenne tenni. Nem fogja tönkre tenni Florentio fiát.
Felültem az ágyamban, mikor meghallottam a lépéseket a szobám előtti folyosóról. Mikor valaki halkan bekopogott, elmosolyodtam. Odamentem és kitártam az ajtót.
Egyből megöleltem Crist, aki ezen kicsit meg is lepődött, de visszaölelt. Jól éreztem magam a karjaiban.
- Donna, anyám mikor érkezik? – néztem a dadusra, aki már inkább házvezetőnő volt.
- Majd csak este a vacsorára, kisasszony. – A mosolyából tudtam, hogy már nem is ellenzi annyira ezt a találkát. – Szólok majd, mikor elindul a magángép Santanderből.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, és Crist berángattam a szobámba.
- Merre jártál délelőtt? – kérdeztem tőle kíváncsian, mikor ledobtam magam az ágyamra. Nem játszottam meg magam. Tudta milyen vagyok.
- Edzésem volt – dőlt le mellém. – Mou totálisan kifárasztott.
- Engem anyám fog lefárasztani – dőltem a mellkasára. Felemeltem a kezét, és azzal kezdtem el játszani. Masszíroztam a tenyerét, és simogattam az ujjait.
- Így el fogok aludni – jegyezte meg álmos hangon. Felnevettem.
- Nyugodtan aludj – fordultam meg és ránéztem. – Biztos lestrapált az a nő tegnap éjszaka – jegyeztem meg.
- Szerinted utánad képes voltam hozzányúlni? – kérdezte. Megvontam a vállam. – Lehet te összetudsz utánam feküdni Oliverrel, de én nem tudok Irinával.
- Tudok vagy sem, nem szoktam – nyomtam egy puszit a szájára. Elkapta a tarkóm, és nem hagyta, hogy elhúzódjak. A pusziból gyorsan csók lett, méghozzá mély és szerelmes, ami teljesen zavarba hozott.
A tegnapi vad szex után ma nagyon gyengéden, szerelmesen szeretkeztünk. Imádtam, hogy ennyire sokoldalú.
Egészen este 6-ig beszélgettünk, nevettünk. Akkor kopogott be Donna, hogy anyám magángépe nemsokára felszáll.
- Holnap délelőtt férjhez mész – kezdett bele búcsúkor. – Nem akarom, hogy hozzámenj – tette hozzá szomorúan.
- Cristiano, kérlek! – suttogtam neki. Elhúzta szomorúan a száját, és egy utolsó szerelmes csókot kaptam.
- Gondolom innentől csak messziről láthatlak – jegyezte meg. Szomorúan bólintottam. Szorosan megölelt, és adott a hajamra egy puszit. – Holnap este meccs lesz, itt Madridban. A ti tiszteletekre játszunk majd, de én nem akartam pályára lépni – mesélte. – De muszáj. Szóval ott leszek, de csak neked játszom, nem másnak. Nem másért.
- Köszönöm – suttogtam neki. Nem bíztam a hangomban. Épp összetört a szívem.
- Ott leszel – nyeltem egyet – az esküvőn?
- Még nem tudom – válaszolta. Kaptam egy utolsó utáni lágy csókot, és Donnát követve ott hagyott a szobám ajtajában.
Utána akartam futni, hogy a szemébe mondjam mennyire szeretem, de nem akartam tovább kínozni se őt, se magam.
Odasétáltam az ablakhoz, és figyeltem, ahogy beszáll a királykék Audiba, és lassan elhajt. A könnyeim megállíthatatlanul csorogtak az arcomon. Jó pár percig ott álltam, és csak akkor töröltem meg az arcom, mikor megláttam anyám magángépét leszállni. Megigazítottam a sminkem, átöltöztem vacsorához, és lementem köszönteni őt.
**
Azt hittem, nem fogok egy percet sem aludni az éjjel, de az ágyneműm és a szobám még őrizte Cris illatát, így gyorsan eltudtam aludni.
Reggel megindult a nagy sietés, hiszen délben lesz az esküvő.
Sminkesen, fodrászok, manikűr, pedikűr. Én pedig csak arra bírtam gondolni, hogy mennyire hiányzik Cris.
Mikor már hófehér ruhában álltam a hatalmas tükrök előtt tökéletes külsővel valaki kopogott. Donna jött be.
- Egy fiatalúr jött önhöz – mondta sejtelmesen mosolyogva. Nagyot dobbant a szívem. Azt reméltem, Cris az, és mesébe illően megszöktet. Szegény Iker láthatta a csalódottságot az arcomon, mikor belépett.
- Tudom, hogy mást vártál – mondta mosolyogva. Nem haragudott a csalódottságom miatt. – Ma este meccsünk lesz, és hivatalosan is szeretnélek erre titeket meghívni – mondta nagyon komolyan. – Szeretnénk, hogyha az ifjú pár ott lenne a stadionban, és értük játszhatnánk. – Ismertem már ezt, Cris tegnap mondta. Mégis végighallgattam. – Igazából többen is csak azért megyünk oda ki, mert nem szeretnénk pontot veszteni – jegyezte meg. Erre kicsit elmosolyodtam.
- Iker, ő itt van? – kérdeztem, és éreztem, hogy a szemembe gyűlnek a könnyek. Magam sem tudtam, mi lenne a jobb. Ha itt sem lenne, és nem kéne látnom, vagy ha itt lenne.
- Eljött velünk – bólintott. – Itt van lent, és várja a csodaszép menyasszonyt – mosolygott rám. Odajött közel hozzám, és egy zsepit érintett a szemem alá.
- Ne sírj, mert a sminkesek rosszul lesznek, ha elfolyik a sminked – mondta mosolyogva. Erre már nekem is mosolyognom kellett. – Hoztam neked valamit - nyúlt a zakója zsebébe. Egy nyaklánc volt, egy Real Madrid címerrel a medálon.
- Feltennéd? – fordultam meg a habos ruhámban. Beleakasztotta a nyakamba, és ellépett tőlem.
- Mennem kell – indult el az ajtó felé.
- Megmondanád neki, hogy sajnálom? – kérdeztem tőle. Bólintott és becsukta maga mögött az ajtót.
- Jöjjön kisasszony, az apja már vár önre – jött oda Donna és kikísért a folyosóra, ahol már tényleg ott volt apám.
Ahogy kiértünk a kisebb kastélyból, ami a birtokon volt, hátrafelé vettük az irányt, és meglepve láttam, hogy a Real Madrid teljes kerete ott van, és sorfalat állnak nekem. Iker és Sergio álltak két oldalt elől. Rájuk mosolyogtam, és próbáltam mindenkire hálásan nézni. A színlelt derűm csak akkor bicsaklott meg, mikor Cristianóra néztem.
A szemében iszonyú fájdalom volt, de mosolygott. Nem volt őszinte, de legalább próbálkozott. Viszonoztam a gesztust, és tovább vonultam apám oldalán. Annyira szívesen hátranéztem volna rá, de nem tettem. Feltűnő lett volna.

