Kezdemények

Sziasztok!

A napi naptól aktív leszek ismét! =D Van aki ennek örül van aki kevésbé, ugyanis megyek és olvasok sok-sok történetet majd, és kommentelni fogok. =D
Ebben a pár hónapban míg szüneten voltam nagyon sok mindennel próbálkoztam, hogy végre újra visszatérjek.
Ebből nagyon sok oldalas- féloldalas szösszeneteim lettek. Mint egy pillanatnyi felvillanás volt, és ezeket úgy döntöttem megosztom veletek.

Fontosan érzem elmondani, hogy pár hónap alatt gyökeres változáson mentem keresztül, de ezeket a "kezdeményekben" nem bírtam megfogni. Így egyikből sem lett semmi. És előre vetítem, hogy nem is lesz valószínűleg.

Amit még ki szeretnék emelni azaz, hogy az új Forma 1-es történetem első fejezete imádott, egekig magasztalt barátnőm és bétám keze alatt van már. Aki szerintem majdnem sírva fakadt mikor meglátta mennyi javítani való van benne. =D
(Biztos vagyok benne, hogy kis maximalistám ebben a bejegyzésben is rengeteg hibát találna xD)

A feltett "kezdemények" egyike sem látott bétát, é én is csak most nyitom meg őket újra (már ami túl élte a dühömet ma)

Szóval:

Első Kezdemény:

A harisnyás, tűsarkúba bújtatott lábam jegesen nyalogatta a szél. Összébb húztam magamon a fehér szövetkabátom, és megittam a maradék kávémat.
- Miért vagy kint? Nem fagysz meg? – jött ki utánam Christian.
- Egy kis hideg nem fog ártani, legalább jobban megy a gondolkodás – vontam vállat. Most már csak azért is alapon voltam kint.
- Legalább az ajánlatomon gondolkodsz? – mosolyodott el.
- A McLaren még mindig jobb ajánlatot tett – szívtam be a jeges hideg levegőt. A kabátom zsebében az öngyújtómat forgattam. Vágyam arra, hogy rágyújtsak, de próbáltam leszokni, így csak játszottam vele.
- Tényleg velük szeretnél dolgozni? – fonta össze a karját a mellkasa előtt. Ő is fázott már, lilult a szája.
- Csábít a dolog – bólintottam vigyorogva. – Nagy álmom egy kezelhetetlen pilótával dolgozni, McLarennél ott lenne Hamilton. Csupa kihívás.
- A kihívásra mész? – faggatott. – Megkaphatod a kettes rajtszámú csapatot – ajánlotta fel. Webber csapatát.
- Szerez oda egy pilótát aki nincs még kiégve, és vállalom – bólintottam.
- És mégis honnan veszed, hogy miattad szereznék egy új pilótát? – vonta fel a szemöldökét.
- És honnan veszed, hogy megfontolom egyáltalán a Red Bull ajánlatát? – kérdeztem vissza.
- Keresünk mást – vonta meg a vállát, és bement.
- Megtudod a vezetőséggel beszélni? – szóltam utána.
- Simán – mondta magabiztosan.
Az erkély korlátja felé fordultam, és néztem ahogy a kamionba pakolnak a szerelők. Kétszeres Világbajnok csapat. Tökéletesen összeforrt ez a csapat, minek megbolygatni?
Előszedtem a telefonom, és kikerestem a nekem kellő telefonszámot.
- William O’lone – vette fel hivatalosan a telefont.
- Anna Lows – szóltam bele vigyorogva.
- Mire fel ez a telefonálgatás Ann? – kérdezte mosolyogva. Volt valami fura az emberek hangjába mikor mosolyognak, megváltozik a hangjuk akusztikája, és tudod, a hangjukból, hogy mosolyognak.
- Szerezz nekem a McLarentől egy hivatalos papírt, hogy tárgyaltak velem, kérlek.
- Mire fel? – kérdezett vissza. Közben hallottam ahogy a z ujjai száguldanak a billentyűkön.
- Mert tudod jól, hogy a Forma 1 világában nem elég a szó, alá is kell támasztani – válaszoltam.
- Azt mondtad, hogy a McLaren tárgyal veled? – nevetett. – Te lennél az utolsó, akit a McLaren megkeres a tavalyiak után.
- Will, kérlek! – nevettem.
- Cserébe beszélsz anyával, hogy szálljon le az unokatémáról! – vágta rá.
- Beszélek anyukáddal – sóhajtottam fel.
- Blairt teljesen kiborítja, hogy folyton a fülünket rágja – morogta. – Hova küldjem?
- Az otthoni irodámba, már indulok haza – sóhajtottam fel.
- Mire haza érsz ott lesz. Beszélj anyával! – nem is várta meg, hogy elköszönjek letette.
Visszamentem a meleg épületbe, és felvettem az asztalról a kistáskámat, és lefelé indultam a másodikról, ahol a tárgyalók voltak.
- Holnap találkozunk – vigyorogtam Christianra mikor elmentem az irodája előtt.
- Alig várom – mondta lelkesedés nélkül.
Lementem az elsőre és belestem a folyosóra. Tommi éppen a szimulátor felé ment. Oldalra döntöttem a fejemet. Kidolgozott hát, feszes fenék. Elvigyorodtam.
- Holnap találkozunk Tommie – szóltam utána.
- Nem szeretem mikor így hívsz – vigyorgott rám. – Úgy csinálsz, mintha te lennél az idősebb.
- Tán zavar öcsi? – nevettem.
- Már nem vagy mindenható FIA-s, egyszer valaki visszavág majd nagyon – jegyezte meg.
- De az nem egy nyugis finn lesz aki beverni az arcom – vigyorogtam rá.
- Hát nem – nevetett.
Intettem neki, és a garázsig nem is álltam meg.
Tavaly gyakorlatként egy évet töltöttem az FIA-ban. Nem sokat szerettek így meg a paddockban, viszont a szemembe kevesen merték mondani, hogy húzzak melegebbre. Bernie jobb kezeként elég nagy hatalmam volt hozzá, hogy 26 évesen tekintélyt parancsolóan tudjak végigvonulni a paddockban.
Most kaptam választási lehetőséget, hogy csapathoz szerződök-e vagy maradok ott még az FIA-nál. Illetve ezt a második évemet mindenképpen ott töltöm már, de jövővel kapcsolatban fontos lenne tudatnom a fejesekkel, hogy mi a helyzet.
Ahogy haza értem egyből átmentem William anyukájához, aki nekem a szomszéd nénike volt, és a lányaként kezelt. Nagyon bírtam a nőt. 70 éves volt, és még mindig a részi időkben élt. Felháborította minden mai viselkedés. Tiszta úrihölgy volt a nő.
- Ne bántsa az unokáját, hölgyem. Higgye el, csak az őrületbe kergeti Williamet és Blairt is, ha rágja a fülüket – magyaráztam neki az antik csésze fölött. Régi angol teát iszogatva némi tejjel. Régebben utáltam tejjel inni a teát, de kénytelen voltam rászokni, hiszen gyakran voltam hivatalos angol teadélutánokra.
- Már ideje lenne legalább egy unokára – csóválta a fejét. – Ezt megértheted.
- Megértem – mosolyogtam rá. – De higgye el, hogy így csak késlelteti a dolgot. Nem akarok mélyebben belegondolni de a stressz gátolja a megtermékenyülést.
Hümmögött egy sort és bólintott.
- Most mennem kell, sajnos millió dolgom van. Köszönöm a teát – mosolyogtam rá.
- Járhatnál gyakrabban! – jegyezte meg.
- Sajnos engem még Williamnél is jobban lefoglal a munkám – húztam el a számat. Ez csak játék volt. Igazából ha tehetem még több időt töltöttem volna munkával.
- Menj! Nem vitatkozom a munka és a család viszonyáról! – mosolyodott el.
Ezt megúsztam ezúttal.
A házam kívülről elegáns volt, és tökéletes. A kertemet egy kertész gondozta, így az is kifogástalan volt. Beléptem az előtérbe, és ledobtam a táskám, a kabátom pedig felakasztottam.
Még csak fél éve költöztem ide be. Az előtérből nyílt a konyha, ami egybe volt a nappalival. A mosogatóba pá bögre volt és néhány tányér meg evőeszköz. Körülbelül pontosan ennyi is volt a használati eszközöm. Főzni nem volt időm, így felszerelést se vettem még. A nappaliban volt egy kanapé, meg egy hatalmas TV, alatta az összes eddigi futam DVD-n. A falak mindenhol csupaszak voltak. A nappaliból nyílt a dolgozóm, ami viszont tele volt. A falakon jelentések, naptárak lógtak. A polcok tele voltak szabályzati kódexekkel, és a régi egyetemi tankönyveimmel.
Egy hatalmas íróasztal uralta a szoba nagy részét, ami tele volt papírokkal, levelekkel, és két géppel. A fax és a nyomtató is ott kapott helyet. Volt még egy kanapé a szobában, amin egy lepedő, egy takaró és a egy kispárna várta, hogy ledőljek kicsit aludni.
Fent az emeleten pedig egy teli gardrób volt még, meg egy vendég ágy az egyik szobában.
Ezen kívül még a fürdőm volt felszerelt. Valahogy nekem nem is volt szükségem többre. Nem egy otthon volt, csak egy lakás. Amennyi időt itt töltöttem tökéletesen megfelelt.


