2010. július 24., szombat

Elveszíteni egy gyereket olyan, mintha magadból veszítenél el egy darabot.

Hétvégén nem leszek itthon -.- :D Bulizok meg miegymás. Viszont hoztam megint előzetest. :p Ne bántsatok nagyon.... *könyörgően nééééz*


""

Ránéztem Rékára, és figyeltem a mellkasát ami nem mozog. Az arca amin a kezem volt hideg volt akár a jég. Forgott velem a világ. Lerogytam a földre az ágy mellé, de nem bírtam sírni. Egyik pillanatról történt a másikra, hogy a hasam szúrni és lüktetni kezdett. Előregörnyedtem a fájdalomtól. Csak sikítani tudtam az iszonyú fájdalomtól ami a testem és a lelkem is tépázta. Tudtam, hogyha nem lát azonnal orvos az ikrek meghalnak, de nem voltam képes mozogni. Az ajtó felé néztem de Laci már nem volt ott. Oldalra dőltem és összehúztam magam magzatpózba. Iszonyúan fájt. A homlokom a hideg csempéhez nyomtam és próbáltam megnyugodni, egyenletesen venni a levegőt, de amire sikerült volna uralkodni magamon ismét felrémlett Réka hallott arca és ismét fájdalom száguldott végig rajtam. Benn akadt a tüdőmben a levegő és pár pillanatig csak tátogtam. Nem bírtam teleszívni a tüdőmet levegővel annyira lebénított a fájdalom. Aztán vége lett. A fájdalom emléke még ott volt a testemben, de már nem fájt. Óvatosan mozdultam meg. A nadrágom és körülöttem minden véres volt. Fuldokoltam a sírástól ahogy az ágyba kapaszkodva felkeltem a földről. Oda feküdtem Réka mellé és hagytam, hogy a fájdalom felemésszen elevenen belülről. Annyira zokogtam, hogy kapkodtam levegő után, de alig jutott a tüdőmbe belőle. Egyre jobban fuldokoltam. Próbáltam megállítani a zokogást, de nem ment, egyre erősödött a fájdalom ami a szívem tépte.
""

Vajon mikor tudja meg a baba, hogy anyjának jólesik, ha ő rámosolyog?

2010. július 19., hétfő

A legjobb, ha az ember valami megbotránkoztató dologgal nyit. Leginkább így lehet tudatni a világgal, hogy megjelentél a színen.

Unalom.. unalom..unalom... :D
Még csak hétfő van, de a ficcben már a szerdát írnám.. -.- Máskor meg le vagyok maradva mint a borravaló.. Bosszantó... Pénteken is már a vasárnapot a parádét írtam volna... Aztán szombat reggel elvesztettem a türelmem és megírtam xD Gondoltam én is picit elléphetek a valóságtól. :D Tudtam mi a program, így próbáltam aszerint írni :p
Napok óta nagyon szex centrikus vagyok és ez meglátszik a fejezetekben is. :D Bár mindegy, mert Miss Nortonunk babákat vár, és most van az a korszaka a terhességben, hogy nagyon kívánja a szexet. :D Kapóra jönnek a dolgok.

Jelentem befejeztem a Ladyt. Nem bírtam tovább firkálgatni... egyszerűen nem ment. Nem lett volna sok két ficc, csak nem volt motivációm hozzá.

Gondolkozom azon, hogy kitalálok valamit és a Miss mellett még firkálgatok egy ficcet. Csak még nem találtam ki xD Mi az ami jó, amihez értek és nem sablonos, vagy lopott ötlet.. Áh.. nem tom

FOCIII.
Sebi, és a foci rajongó Rékám (könyves) rászoktattak a focira, úgy, hogy nem is tudtak róla. :D Az egész a német-angol meccs megnézésével indult a VB-n. Aztán megnéztem a német-spanyolt... és ott vége volt a "nem nézek focit mert hülyeség" elvemnek. Továbbra is hülyeségnek gondolom, mert nincs értelme. Forma 1-nek sem igazán, hiszen gondoljunk bele... Arról szól hogy csúcs technikába beleültetünk egy jó vezetési kvalitásokkal rendelkező valakit és körbe vesszük szakemberekkel és várat építünk rohadt sok pénzből. Majd kiküldjük a pályára, hogy nyerjen nekünk és még többet kaszálhassunk, hogy a végén kétértelmű sablonos szöveget lenyilatkoztassunk velük és mindenkivel amiért otthon a kis gyárban jól megdicsérjük és verjük a mellünket, hogy ááh a Király Kategória.
Imádom a Forma 1-et, de reálisan nézve ennyi a Forma 1. hatalmas izé amibe iszonyú sok pénz forog. És hiába minden.. úgy elragad magával mint a huzat. És ülsz a TV előtt és drukkolsz dühöngesz. Borzalmas... :D Nem tudom, hogy fogom bírni a télen F1 nélkül xD

Na a fociról kanyarodtam el. :D Szóval a német-spanyol meccsen kötelezően a németeknek drukkoltam. :D De vesztettek... -.- de megnéztem volna Sebi arcát XD
Végül úgy döntöttem, hogy megnézem a döntőt is. ha már egyszer megnéztem pár meccset. Mikor leültem a TV elé úgy döntöttem, hogy a Hollandoknak drukkolok. :D Aztán mikor láttam, hogy a csapatkapitányok bemutatnak valami fő muftit a csapatjuknak.. És megláttam Iker Casillast, azt mondtam, hogy akkor a Hollandok ejtve vannak. :D Onnantól kezdve spanyol drukker lettem. Képes voltam a TV előtt ülni és drukkolni egy foci meccsen... :D Én.. nagy dolog.. :D De sokszor csinálok olyat, hogy leülök valami sport elé, és kiszúrok valakit és neki megy a drukk. aztán 2 nap és elfelejtem. Szegény Casillasal is ez lett volna de mikor láttam hogy véd, és mikor a gólnál és a VB megnyerésekor elsírta magát.. :| Háát nem került süllyesztőbe. :D Lementem apához és megkérdeztem kinek drukkolt. Már nem emlékszem mit mondott csak arra, hogy mondta, hogy Casillas az akit tisztel iszonyúan és azt mondta, hogy le a kalappal előtte. :D Vigyorogva jöttem fel a szobámba és egyből elkezdtem utána kutakodni XD Mint anno Sebinél is. Foci mániás nem leszek. :D De a Real meccseket meg fogom nézni xD Később elújságoltam Petinek is, hogy Casillas fan lettem. :D Röhögött és azt mondta neki is ő a best focistája. :D Ééééés nem bírtam ki és beleírtam a ficcbe is. :D
Ennyi a sztori :D Én és a foci... :D Botrányos :D

Komolyra fordítva a szót. "Dóri: Geoffy, kíváncsi lennék a véleményedre, hogy mit gondolsz erről a "Vettel egy beképzelt, nagyképű kis p..." hozzászólásokról..."
Mi a véleményem? Nem igazán tűr tintát... Nem gondolom, hogy beképzelt lenne. Egyik nap olvastam Helmut Marko nyilatkozatát amiben elmondta szinte azt amit én hangoztatok.
Webber veri a seggét a földhöz és üti a mellkasát, hogy ő a másodszámú pilóta és Sebivel van kivételezve. Na már most 1, Ha másodszámú pilóta vagyok, befogom a pofámat és nem keverem a csapatom szar helyzetbe, mert ha kiderül, hogy tényleg csapatsorrend van nagyon rondán megüthetni magát a csapatom. Ergó Webber pofája megint nagy a semmire, mer hogy nem ő a kis kedvenc. 2, ha Sebi a kivételezett pilóta valaki árulja már el nekem, hogy akkor miért az ő kocsija hal meg folyton? Miért az ő kasznija sérült meg? Miért az ő féke szállt el? Miért az ő anya csavarja okozta a galibát? Ha ő lenne a kedvezményezett ez vagy nem fordul elő, vagy Webber autója romlik el. 3, Ha másodszámú pilóta vagyok nem írok alá még egy évre a csapattal, pláne ha ennyire böki a csőröm a dolog.
Nem érzem, hogy ebben Sebinek hol van a szerepe. Őt jobban szeretgetné a csapat? Tegyük fel, kedvezményezett. Ez a szerződésében nem állhat. Tavaly nem volt csapatsorrend, hiszen Webber le is nyilatkozta, hogy nem fogja Sebit segíteni a VB cím megszerzésében, ami aljas és patkány dolog volt mert mint csapattársnak legalább ennyi gerincnek kellett volna lennie benne. Esélye már nem volt a VB- re.... Massában érdekes bőven volt rá gerinc, mert ő csapatjátékos. Kovalainenben volt rá gerinc mert ő is csapatjátékos, bár nyilvánvaló volt, hogy másodszámú pilóta is.
Érdekes a Hamilton- Alonso esethez hasonítani a dolgot. Én nem érzem annyira súlyosnak. Ott mindkét pilóta acsargott, és ott saját maguk fordultak a másik ellen. A Red Bullnál az van, hogy Webber fordítja a közvéleményt (és a sajtó) Sebi ellen a fél világot. A csapat meg osztja a taslit Webbernek a paddock sarkában. Nem sok sikerrel.