II.fejezet

Még mindig az oltárnál álltam, de már a gratulációkat fogadtuk. Mellettem Oliver majd kicsattant, én viszont az arcomra festettem egy mosolyt és úgy hallgattam a kedves, bíztató szavakat.
Akkor tértem magamhoz, mikor Iker búsan mosolygó arcát láttam magam előtt.
- Sok boldogságot – mondta hangosan és megölelt. – Ne mutasd, hogy fáj. Sok erőt kívánok.
Mikor elengedett még rám mosolygott bíztatóan és Oliver elé lépett. Engem pedig Sergio zárt ölelésbe. Nem mondott semmit, csak gratulált, de láttam a szemében, hogy sajnálja a dolgot. A többi focista csak köszöntött, de nem ölelt meg. Páran, főleg a spanyolok, kezet csókoltak nekem. Mikor Cristiano lépett elém az arcára festett egy mosolyt.
- Remélem boldogok lesztek – mondta. A hangjából csöpögött a fájdalom. Beleharaptam az alsó ajkamba, hogy ne sírjam el magam. Elmosolyodott a reakciómra picit, és kezet csókolt ő is, de míg a többiek ajka nem ért a kezemhez addig ő valós csókot lehelt rá. Mire észhez tértem már Oliverrel fogott kezet, és már el is tűnt. Még jó páran oda jöttek gratulálni, majd Oliver megfogta a derekam, és átkísért a kisebb kastélyba.
A fogadáson még a csapattagok is ott voltak, és az ebéden is, de utána ők elmentek, nekem pedig nem volt esélyem Vele beszélni, hiszen éppen a Királynővel csevegtem.
Este 5-kor lett vége a hercehurcának, és hagytak felmenni, hogy átvegyek egy másik, elegáns fehér ruhát. A hajam gyorsan megcsinálták máshogy, és mostak le a sminkemből is.
Utána limuzin vitt minket a Stadionhoz, hogy megnézzük a Real Madrid meccsét.
Még a meccs előtt jóval oda értünk, és meglepve vettem észre, hogy Oliver az öltöző felé veszi az útját.
- Hová megyünk? – érdeklődtem.
- Le az öltőzőbe sok sikert kívánni a csapatnak – magyarázta. Oda akartam neki morogni, hogy ezt azért sejtettem. Féltem szembe találkozni vele.
Illem szerint előre engedett így én voltam az első akit megláttak a focisták. A legtöbb még félmeztelenül pakolászott. Cristianon is még csak gatya volt. Többen gyorsan felkapták magukra a mezt, csak rajta láttam, hogy hezitál. Végül ő is áthúzta a fején a 7-es mezt.
Oliver oda állt mellém, és lazán a hátamra tette a kezét. Valamit magyarázott, én egyenes háttal csak álltam mellette, és Cristianot néztem. Teljesen megbabonázott a látvány, ahogy kicsit kócosan a mezes mizéria miatt nyugtalanul álldogál egyik lábáról a másikra. Az zökkentett ki mikor Oliver az ajtó felé kezdett terelni. Rámosolyogtam gyorsan Crisre, és hagytam magam kikísérni.
Fent ültünk le a VIP páholyba. Szívesebben tomboltam volna lent a lelátón, de erre esélyem sem volt.
Cristiano idegesen játszott, dühöngött, és nem ment neki semmi sem.
- Remek dolog volt Ronaldot ide hozni. Most nincs jó formában sajnos – mondta Florentio. Oliver egyetértőn bólintott én pedig csak figyeltem ahogy lassan lefújja a bíró a meccset.
- Megbocsájtanának az urak, míg rendbe teszem a sminkem? – fordultam feléjük. Mindketten bólintottak. Nyugodtan sétáltam ki a VIP szektorból, de rohanni kezdtem amint nem láthattak. Ahogy leértem az öltözőkhöz megálltam egy belső folyosón, hogy ne vegyenek észre, nem bíztam azért mindenkiben.
Mikor Cristiano sétált befelé Iker mellett aki nagyon magyarázott neki valamit, pont felém nézelődött. Kiléptem a belső folyosóról, de csak egy pillanatra, hogy Iker észre vehessen.
- Ronaldo gondolkodj el szépen itt kint, és ha észhez tértél akkor gyere csak be – mondta neki erélyesen és bevágta az öltöző ajtót mintha ideges lenne. Már tudtam, hogy muszáj lesz küldenem valamit Ikernek cserébe.
- Én vagyok ennek a rossz teljesítménynek az okozója? – kérdeztem halkan. Nem léptem ki, de mikor hallottam a stoplis cipőt felém kopogni tudtam, hogy hallotta. Zilált volt a külseje, és a szeme alatti rész is piros volt leginkább az idegeskedéstől és a futástól. Legalábbis én ezt akartam hinni.
- Téged már nem kell érdekelnie – vágta a fejemhez.
- Mégis itt vagyok – válaszoltam halkan.
- Megcsókolhatlak? – kérdezte halkan pár pillanat csend után. Kicsit elmosolyodtam.
- Azzal megtörném a pár órás eskümet – válaszoltam. – Szeretném, ha a második félidőben megmutatnád milyen is vagy. Ha lőnél nekem gólt!
- Nem megy – mondta egyszerűen. Oda léptem elé és végighúztam az ujjam az ajkán. Egy apró mosolyra húzódtak az ajkai. Lábujjhegyre álltam, és egy lehelet finom puszit nyomtam a szájára. Hatalmas önuralom kellett, hogy ne csókoljam meg, de megálltam. Elléptem, és egy széles mosolyt varázsoltam az arcomra.
- Próbálkozz – bíztattam. – Menj átöltözni. Nekem is vissza kell mennem – sóhajtottam.
- Amina! – lépett közelebb. Belenéztem a barna szemekbe, és tudtam mit akar mondani.
- Tudom –suttogtam. – Ne mond ki kérlek. Sokkal nehezebb és bonyolultabb lenne utána.
Megadóan bólintott én pedig ott hagytam a folyosón, és felsiettem a VIP szektorba.
- Hatalmas ez a stadion – csóváltam meg a fejem mikor leültem. Oliver érdeklődve nézett rám. – Szinte eltévedtem, pedig jártam már itt – magyaráztam. Mindketten felnevettek. Én lettem a buta kislány aki elkeveredett. Inkább ez a poszt, mint ami a valóság.
Végül Crisnek sikerült egy gól, és a mi páholyunk felé látványosan meghajolt. Florentio és Oliver arról beszéltek, hogy ez az esküvőnk miatt van, és így fejezi ki a tiszteletét. Jót mosolyogtam ezen.
Én tudtam honnan a mozdulat, és mi a jelentése.
Sokat piszkált vele mekkora úrinő vagyok. Inkább régi időkbe való, mint a 21.századba, és olyankor képes volt hajlongani előttem, mintha királynő lennék. Ezt persze legtöbbször boxerben vagy ruha nélkül tette, így egy kicsit melegem lett, mikor ez eszembe jutott.
A meccs után is lementünk az öltözőbe, és ott egy vidám Iker és Sergio mosoly várt és egy kíváncsi Cris, hogy vajon mit szólhattam a mutatványához.
Valamit megint beszélgettek Oliverrel a csapattagok, majd a kezembe nyomtak több szépen összehajtott mezt. Szerencsére azért egy táskában voltak.
- Szeretnénk, ha mind a tiéd lenne. Mi a játékunkkal, és a mezeinkkel fejezzük ki a tiszteletünket felétek – magyarázta nekem Iker. Nem csodálkoztam volna, ha Cris meze nincs a kupacban.
Az egyik férfi hozta a mezeket aki mindenhova jött utánunk.
Csak otthon a hálóba feküdve dobáltam ki a táskába pakolt mezeket. Kíváncsi voltam Cris meze ott van-e.
Meglepett mikor megtaláltam a 7-es mezt, de még jobban megdöbbentem, mikor megéreztem rajta Cris parfümét.
Még akkor is az orromba volt az illat mikor Oliver befeküdt mellém, és simogatni kezdte a mellem, és a hasam.
Tudtam mit akar, és azt is, hogy a nászéjszakán pont nem tagadhatom meg tőle.
**
Van valami nagyon fájó magány abban, mikor az esküvőd utáni reggel egy hatalmas asztal mellett ülsz egyedül.
Némán zokogtam a reggelim felett. Oliver kora reggel elment intézkedni, és utána egy teljes hónapot fogunk kettesben tölteni egy kis szigeten.
Sokáig ülhettem ott egyedül, mert Donna jött be az ajtón, és beállt mögém. Adott egy szalvétát, hogy megtörölhessem az arcom.
- Szedje össze magát Kisasszony, kérem! – kért szelíden a meztelen vállam simogatva. Mély levegőt vettem, és letöröltem a szalvétával a könnyeimet. Ott hagytam érintetlenül a reggelim. – Készülődjön, a férje nem sokára haza ér, és indulnak.
- Köszönöm Donna – suttogtam neki és felmentem a hálóba. Oliver hatalmas villájában voltam. Csak Donnát hozhattam magammal az otthoni személyzetből. Itt minden ember rajtam tartotta a szemét, nehogy hülyeséget csináljak.
Donna segített összepakolni az útra, és mire Oliver visszaért már mindkettőnk csomagja a magángépben volt.
Mikor felszálltunk láttam a stadiont a város szívében. Cristianon járt az eszem. Egy hónapig még messziről se láthatom.
Az első nap a szigeten számomra azzal telt, hogy a napon feküdtem, és nem nagyon beszélgettem senkivel. Rengeteg ember mászkált, a hatalmas villában, hogy nekünk mindenünk meglegyen.
- Ideje tovább lépned – ült le mellém Oliver.
- Mire gondolsz? – kérdeztem vissza.
- Ikerre – vágta rá. Megsimította az arcom. Nem értettem miről beszél. – Ne játszd meg magad, tudom, hogy többet érzel iránta mint puszta barátság.
- Iker? Iker Casillasra gondolsz? Most komolyan? – akadtam ki. Ha belekeveri Ikert, és ebből kára származik a kapusnak valami nagyon ronda dolgot teszek.
- Ne félj, nem mondtam el senkinek – nyugtatott. – A férjed vagyok, nem szeretném ha folytatnád a viszonyod.
- Nincs viszonyom Ikerrel! – ordítottam. Védtem az egyetlen embert Sergion kívül aki folyton segített.
- Akkor csak vonzódsz hozzá – vont vállat. – Kérlek próbálj meg engem szeretni, nehéz kérés?
- Nem vonzódom Ikerhez. Nagyon tisztelem azt amit elért, ahogy az összes madridi játékos felé is így érzek – magyaráztam. – Iker mintha csak a bátyám lenne – mosolyodtam el picit erőltetetten, hogy lássa, nem életre halálra akarom védeni, azzal csak magam alatt vágnám a fát. – Ne vádolj ilyenekkel kérlek – tettem hozzá. Rosszul éreztem magam mikor a bűnbánó arcát láttam. Megöleltem, és próbáltam vidámabbnak tűnni.
Oliver nem hülye, valamit észre vett. Nem akartam egyik játékos karrierjét sem elvágni. Márpedig ha Oliver megtudná, hogy rendszeresen megcsaltam Crissel, biztos vagyok benne, hogy csomagolhatna, mert valami mondvacsinált dologgal kiraknák a csapatból.
Igazán nehéz az első egy hét volt. Aztán beleszoktam, és sikerült boldogabbnak látszanom. Még magamat is átvertem néha. Megértettem, hogy ha nem vagyok vidám Olivert bántom, de ennél jobban nem akartam.
A végén már sajnáltam, hogy egy hónap után vissza kell menni Madridba, pedig imádtam azt a várost.
Donna hatalmas mosollyal ölelt meg mikor haza értünk.
Még anyám is adott két puszit, apám mondjuk csak biccentett, de mit várna tőle az ember. Büszke legyen rám? Arról akkor lemondhattam mikor nőnek születtem.
A hazaérkezésünk tiszteletére másnap egy partit rendezett Florentio és anyám, apám pedig már megint az üzlettel volt elfoglalva.
Izgatottan készülődtem fent a hálóba.
- Nem szabadna ennyire örülnöm, hogy ismét láthatom, ugye? – kérdeztem Donnát. Felsóhajtott.
- Egy hónap alatt sem tudta elfelejteni Kisasszony? – kérdezte lemondóan.
- Azt hittem sikerült kicsit – vallottam be.
- Eljegyezte azt az orosz modellt – közölte velem a hírt. Nagy szemekkel néztem rá.
- Hogy micsoda? – kérdeztem vissza.
- Arról írtak az újságok, hogy eljegyezte – mondta. – Gondolom jobban szeretnéd az ilyet előre tudni.
- Az a ribanc – morogtam. – Hát elérte amit akart.
- Kisasszony, ön férjhez ment. Már külön utakon járnak – figyelmeztetett Donna. – Nem lehet oka jelenetet rendezni.
- Nem érdekel – válaszoltam. – Se Ő, se a kurvája – mondtam keményen. Csalódott és dühös voltam. Eljegyezte.
Úgy vonultam le a terembe, mint egy jéghercegnő. A ruhám vékony anyagú volt és úszott utánam a levegőbe. Minden lépésnél majdnem az egész combon kivillant.