Második Kezdemény:
Ordított az elektronikus zene a szobámba. Boxerbe sétáltam oda tükrömhöz. Alaposan végignéztem magamon. Nem tipikus vékony pasi voltam.
Nagy gonddal bezseléztem a hajam majd még egyszer végignéztem magamon és az ágyamról felvettem a gatyámat. Beleléptem, és mielőtt felhúztam volna a sliccem, beigazítottam a boxerem. Megint a tükör elé léptem. A gatya rendben.
Felvettem a fehér ingem, és végiggomboltam. Beleléztem megint a tükörbe. Inkább kigomboltam a felső két gombot.
Elégedetten bólintottam saját magamnak. Jól néztem ki.
Zsebre raktam a telefonom és a pénztárcám, miután egy tízest beledobtam.
Halkan átosontam az előtérbe, hogy ne keltsem fel a házat, és felkaptam a kocsi kulcsot. Kifelé menet még egyszer végig mustráltam magam az ajtó melletti tükörben. Megigazítottam a gallérom, és bezártam magam mögött az ajtót.
A kocsiba a motor indulásával a zene is bekapcsolt, és egyből dübörögni kezdett.



Harmadik Kezdemény:
Fáradtan tettem a fejem Lucius vállára.
- Ha nem állsz át a mi oldalunkra legalább menekülj el valahova – kezdtem bele ismét a beszédembe. – Kérlek Lucius! Védd meg Dracot, meneküljetek!
- Nem menekülök – vágta rá dühösen. – Nem futok el.
- Ne most. Légy Mardekáros. Menekülj! – térdeltem fel könyörgően. Ő felkelt az ágyból és dühösen felvette a köntösét.
- Rendben. Gyere velünk – fordult felém.
- Nem tehetem – ráztam a fejem. – A keresztfiamnak és Angelnek szüksége van rám!
- Dracot már régen elküldtem Franciaországba – vetette oda míg a gatyáját vette.
- Hova? Nem találják meg? – faggattam.
- Nem mondom el, hol van – az arca kifejezéstelen volt. