2011. február 20., vasárnap

Az a baj az igazsággal hogy fogpiszkálóval nyitja fel a szemed.

Na hát. Úgy hozta az élet, hogy két nap alatt kétszer is jöjjek.

A legelső dolog amit szeretnék minden felé helyezni az Móni. Annyira jól esett az a pár szó amit írt, majd megkaptuk kiváló minőségben a várva várt fejezetet.. Nála már áradoztam, mint egy nyáladzó kiskutya, de most itt is emelnék pár szót.
Bár nem is. Mindenki menjen Mónihoz, és olvassa el a történeteit. Addig nem fogja érteni miről beszélek, míg nem kapott egy szeletet abból a világból. Aki pedig olvasott már Móni alkotásai közül egyet is, főleg ha olvassa "A múlt kísértése" című művét, az pontosan tudta, miről beszélek ha annyit mondok, ha na ez írás.
Bemásolom, mert ovisnak érzem magam, a vidámságom és az izgatottságom miatt. :D
Sok szeretettel a két "bajkeverőnek": Rékának és Goofnak. Nagyra tartalak titeket, mert el meritek mondani a véleményeteket nekik. :) Köszönöm, hogy vagytok nekem!

Ez a bevezető a fejezethez. Konkrétan, akaratom ellenére fülig érő mosollyal kezdtem bele a történetbe. Picit aggódtunk, hogy nehogy bajba keverjünk mást is a "bajkeverőségünkkel". Mert minket (Rékát és Engem) lehet utálni vagy szeretni, hát most többen lettek az utálók. Akiknek semmi se jót bármit teszünk már. :D Ami viszont már egy vicc.
Na erről majd később.
Nem hiszem, hogy ennyire merészség kell hozzá, bár lehet ez az én véleményem csak, mert én így nőttem fel. Nem mondom, hogy így neveltek, mert apám is néha megelégeli a nagy számat, és a szókimondásom XD Hogy pont nekik? Hmm Remélem olvassák. ( Bár merek pénzt tenni rá, hogy igen, de nem fognak komizni) A múltkori alkalom kicsit felháborított. (Réka nevében nem akarok beszélni. Bajba sodorja ő magát, nem kellek én is hozzá. :D
)Igazából erről majd csak azután, hogy elmondtam itt is, hogy én köszönöm, hogy Te vagy nekem. És ez rohadt nagy nyálas klisének hangzik, de komolyan gondolom. Így ébredés után egy órával még nem annyira megy a kommunikatíve ráadásul saját magammal, egy nem létező személynek írva. :D De közben elképzelem az esetleg Móni mosolyt. Zsani fejcsóválást vagy nem is tudom.. :D Réka vigyort.. XD És had ne soroljam még kiket milyen fejet vágva. Szegény A.J. Meg azt se fogja tudni hirtelen mi van XD
A.J.-ről jut eszembe.. Ha olvasod: Csaj, mi van veled? Mi történt, hogy abba hagytad? Megveszek, hogy az egyetlen Hájmés írást amit olvastam abba hagyták. :D Te is TOP-ba vagy, és értetlenül állok a dolog előtt. Persze nem akarlak macerálni, mert nagyon megértem a dolgot, csak érdekel mi van veled? Mi történt? Elég lett? Komi hiány? Rosszat csináltunk? *szipogva pislog* Nincs időd?

Nah. Jöhet az amiért ennyire megugrott a látogatás: Két napja kóstolgatjuk Noncsit.
Így utólag már kezdem sajnálni a dolgot, legalábbis azt a részt, amekkora parasztok voltunk vele. Tegnap este kiposztoltam ide pár mondatban a dolgot, és ez fúú nagy lavinát indított el főleg Réka komija. ( Bocs csaj, ha nem akarod vissza emlegetni, de "dokumentálom" az én szemszögem)
"Deeee mondhatjuk,hogy kaptam egy féél írói közleményt!!! szóval 1-0,5re te vezetsz,Goof:D:D
ééén mostantól kedves leszek Noncsival,és átszokok a hülye kis libáihoz,akik még akkor is a saját ócska ficükről nyafogtak,amikor Noncsi tök kész volt...szánalom...-.-"
Ez a komi csapta ki a biztosítékot ISMÉT az idelátogatókhoz. Én jót vigyorogtam az idetalálók komiján, mert ha tagadják, ha nem, azzal, hogy írtak ide, bevállalták, hogy utánam néztek. :D Mert ugye azért az F1fanfic oldalon kint van a Csillogó, és gondolom Móni oldalán is kint van legalább egy oldalam ( Bevallom szánalmas, hogy nem tudom. XD És még szánalmasabb, hogy nem nézem meg csak feltételezek. XD ), de akkor is utánam néztek. :D Ez nekem jaj de nagy vigyorgásra adott okot. Sőt, Noncsi azt mondta nem akar balhét még az első felvonásban. ( Bocs nem rémlik már hogy volt pontosan. ) De azért jöttek. Ez nálam plusz pont Brigcsnek, mert nagyon bevállalta, és megvédte a barátnőjét és magukat is. Tudom, ez őket nem izgatja, de én azért csak leírom.
Ugyanis ide azt írok le amit akarok. SŐT! Ide bárki leírhat bármit, a következményeket, persze ő vállalja, de ez nem egy Fanfiction oldal, hogy legalább a fanfiction alap dolgaival tisztába kelljen lenni a posztoláshoz.
Brigcs komija: "Csak annyit üzennék, hogy várunk nagyon nagy szeretettel :D :D
Kezdhetnétek nálam :D Tényleg kíváncsi vagyok az őszinte véleményetekre, ha már a csajoktól (akik akkor ezek alapján nem is a barátaim, mert közöttünk ugye nincsenek egyenes emberek) nem kapok frankó véleményt :D
http://firkalmanykaim.blogspot.com/
köszi szépen előre is :D
csókollak :D
brigcs (Noncsi egyik hülye kis libája) :D"

Mint mondtam: kinek nem inge nem veszi magára. Úgy tűnik az ő inge volt. Szívesen mennék az oldaladra, a helyzet az, hogy tegnap este felnéztem, körbenéztem. Nem nagyon szeretem az Alkonyatot, bár láttam az összes filmet és olvastam a könyveket, de nem adta meg nekem azt az olvasási elégedettséget, ami után úgy rakok le egy könyvet, hogy jó könyv. És ezzel nem minősítek senkit. Sokan szeretik, nekik tetszik az a stilus, nekem nem. Ilyen egyszerű.
Ezt mondta valaki az F1fanfic chatjén, hogy Noncsi olyan stílusba ír ami nekünk nem tetszik, nekik meg igen. Igazából mi nem a stílusba kötöttünk bele, hanem a használt elemekbe. De teljesen mindegy, nem nyitom meg ezt a vitát, mert hiába mások az emberek, hiába tetszik valakinek Noncsi alkotása, vagy hiába szereti az enyémeket olvasni. Az ördög ebben az esetben ott rejtőzik, hogy a véleményét mindenkinek alanyi joga van megformálni. Ahogy alanyi joga van mindenkinek hülyének lenni. Én előszeretettel használom mindkét jogomat. :D
És elmondanám, hogy ez nem magyarázkodás. Ez az én szemszögem, nyomdafestéket tűrő változatban.
Na elkalandoztam.
Alofun komija:
Hello!

Őszintén, kérdezhetek valamit tőletek? Mi a francért jó nektek, ha piszkáltok valakit? Nincs jobb dolgotok, túl unalmas a kis életetek, nem figyelnek elegen rátok, hogy ilyen gusztustalanul viselkedtek?
"Minden esetre Réka beígérkezett rendszeres kommentálásra, és majd én is megyek. Szegény Noncsi nem mer majd fejezetet felrakni.."
Komolyan, hányni tudnék az ilyentől!
Noncsi pedig szorgosan hozni fogja a részeit, mert sokan imádják, ahogy ír! A 3-4 "hülye liba" nem fogja eltántorítani. Ha Nektek nem tetszik a történetei, nem kell olvasni! Talán fegyvert tart a fejetekhez, hogy OLVASSÁTOK! Nem hiszem.
Szálljatok magatokba végre és gondolkodjatok el.
Soha a büdös életben nem értettem az ilyen stílus mire jó.
Üdvözlettel:
Alofun "
Nem értetted mire jó ez a stílus? Erre. Pontosan arra amit ebben a kommentben csináltál. És a hülye liba megnevezésbe, a libát kikérem magamnak. Ne felém tartsd a tükröt. Nézz bele saját magad. Alofun, tegnap chaten én már úgy éreztem a végén, hogy már mindketten fáradtan csipkelődtünk, bár lehet ezen csak én vigyorogtam. :D Ez ebben a komiban ellent mondtál saját magadnak. Én nem titkolom, hogy rohadék tudok lenni és egy címeres bunkó. Sőt, néha direkt használom.
Igen, néha direkt mondok olyanokat ami bicska nyitogató, mert élvezem, hogy a másik dühöng én meg röhöghetek. De mikor az ember véleményt formál egy fanficnél első sorban az az érdeke, hogy az alkotót segítse vele. De ha még a normális negatív kritikára is kiborultok, és nem is válaszoltok akkor kinyílik az ember zsebében a bicska, hogy törődött az elolvasásával, és a megfogalmazással, hogy az ne legyen sértő, hanem segítő. Tegnap este rájöttünk a dolog nyitjára: Bármit csinálunk az a szemetekben innentől tüske.
Nem mondanám, hogy különösebben érdekel, mert egyikőtöket sem ismerem, és nem leszek kevesebb, hogy nem szóltok hozzám.
Vannak emberek akiket nagyon szeretek, és nálunk úgy szól az íratlan farkas törvény, hogy kiállunk értük, nem csak neki mondogatjuk, hanem nyíltan mellé állunk. Ebből a szempontból nagyon örültem mindkettőtök komijának, mert azt mutatta, hogy hatott a szemétkedés, és Noncsi mellé álltatok teljes mellszélességben.
És én itt be is fejeztem a dolgot.
És igen, Réka cseszted már már sokkal vezetek. És ez a verseny, nem Noncsira vagy rátok megy ki. Nem kell ennyire csak magatok körül forgónak képzelni a Világot. Sőt, elmondanám ennek az oldanak a lényegét, mielőtt nekem esnétek: Ide leírom a gondolataimat, elsősorban azért, hogy később is el tudjam olvasni őket.

Réka, majd szükségem lesz a szurkálódásodra, mert rohadtul megakadtam.. :S :D
És pár szó erejéig rátérnék az új Bétámra: Rékára (Lucy)
Bevallom, kicsit ki akartam kiitatni a nagy találgatót, aki mindig lelövi a poénokat. XD És Réka nagyon jó helyesírásba ami nekem külön kell, mivel vannak dolgokat amiért akár 100X is végig olvashatnám, nem venném észre. Ugye disgraphiás vagyok.. -.-'
Jó dolog, hogy Réka a bétám, mert nem nagyon hagyja nyugodni a történtet. Ha tippeket kérek, tuti valami kis szemétséget mond, vagy valami olyat amiből balhét lehet összehozni, szóval külön imádat. :D
Tehát elmondhatom: Csillu és Gica után Réka is csatlakozott a Bétáim sorához.
Totálisan megvagy vele elégedve! =D

Na, hatalmas ölelés nektek.
Éljen sokáig Móni fantáziája, és keljenek életre A.J. csodás elgondolásai.

És a végére egy idézet:
Gondolt már rá valaki, hogy hogyan lettek a költők, hogy vajon miért akart egy ember verset vagy éppen könyvet írni? Valaki azért mert megnyugtatja, valaki azért mert így tudja kifejezni magát a legtisztábban, van aki azért mert erre vágyott és valaki azért mert szeretne alkotni valamit a világnak, az embereknek amivel tudnak azonosulni, amitől nem érzik egyedül magukat, ami erőt ad nekik, és ami biztatja őket, hogy minden jóra fordul egyszer?
De van még egy dolog amiről még nem beszéltem?ez pedig a szavak ereje lenne?
Igaz, vannak dolgok, amelyek kifejezésére a világ összes szava kevés, de ha mégis megpróbáljuk szavakba önteni, és bár még ha csak a valónak egy kis részét is kapjuk meg belőle, van, hogy csak arra eszmélünk, hogy könnyezik a szemünk, vagy, hogy muszáj mosolyognunk és boldogok vagyunk?mi lenne ez ha nem a szavak ereje?
Hogy mi a legfontosabb? Nem magában a műben, hanem az érzésben amit kiváltott benne van minden, ami a szavakban elveszett?


2011. február 19., szombat

„Óvakodj az orvosi könyvektől, belehalhatsz egy nyomdahibába."

Rég jártam erre.
Igazából annyi buta kifogásom lenne miért nem írogattam ide.. XD Tőlem most elütően nem mondok egyet se. Bocsi érte :)

Elég beteg vagyok mér egy hete, és utálom az egészet. Ez a folyik orrom, köhögök szindróma... Néha lázzal és kibírhatatlan fejfájással megspékelve. Másodjára kaptam el ezt a hülye vírust.. -.-'

Közben elkezdtem a Csillogó Árnyékot is. Vannak még fenntartásaim a ficcel kapcsolatban, de Konfliktus Rékánk a bétám, szóval nincs aki vissza fogjon.. XD Kezdhettek félni. XD

Elkezdődött a teszt a Forma 1-ben de én még szeretnék foci rajongó megmaradni. Muszáj kihasználnom a maradék időt a foci imádatra, mert ha elindul a Forma 1 zombi leszek és CSAK az fog létezni XD

Megint oltottuk egy kicsit Noncsit, de a végére már komolyan megsajnáltuk a csajt, mivel tényleg senki nem állt ki mellette, csak egy csajos. Megpróbáltam megvédeni a fanfic oldalon a chatbe, de még az én anyukámat.. :D
Réka meg én vagyunk a rossz szellemek.. Szegény Zsanit meg tudják, hogy szóba áll velünk( főleg Rékával XD) és ez által majdnem nagyon belekeverték.. Bocsi csajos, nem így akartuk.. Mi szóba se hoztunk téged!! De azért mentettük a menthetőt.. Zsani hírneve megmarad fehérnek a mienk meg csúszott egy árnyalatot a fekete felé. XD ( az érdekes, hogy most Réka írt nekik, mégis én lettem kicsit kihozva Mumusnak -.-' Nem mintha nem lett volna benne a kacsóm vállig.. XD )
Minden esetre Réka beígérkezett rendszeres kommentálásra, és majd én is megyek. Szegény Noncsi nem mer majd fejezetet felrakni..

Ha már fejezet felrakás: Van egy személy aki nem tud elég gyorsan fejezetet felrakni, hogy ne őrüljek meg. Móni Drága kacsója néha szerintem már fáj, mikor másnapra fel is pakolta a frisst csak mert könyörögni kezdtünk.. (kezdtem főleg.. XD ) De Drága, mondanám, hogy ez csak puszta imádat kimutatás, meg akaratosság. Egy hét után is imádni foglak ha nincs időd írni. :)
( Ezért egy hónap után már lehet ököllel ütöm az ajtót, de néz el kérlek... :D Érdekel. Na.. )

Igazából ennyi voltam most, mert fél 1 van, és folyik orrom köhögök. Főleg az első ami idegesítő és fájdalmas, ugyanis a píírszingeem már szét cincálta belül az orrom. -.-' Kellett nekem megcsináltatni tudom..
Egész héten itthon voltam, szóval még élményeim sincsenek a suliból...

Legyetek rosszak. Komiban, és történetben gazdag hétvégét! Meg persze Real Madrid győzelemmel záruló szombatot!! :D ( KIKAPOTT A BARCAAAA AZ ARSENÁLTÓÓÓÓL!! :P )

2011. február 1., kedd

Igen, igen, itt van a listámon, mindjárt már csinálom is, mindjárt kezdem.

Mivel kezdjem?
Eltűntem kicsit...
sok volt nekem ez a három hét...

Szóóóval a félévim egész jó lett, csak két szakmaiból húztak meg. :D Programozás meg Digitális áramkörökből.. :D Magatartásom viszont 4-es lett!!! Hatalmasat néztem rajta... :D Én mega 4-es magatartás.. XD
Igazolatlanom sem lett fél év alatt, pedig ha 3 PHP 7. órán bent voltam akkor kb reális voltam. :D (minden héten csüt a 7.- ez a szerencsétlen PHP, és én a tantárgyat is utálom meg a tanárt se csípem, és addigra türelmem se szokott lenni a héthet, így szépen haza engedem magam általában.. :D ) Ja elég sokat lógtam.. főleg hétfőket, egy átbulizott hétvége után.. És nincs igazolatlanom.. :D Ofő mindet leigazolta.. Mondjuk 87 igazolva múlasztott órám van.. :D

Ma azt hittem meg esz a méreg, hogy lemaradok a tesztről.. Osztálytársam szerint kezeltessem magam... :D Bosszúbúl hupikék törpéket hallgattam egész órán.. -.-' Nem kaptam első két órába netet ( dupla operációs rendszer), hogy nézhessem.. Pedig megígértem a tanárnak hogy mellette jegyeztelek,mint egy angyal.. Hát nem adott netet, bosszúból elkértem oszt.társam fülesét mert az enyém elmenekült, és zenét hallgattam max hangerőn.. és ugye az én telefonom elég hangos.. XD 4X szolt rám a tanár 20 perc alatt de én duzzogtam.. Végül kaptam 3 percet, hogy megnézzem mi a helyzet a teszten. :D Gyorsan F1-live-on elolvastam és feladtam a duzzogást az óra további részében, de nem jegyzeteltem. Megvoltam bántva, hogy PONT TESZT NAPON NEM KAPUNK NETET...
Utána ofővel kicsit összevesztem, mert nem igazán értem, hogy az hogy is van, hogy válság van és mindenki elég rosszul áll pénzileg, és erre, közli, hogy ja azért nem szedett szeptembertől osztálypénzt, hogy ne vegye el a családoktól azt a pénzt... Eddig értem.. de hogy február, március ugyan vigyünk már be 20.000 Ft (minimum) ha osztály kirándulni akarunk... Elmegyünk osztálykirándulásra de őt itthon hagyjuk az tuti .. -.-'

Programozáson meg írtunk... Témazárót, és ugye egy héttel előbb szólni kéne.. és az nap reggel tudtuk meg, mert a másik csoport írt. :D Hát nem imádnivaló tanár? :D -.- :@
Na ennyit rólam.

FORMA 1!!!!
Túl vagyunk az első teszt napon, ér érdekes dolgokat olvasni, látni.
Ott van az RB7 kocsin a cápauszony, a hosszított nagy kihagyásos diffuzor, a hátsó szárnnyal is csináltak valamit, és az orr is alakra változott az oldalát tekintve. A hátsó szárny is változott, bár azt nem tudnám egyelőre megfogalmazni egész pontosan hogy mi mindenben, de nekem furcsa, szokatlan, tehát más. :D (megjegyzem még az overáll is változott, ami nekem nagyon tetszik. :D Vidámabb számomra mint az előző. ) De ami a legszebb és a legnagyobb változás a kocsin, az a gyönyörűség szám ott az orrán. Az a bizonyos 1-es!!!
Színre nem változott maga a kocsi, meg dizájnra sem. Míg pl a McLaren autója elhagyta az ezüst színt és helyette fekete lett. Mondjuk nekem elsőre a tavalyi Virgin jutott eszembe róla.. Festésileg legalábbis.

Nagyon várom, hogy milyenek lesznek a Pirelli gumik, és azt még inkább, hogy elkezdődjön a szezon.
Az RB doválózik azzal a 3mp-s boxkiállással. Számomra a 3,7 -3,8 mps boxmunka is nagyon gyors volt. :D 3mp alatt kerékcsere? Hát ha megcsinálják az nagyon durva lesz. :D Már tavaly is a legjobb boxmunkát produkáló csapatok között volt az RB, ha meg lesz az a 3mp akkor nagyon fel kell zárkóznia a többi csapatnak, mert verünk mindenkit a boxban XD Persze gondolom ők is minél lejjebb próbálják tornászni ezt a számot.
Amitől félek az a KERS. Már 2009-ben is féltem, tőle... Most nagyon. Bár komikus jelenteket is láthatunk majd... :D Pilóták páros lábbal ugrálnak ki a kocsiból.. De ez is csak addig vicces, míg pl csak a sóderágy fogta meg, és a kocsinak nincs baja.. De mi lesz egy komolyabb balesetnél? :S A pályakörül dolgozók nem nyúlhatnak csak úgy a kasznihoz.. :S Úgy érzem ebből még lesz botrány, vagy komolyabb gond.. A boxban mikor megállnak a kocsik le vannak elméletileg földelve.. Azok a kisbigyók amik a földből lógnak ki és a kocsiárjuk megy az adatot gyűjtik, de földelnek is, nem? Na jó nem egészen vagyok biztos benne, hogy azok még ott vannak.. De legyenek ott, és földeljék a kocsit, mert ha megrázza a KERS a szerelőt akkor ott nagy gáz van.. Abba bele se gondolok és bele se megyek, hogy a pilóta a kocsiban ül ezzel az izéve.. szakadó esőbe... Persze-persze tudom én, hogy szigetelés... ühüm.. hallottunk már rág példát, hogy beázott a kocsi elektronikája.. bár ez épp annyira lehet veszélyes..
Nem szeretnék ördögöt a falra festeni.. :S Bár már megtettem. Ajánlom annak aki ezt kitalálta, hogy használják, hogy semmi gondja ne legyen senkinek ebből.