Webber is meg lehet értni valamilyen szinten. De csak egy szintig. Az amit művelt a Britt Nagydíj után túlzás volt. A rádióba nyilvánvalóvá tenni, hogy te másodszámú vagy, még ha nem is igaz... a csapatot járatta le. Persze a csapatnak meg volt rá a válasza, mert Webber azt kérte, hogy egy szerelőt küldjenek fel vele. :D A csapat meg felküdte az aerodinamikai vezetőt :D Aki a szárnyat tervezte. XD Jót röhögtem mikor megláttam a dobogón Peter Prodromou. A Miss miatt még régebben nézelődtem a fejesek után. :D Nagyon durva volt.
Az, hogy Seb kapta meg a szárnyat végképp nem az ő hibája volt. Igazából senki hibája nem volt. Webber nem érzett különbséget a két szárny között, Sebi igen. Most miért is hagynák annál a versenyzőnél a szárnyat aki nem érez különbséget? Adrian Newey használni akarta a szárnyat, hiszen fejlesztés. Megmerem kockáztatni, hogy ha Webberen van a szárny akkor is Sebi nyeri az időmérőt, hiszen WEBBER NEM ÉRZETT KÜLÖNBSÉGET! Na akkor mit is veri a fenekét a földhöz? Ezzel eléri, hogy fél világ megutálja Sebit és mellette álljon, míg a csapat aki az egészet látja belülről és azok pedig megutálják. Webber lenyilatkozta, hogy jövőre is a Red Bull versenyzője lesz. Még 1-2 hisztit lenyom, és kétlem, hogy jövőre is RB-s lesz. Szépen vissza vonultatják.
Egyébként nem értem azokat akik ez miatt fordulnak Sebi ellen. Seb soha nem volt beképzelt, vagy pökhendi. Nem tudom miből érzik, hogy most az lenne. Attól, hogy Sutiltól megkérdezte hol a visszapillantója? Jogos volt a mérgelődése mert feltartotta. Sutil pedig persze, hogy dühös, hiszen őt is nagy reménységnek kiáltották ki ahogy Rosberget is, csak ők néha villantanak, de nem tudnak győzni, bár ebbe belejátszik a rossz autó is. Sebit is nagyon reménységnek mondták és a feneke alá tettek egy jó kocsit. Ezért megy az utálkozás, mert neki sikerült egy jó, egy nyerő csapathoz igazolni, nekik meg nem.
Még csak ez a 3. teljes szezona Sebinek. Ezt sokan elfelejtik. Nyert Monzába 2008-ban, és onnantól ha elkövet kezdő hibákat (mert elkövet néha még most is) egyből támadják, és azt nem teszik hozzá, hogy volt egy fél éve a Toro Rossonál mikor Kínába 4. lett és egy rohadt szar autóval volt jó helyen. Esőben, nem száraz körülmények között, ez tény, de ott volt. Kihasználta az alkalmat. Japánban is ott volt dobogós helyen, arról már nem beszélek, hogy összecsúszott Webberrel, mert nem értek egyet hogy Sebi hibája lett volna. (esetleg picit. de könyörgöm hányadik futama volt? 4?5?Annyi se?) Mikor teljes szezont ment az elején semeddig nem jutott. Aztán Monacoba jó helyen ért be, Monzába győzött és majdnem ő döntötte el ki lesz a VB. És ezek után került bele a Red Bullban. Ahol egyből VBért harcolt egy olyan évadba amikor a Brawn dominált, amikor motor gondjaik voltak. És VB második lett. És most tartunk az idei szezonnál és mindenki rutinos pilótaként támadja. Mintha annyit lehúzott volna már a Forma 1-ben mint Webber. Hajlamos mindenki elfelejteni, hogy Webber rohadt régóta pilóta már az F1-ben és mégis sárt dobál. Mert tudja, hogy így megszerzi magának a közvéleményt. Hisztizik és ezzel jól megtiportatja Sebit a sajtóval, hogy szét essen mentálisan, és akkor kész vége Sebi nem lesz VB ha szétcsúszik.

Aki igazán rajongója Sebinek PONT ILYENKOR ÁLL KI MELLETTE. Nem csak akkor örül vele amikor nyer.
Sebi még mindig az aki volt mikor megérkezett a Forma 1-be. Tapasztaltabb és jobb pilóta, de nézzetek meg egy Webber interjút és nézzetek meg egy Sebi interjút. Webber fa pofával nyilatkozik ahogy a legtöbb pilóta. Sebi mosolyog néha nevetgél. Nem hagyja elveszni a saját jellemét ebbe a fertőbe ami kavarog a Forma 1-ben.
Még az elején lenyilatkozta, hogy a Forma 1-ben a legjobb barátod a kutyád akit magaddal viszel. Ezt ő már a legelején megmondta. Igaza volt. Mindenki a saját győzelmét akarja. Senki nem fogja a lelked ápolgatni. Örülök, hogy Sebinek az első évében ott volt Kimi. Úgy érzem sokszor, hogy Kimi pár dolgot jól megtanított Sebinek.
Mondjuk örülnék ha a magánéletet ennyire azért nem védené :D
Hát ez az én véleményem. :D
Nektek mi?

"Soha nem tanultam olyan embertől, aki egyetértett velem."

2010. július 7., szerda

Baby Love felső 4ever!! :D

Úgy döntöttem hozok előzetest a Seb szemszögből.:D

"

- Ha Virág azt mondja, hogy csapd a falnak a kocsit, mert úgy éri meg a verseny megtennéd. – nem kérdés volt.

- Ezt hívják bizalomnak. – bólintottam és bementem a hálóba. – Dehogy csapnám neki, ennyire hülye nem vagyok. – morogtam. . Hópehely felugrott az ágyra és kényelmesen össze gömbölyödött. – Készülj, mert mész szomszédolni. – jegyeztem meg neki. Erre felnézett és nyávogott egyet. - Ne nyávogj, legyen bűntudatod, mert míg nem loptad be magad Virág szívébe Bárót is vittük a futamokra. – felkelt, oda jött hozzám és rám bámult. – Na menj arrébb, vagy a bőröndbe végzed. – arrébb lökdöstem lábbal, de vissza ült ugyan oda. – Akkor én megyek arrébb. – morogtam. Léptem kettőt az ágy felé de jött utánam. – Idegesítő vagy. – vetettem oda neki és átmentem a gardróbba, hogy átöltözzek. "

"

- Fél egykor eszel. – konstatált a Tommi. – Ha végzünk a gyárba szépen átmegyünk a kondiba.

- Én inkább egyből mennék Németbe. – húztam el a számat. Szerettem edzeni, de most nem volt túl sok kedvem hozzá.

- Ha a következő futamon nyerni szeretnél és beférni a kocsiba, akkor nem siránkozol. – jegyezte meg. – Gyere induljunk.

- Egy szendvicstől még ugyan úgy beleférek a kocsiba. – dünnyögtem.

- Hallottam. – kiabált vissza.

- Nem érdekel. – morogtam. "


"

Válaszolni nem tudtam mert megszólalt a telefonom. A légi utas kísérő egyből nagyon rondán nézett rám, de nem érdekel.

- Mi van velük? – vettem fel gyorsan mikor láttam, hogy Kimi hívott.

- Nyugodj meg… - a vonal totálisan recsegett nem is értettem mit mond. – Virág…. és elvetélt. – nem értettem teljesen, de a lényeget igen. Kiesett a kezemből a telefon és csak néztem magam elé. Nem igazán bírtam feldolgozni az infót.

- Uram kérem kapcsolja ki a telefonját. – jött oda okoskodni a légi utas kísérő. Tommi felvette a telefonom és kikapcsolta. "


:D Ennyii :D Ne bántsatok nagyon!