III.fejezet

A napok csak teltek és már hetek és hónapok lettek.
Az újság folyamatosan tele volt Cristianoval és az orosz nőjével.
Egy kedd délután éppen Letiziaval, a spanyol hercegnővel teáztam mikor csörgött a telefonom.
Megnéztem ki az, de ki is nyomtam. Cristiano próbált elérni.
- Nem veszed fel? – érdeklődött.
- Nem – próbáltam lezárni a témát.
- Ha úgy viselkedsz az emberekkel mint egy dáma, ne várd tőlük, hogy szeretni fognak – figyelmeztetett.
- Mit tehetnék Leti? – sóhajtottam fel. Azóta ismertem, hogy Fülöppel összejöttek. Egész jó barátnőnek mondhattam.
- Szeretnéd elmesélni? – érdeklődött.
- Összejárogattam egy focistával.. – adtam fel. Nem bírtam már tovább magamban tartani. – De hát sejtheted apám mit gondol a focistákról.
- Miért vagy akkor Oliver felesége? – kérdezett rá.
- Mert ő a nekem való rangban – morogtam.
- Én sem voltam rangban Fülöphöz való – mutatott rá.
- De téged a királyné azzá tett. Befogadott – sóhajtottam ismét.
- Azért voltak veszekedések hidd el – mosolyodott el.
- Apám nem enged a nézeteiből – ráztam a fejem. – Hogy nézett volna ki, ha a királyné nem hagyja, hogy téged elvegyen a fia?
- Ez igaz – bólintott. – Szereted Olivert?
- Tisztelem – ittam bele a teámba.
- És a focistát szereted? – faggatott.
- Azt hiszem igen – kezdtem el a cipőm nézegetni.
- Akkor miért nem veszed fel neki a telefont? - mosolyodott el.
- Mert így is alig bírom nélküle – vallottam be. – És mert jegyese van.
- Jegyese van, és valószínűleg Madrid környékén él – hümmögött. – Több jóképű focistára is igaz.
- Nem árulom el a nevét – ráztam a fejem.
- Nem is kértem – mosolygott. A telefonom ismét csörgött. Megint Cristiano keresett.
- Vedd fel – bíztatott. – Nem sértesz meg vele, ha itt hagysz kicsit.
Felkeltem és kisétáltam az erkélyre.
- Hallgatlak – vettem fel a telefont.
- Hiányzol – vágta rá köszönés nélkül.
- Jegyesed van nekem pedig férjem – ellenkeztem a szó ellen.
- Addig van jegyesem, míg neked férjed – vágta rá.
- Nem válok el. Nem illendő, és nem is tehetem – közben a tájat néztem. Már értettem a régi korok úri hölgyeit.
- A csapat jótékonysági meccset fog játszani. Illene neked is megjelened ott – mutatott rá. – Murcia válogatott ellen játszunk. Érd el, hogy az előtte lévő estét már ott töltsétek. Találkozzunk. Nem érek hozzád, ha azt szeretnéd.
- Nem – vágtam rá. – Ha megyek akkor is férjemmel megyek.
- 10 percet kértem mindössze, hogy lássalak, beszélhessünk – fogta kicsit könyörgőre.
- Azt mondtam nem – egyből le is tettem és lenémítva raktam vissza a kosztüm kabátom zsebébe.
**
Másnap a reggelinél meggyőztem Olivert menjünk a helyszínre egy nappal előbb.
A munkája viszont az én kezemre játszott. Nem tudott előbb jönni, de engem elküldött, hogy tegyem tiszteletem kettőnk helyett is.
Ahogy leszálltam a magángépről egyből fotósok vettek körbe. Felemelt fejjel vonultam végig köztük, mint egy hercegnő.
Ahogy beültem az értem küldött kocsiba tárcsáztam Iker számát.
- Ciao Amina! – nevette fel vidáman.
- Ciao Iker – mosolyodtam én is el. – Meg tudnád mondani melyik hotelben vagytok, hogy tiszteletet tegyem nálatok?
- Nálunk vagy nála? – kérdezett vissza nevetve. – La Estro hotelben szálltunk meg.
- Egy órán belül ott vagyok az megfelelő? – kérdeztem a karórámra pillantva.
- Hölgyem Ön bármikor szívesen látjuk – válaszolta fellengzősen, majd nevetni kezdett. – 236. Szükséged lehet még erre a számra jegyezd meg.
- Minek a száma? – faggattam. A remény bennem éget.
- Tudni fogod – hárított. – Várunk.
Leszidtam volna legszívesebben, hogy velem szórakozik, de úgy tűnt túl jó kedve van hozzá, hogy megvárja míg megszólalhatok és letette.
A saját hotelomba érve, bejelentkeztem majd gyorsan fent átöltöztem egy kényelmes kosztümbe. A hajam leengedtem, és úgy indultam útnak.
A hotel csak 10 percre volt az enyémtől. A portánál Sergio üldögélt, éppen a portás lánnyal beszélgetett.
- Jó napot Hölgyem, miben segíthetek? – nézett egyből rám a nő mikor odaléptem.
- Rád vártam – közölte velem mosolyogva és megölelt. – Gyere senki nem tudja, hogy jössz –tájékoztatott vidáman.
- Pedig direkt szóltam előre – tártam szét a kezem értetlenkedve.
- Ha elmondjuk, hogy itt vagy lelőjük a poént – nevetett. A 2-on állt meg a lift, és ahogy kiszálltunk éktelen ordibálás csapta meg a fülem. Felét nem értettem, mert keveredett benne több nyelv is.
- Az ordibálás miatt nem szólnak rátok a hotel itt dolgozói? Nem zavarjátok a többieket? – érdeklődtem meg mikor az ajtóhoz értünk.
- Milyen többi lakó? – kérdezett vissza vigyorogva. – Talán 2-3 vendég lehet még a csapaton kívül a hotelben, de ők sem ezeken a szinteken.
Ahogy kitárta az ajtót mellbevágott a kiabálás. Mindenki a TV előtt ült, és mint a gyerekek próbálták egymást túlharsogni.
Ahogy Gago meglátott egyből felpattant és nagy szemekkel nézett rám. A többiek követték a pillantását és nem sokára legalább 13 férfi állt velem szemben. Nevetnem kellett a helyzeten. Iker lustán felkelt, odajött és megölelt. Ő nem zavartatta magát.
- Játszatok tovább nyugodtan – néztem végig a társaságon nevetve, közben Cristianót kerestem a szememmel.
- Fontos dolgot szeretnék veled megbeszélni - terelt szolidan ki a szobából Iker. – Emlékszem még a számra? –kérdezte gyorsan. Bólintottam. – Mou perceken belül megjelenik itt a ricsajra –tájékoztatott, majd fogta magát és két ajtóval arrébb bement egy szobába és becsukta maga mögött az ajtót.
Egy pillanatig tanácstalanul néztem a csukott ajtóra. Aztán megnéztem a számát.
- 239 –olvastam fel hangosan. Elindultam a másik irányba és figyeltem a számozást. A 236-os ajtó előtt hezitáltam. Mi van ha nem bírom magam türtőztetni? Mi van ha van valaki más is a szobában, és lebukunk?
Végül sóhajtottam egyet és kopogtam. Cristiano telefonálva nyitott ajtót, majd az arcára kiült a döbbenet.
- Visszahívlak – és már ki is nyomta a telefont. – Gyere beljebb – állt félre az útból. A szemem sarkában láttam ahogy megigazítja a kócos haját.
- Azt hittem nem jössz el előbb, de örülök, hogy itt vagy – magyarázta. Mosolyogva fordultam szembe vele. A szívem őrült ritmusban vert, és kicsit remegtek a térdeim, így körbenéztem a szobában.
- Melyik a te ágyad? – kérdeztem a két ágyra nézve.
- Jobb oldali – vágta rá egyből. Leültem az ágy szélére így nem kellett félnem, hogy a térdeim feladják és összecsuklom.
- Hogy tudtál elszabadulni? – faggat miközben összeszedi gyorsan a szétdobált pólókat és gatyákat. Muszáj felnevetnem a viselkedésén.
- A Nagy Cristiano Ronaldo zavarban van – jegyzem meg elterelve a témát. – Megtisztelve érzem magam.
- Eddig mindig fényűző helyeken találkoztunk, ez pedig egy egyszerű szoba és furcsa téged ilyen helyen látni – mosolyodik el és leül a másik ágy szélére, így szembe kerülünk egymással.
- Miért nem szóltál hogy jössz? – faggat előredőlve. az alkarjával megtámaszkodott a térdén, mintha tudta volna, hogy mennyire kevés választ el attól, hogy hanyatt lökjem, és megcsókoljam. Mintha incselkedne velem.
- Akkor lelőttem volna a poént – ismétlem meg Sergio szavait. Erre a mondatra persze felnevet. – És így látlak a benyalt hajad nélkül, nem is annyira tökéletesen.
Zavartan kezdett el a hajával babrálni. Valószínűleg annyira megszokták a tincsei a zselés pozíciójukat, hogy majdnem pontosan ugyanúgy álltak mint egyébként. Csak pár rakoncátlan tincs volt, amitől végre nem volt tökéletes a külseje.
- Így olyan mintha belesnék az unalmas mindennapjaidba – mosolygok rá. Mosolyra húzza az ajkait.
- És én mikor pillanthatlak így meg? – kérdezi huncut vigyorral.
- Soha – suttogom vigyorogva. – Én mindig tökéletes vagyok – én komolyan mondtam, de ő felnevetett mintha viccelnék. Csak azért nem sértődtem meg mert elvarázsolt a nevetése. Beharaptam az alsó ajkam, és úgy figyeltem, ahogy vidám és szerelmesen csillogó szemekkel rám néz.
- Megígértem, hogyha nem akarod nem nyúlok hozzád – emlékeztetett.
Felsóhajtottam. Minden porcikám sóvárgott az ölelése után. De tudtam, hogyha egy keveset is megengedek magunknak nem lesz megállás.
- Remélem úriember tudsz maradni – bólintottam lassan. Csalódottan de viszonozta a bólintást.
- Elfogod venni? – bukott ki belőlem a kérdés. Meglepetten nézett rám.
- Ha téged nem kaphatlak meg egy idő után biztosan - válaszolja elgondolkodva. – A fiamnak anya kell.
- Nem egy titkos viszony – suttogtam. Fájdalmas arccal bólint. Egyre erősebben vágytam az ölelésére így felkeltem.
- 10 percet kértél tőlem – néztem az órámra. – Korrekt mód megadtam – próbáltam teljesen hűvös lenni. Belül valami szép lassan repedni kezdett bennem. Éreztem, ahogy a kétségbeesés elkezd felkúszni a torkomban.
- Azt akarod, hogy hálás legyek? – nézett rám. Ő még mindig ült, úgy nézett fel rám.
- Azt akarom, hogy mindketten éljük a saját életünket – válaszoltam kőmerev arccal. Van egy pont az emberek életében mikor tudják, hogy hibát követnek el a viselkedésükkel. Mégis megteszik.
- Tudod mit Amina? – kérdezte míg felkelt. – Nem érdekel mekkora úrinő vagy! – jelentette ki és a derekamnál fogva magához húzott. Hálásan sóhajtottam fel az ölelésében. Úgy ölelt mintha az egyetlen mentő öve lennék az életben maradáshoz.
- Nem érdekel senki, csak te – suttogta a fülembe. Óvatos csókokkal kezdte el kényeztetni a nyakam.
- Cristiano – nyögtem nehezen. – Elkötelezett emberek vagyunk.
- Ha ezt akarod – lépett el tőlem. Egy pillanatra elkeseredetten utána akartam nyúlni. Könyörögni egyetlen csókjáért.
Ahogy eljutott a tudatomig, hogy akár meg is szégyeníteném magam egyetlen érintésért megfordultam és meg sem álltam az ajtóig.
- Sok sikert a meccsre – szóltam vissza és lassan méltósággal sétáltam ki a szobából. A liftig viszont szinte futottam. Ahogy összecsukódott előttem a lift ajtaja egy pillanatra átcsapott felettem a kétségbeesés hulláma. De gyorsan elnyomtam és kisiettem a hotel elé. A kocsim egyből hívták és egy percen belül már saját hotelem felé tartottam. A kocsiban mélyeket lélegeztem, és próbáltam megállítani a könnyeimet.
Csak mikor becsuktam magam mögött a hotel lakosztályom ajtaját hagytam, hogy kiboruljak. Elhatalmasodott felettem minden. Nem érdekelt a ruhám,a hajam vagy a sminkem. Lecsúsztam a fal mellett átöleltem a térdeimet és zokogtam.