:p Sebi nyerte az első tesztet. Tudom, hogy ez semmit nem jelent, de azért jó látni :p

Foci...foci..foci...
Egyik nap sírok miatta másik nap nevetek.. harmadnap már dühöngök...
még egy-másfél héttel ezelőtt (vasárnap ) egy borzalmas meccset játszott a Real.. Malorca-Real 1-1 nagy nehezen lett meg azaz 1-1... kis híjján kikaptunk. Féltem, mert szerdán jött a Sevilla- Real mecs, és nagyon fontos mecs volt. Főleg, hogy Sergio Ramos Sevilla nevelésű focista, és nem annyira jó dolog a Sevilla stadionjába ellenfélként oda menni... 1-0ra nyertünk végül, de Iker Casillast a meccs lefújása után fejbe dobták egy üveg ásványvízzel hátulról... Pár percig a földön feküdt és a fejét fogta, dörzsölte.. csak egy kicsit voltam ideges... Még is mit képzel magáról az, aki bárkit is megdob? Még ha csak két civil is.. ha két kölyök... galacsin.. még oké.. bár etikátlan.. de egy üveg ásványvíz??!! Nem megyek bele, mit éreztem és gondoltam, mert nem tűr betűt...
Úgy gondoltam hogy a Malorca meccs egy mélyrepülés volt, és ennyi. De vasárnap egy alsóbb kategóriás csapattal játszottak megint, az Osasunával.. 1-0ra kikaptunk!! :| Csak néztem... Annyira mérges voltam, hogy nagyon. Egyszerűen hiányzott a befejező játékos. Ronaldora terhelik az egészet, ő meg inkább már passzolgat Benzemának.. mindketten szét voltak esve.. Di Mariáról nem is beszélve... Most jött egy új csatár a klubhoz. Osasuna ellen már egyből játszott is. Nevét nem tudom, főleg nem leírni. :D Citytől jött azt tudom.

Kicsit más, de foci...
Fernando Torres elment a Liverpooltól a Chelseahez... Igazából nekem ezzel semmi bajom, mert Nando egy nagyon jó focista, és ha nem érzi jól magát valahol, vagy nem tud nyerni akkor váltson. Megtette. Ebben az egészben számomra a liverpooli szurkolók voltak kicsit felháborítóak és gusztustalanok. Bár az ismeretes, hogy nem igazán a kedves szerénységükről híresek ha fociról van szó. És tény, hogy nagyon oda tudnak állni a csapatuk mögé. De az, hogy Torres mezt égettek.. és gerictelennek nevezték Torrest, meg azt mondták baj van a szívével.. ez már csak azért sem vicces, mert ugye az ördög a falra...
Szóval, hajrá, hajrá Fernando, és sok sikert az első meccshez, ugyanis pont a Liverpool ellen fog játszani először a kékekkel...

Igazából most kiírtam magamból azt ami publikus. :D

Így a végére egy jó tanács mindenkinek:
Még véletlen se válasszatok infót, középsuliba, és egyetemi szinten végképp ne.

Én is nagy lelkesedéssel jöttem ide.. Sajna nem arról, szól, hogy kezeled a gépet, és megoldod a hibákat. Kőkemény programozás, háttér elmélet.. Bár nagyon jól fizető szakma, és elég könnyen átvághatók az emberek számítógép terén..
Vigyázzatok az adataitokra, és ha nem vagytok elég hozzáértőek, inkább használjátok magas fokon a tűzfalat. Bár aki be akar mászni a gépedbe az be fog.

És még valami, amit kevesen tudnak, vagy ilyesmi: Ha valaki aki az IP címeteket kéri (és nem szerelő, aki a géped szeretné megjavítani) ne adjátok meg!! :D Az IP cím egy számsor, amivel a világon bárhonnan azonosítani tudják a géped...Persze az oldalak ezt nagyrészt regisztrálják, de ez kicsit titkosan kezelt infó. Persze nincs nagy halál, ha valaki megtudja az IP-d, csak azért válogassátok meg. :D Meg azt is milyen linkeket nyittok meg. ( IP talán leginkább a személyi számodra hasonlít. Azért azt sem jó bárkinek megadni..)

Na, vírus, hacker mentes mindazonáltal jól viselkedő gép és gyors netben gazdag napot! (XD kocka Újévi kívánság átalakítva..XD)