A mennyben születtem, mégis a pokolban vagyok. Rossz kislány voltam, kidobtam az Angyalok.

Sok-sok SOKK

Nyár elején beszámoltam róla, hogy nem megy minden úgy az életemben ahogy szeretném.
Leírtam itt, és bárki aki közelebb van a szívemhez panaszkodtam neki, hogy nem megy az alkotás, túl sok minden van a fejemben.
Akkor féltem, hogy mi bajom lehet. Ez augusztusra akkora méreteket öltött, hogy naponta borultam ki, abban reménykedtem, hogy vagy két-három szem gyógyszer és jól leszek, vagy két hét és meghalok. Valahogy túl sok volt. Magánéletemre szinte időm sem volt, és reméltem, hogy a szeptember elhozza a folytonosságot, és a mindennapok megszokottságát.
Aztán voltunk párommal Pesten, és a második napon fejfájás mentesen ébredtem. Jól éreztem magam. Égett a kezem, hogy miért nem vagyok otthon, annyira tele voltam ötletekkel! Isteni érzés volt! Lubickoltam a nyugalomban, és a fájdalom mentességben. Óvtam egész héten ezt az állapotot.
A párom nagynénje gyógyszerész, és egy pezsgőtől ittas állapotban beszéd téma lett a fejfájásom. Nyugtatókat javasolt, mert szerinte lelki eredetű a fejfájásom.

Hazaértem, és megint fájt a fejem, nyakamban volt minden. elkezdtem szedálni magam a nyugtatókkal, és megint minden sarok a helyére került. Nem fájt a fejem, pörögtem mint régen. Nem voltam morcos, ingerlékeny.
A teljes környezetem velem együtt nyugodott meg, hogy meg van a gyógymód. DE nyugtatókon nem lehet élni. Megszokja a szervezet, és még erősebb kell, aztán még erősebb és a végén nincs tovább.
Akik ismernek nagyjából képben vannak azzal, hogy önfejlesztő és kortárssegítő tanfolyamra járok már két éve.
Kénytelen kelletlen be kellett látnom két hete, hogy egyedül nem megy. A mentoromhoz fordultam, aki a kulzusokat tartja, és egy óra alatt meg volt a baj forrása. Annyira egyértelmű volt, hogy majdnem felnevettem.
Minden lelki erőm leszívja a környezetem. Egyedül a párom mellett tudok lazítani, és kicsit feltöltődni lelkileg, hiszen annyira szókimondó kapcsolatunk van, hogy nem kell attól tartanom, hogy nem mondja meg őszintén mire gondol. És ezt én is megtehetem púder és bájolgás nélkül.

De persze ő dolgozik, én suliba járok (illetve ő is sulis, de gyakszája van) így nem tud itt lenni végig mellettem, és itt indul a gond. A nyugtatókról le kellett állnom, mert fogamzásgátló mellett nem lehet szedni.

És ez kihat az életem minden pontjára sajnos. Így lesz a történetem vontatott, így utáltam meg Barbyt, és ezért van már megtervezve a vége.

Ebbe az egész bonyodalomba bele jön még Réka örületes napirendje, ami kész horror.

Ez nem mentegetőzés, csupán tiszta tények. Emberből vagyunk, és tisztában vagyok vele, hogy milyen a történet. Ha a rászánt napi 4-5 óránál is többet töltök vele, akkor sem jutok többre sajnos.
Réka már az előző fejezetet sem akarta felengedni, de én annyira kezdek a saját életembe belefáradni, hogy felrakattam vele.

Kicsit később egy másik történettel fogom az évadot befejezni, a Csillogó Árnyéknak pedig az utolsó előtti fejezete már megvan a gépemen.
Még 2-3 fejezet.

Sajnálom, hogy csalódnotok kellett bennem, és sajnálom az üres ígéreteket. Köszönöm azoknak akik továbbra is kitartanak mellettem. =)

Van valami betegesen vicces a szakításokban. Kifordítanak önmagunkból.

Van azaz érzés mikor tudod, hogy rossz jön. Mikor a lelked és a szíved szinte sikít, hogy jobb ha lelépsz.

Feküdtem az ágyán, és próbáltam rájönni mi bajom is van. Miért nem tudok nyugodt és felszabadult lenni?  Mindenfélét bemagyarázok magamnak és neki is.

Mikor pár órával később felfelé sétálok a hegyükön a lépcsőn, már érzem a levegőben, hogy valami más is vár rám a szexen kívül. Persze, nyugis alvós, gépezős éjszaka míg Ő bulizik.

Ahogy a gyertya gyújtogatás közben elégetem az ujjam legszívesebben hisztiznék egy sort. Toporzékolnék, hogy már megint bibis valamim. De nem teszem. Túl komoly hozzá az arca, hogy én most hisztizni kezdjek.

Kimegyünk a korláthoz, és az éjszakába bámulunk. Ahogy beszélgetni kezdünk legszívesebben félbeszakítanám: megcsókolnám és megkérném, hogy ne szóljon egy szót se. Nem vesz jó irányt ez a beszélgetés.

- Mit csinálnál, ha egyszer azt mondanám, hogy nem szeretlek? – teszi fel a kérdést.

- Megkérdezném miért vagyunk akkor még együtt. Miért nem dobtál ki. És hogy van-e oka, hogy nem szeretsz – válaszolom őszintén. Vannak olyan kérdések amikben fontosabb a kijelentést keresni.

Mintha nyakon öntöttek volna egy tál jeges vízzel. A szemében már ott volt. Jól gondoltam, nem szerelmes.

Tovább beszélgetünk, és kilyukadunk végre a lényeghez.

- Én csak kötődöm hozzád – mondja végre ki. Érzem ahogy megszédülök egy pillanatra. Küzdök a könnyeimmel, hiszen a sírás zsarolás, és kezd elegem lenni, hogy gyorsan elsírom magam.

- Pest óta kezdtem egyre biztosabb lenni benne – mondom ki gondolkodás nélkül. Akkor tudatosul csak, hogy mennyire igazak a szavaim.

Tovább magyaráz, válaszolgatok, de már kattog az agyam. Pár napon belül szingli leszek. Nem akartam szakítani. Annyi lemondás, annyi jó pillanat. Nem akartam, hogy vége legyen.

- Tulajdonképpen kihasználtalak végig – az arcán színtiszta bűntudat és fájdalom. Elmosolyodom.

- Használj ki nyugodtan – válaszolom.

Barátnőm szavai kezdenek dübörögni a fejemben: Olyan mazoista vagy lélektanilag!

Ilyen igaza volt. Éreztem ahogy a lelkemen a behegesedett rész itt-ott fel szakadozik.

- Sajnálom Virág, hagyjuk abba – suttogja és megölel egyből.

Egy pillanatra lefagytam. Harcoljak? Veszítsem el az utolsó kis büszkeségem is?

- Rendben – suttogom a fülébe. Ráhajtom a fejem a vállára, és csendben próbálom tartani magam.

Sokszor szakítottam én, és azt is tudtam, hogy a kötődés mellett szakítani is éppen elég borzalmas. Belekapaszkodom erősen a vállába, és hagyom, hogy kicsit összeomoljon. Folynak a könnyeim, érzem, ahogy az államnál elhagyják a sós cseppek a bőröm, de próbálok nyugodt maradni.

Nem kiborulni.

Jó pár percig így állunk, amikor sikerül összeszedni nagyjából mindkettőnknek magát elindulunk vissza.

Mélyeket lélegzem, és próbálok másra összpontosítani.  Nem fogok most kiborulni.

Este nem megy bulizni inkább velem marad. Utolsó este közösen. Próbálom minden percét magamba szívni. Ahogy beszél, ahogy szomorúan néz, ahogy elmosolyodik nagy nehezen. Ahogy ragaszkodón magához húz. Egy idő után engem ölelve alszik el.

Elhúzódom picit, amire felébred.

- Nem megyek messzire – suttogom oda neki. Tudtam, hogy fél, hogy lelépek.

Visszateszi a fejét a párnára, és már alszik is újra, a kezemet fogva.

Jó ideig nézem, ahogy békésen alszik. A könnyeimtől kényelmetlenül vizes már a kispárnám.

Ahányszor fordulok, és elengedem a kezét, vagy kibújok az öleléséből utánam nyúl és visszahúz a karjaiba, vagy simán megfogja a kezem. Egy pillanatra sem enged el, pedig alszik.

Egy idő után már mosolyogva figyelem. Eszembe jut a sok hülyeség.

Sötétben végignézek a szobáján. Talán utoljára vagyok itt. Pedig szerettem itt lenni.

A reggel nehezen indul, de felkelünk. Én a maradék cuccom is összepakolom, és próbálok nem gondolkodni.

Az anyukája kedvesen faggat, mikor jövök legközelebb, megyek-e szüretelni. Alig feltűnő kitérő válaszokat próbálok adni. Túl akarok lenni az egész búcsúzkodáson.

A buszra sétálva próbálok vidám lenni, piszkálom, hogy mosolyogjon de olyan arcot vág, mintha a kivégzésemre kísérne.

Végül megkapom az utolsó csókom, és felszállok a buszra.

- Vigyázz magadra – szólok még le neki, és már a könnyeimmel küzdök ismét.

Annyira szívesen leszálltam volna a buszról, hogy megöleljem, mikor leesett, hogy ő a falnak vetett háttal könnyezik. Leülök, és nem bírom tovább. Összeomlok ahogy integet és dob egy puszit.

A lelkemben a sebek amiket pont ő gyógyított be felszakadnak. Érezem ahogy lassan visszacsúszom a padlóra, ahonnan fél év volt a felkelés.

Életemben kétszer voltam szerelmes.  Először önszántából, akarva, törték szét a szívem, aztán még egyszer. Egy másik, egy kedvesebb figura. Ő csak annyit tett, hogy nem tudta viszonozni azt amit én érzek.

Neki nem én voltam a tökéletes nő, és nem is váltam azzá idővel.

Nekem se ő volt a tökéletes férfi, de nekem idővel azzá vált. Félre mertem dobni a félelmeimet, és hagytam magam, hogy szerelmes legyek.

 Nem éri meg a szerelem. Nem éri meg, hogy nyomorúságot adjon egy idő után.

Megkímélhettem volna magam én is egy kis kötődéssel.

De mazoista vagyok. Illetve már csak voltam.

Üdv Nagy Világ, Te leszel a Játszóterem.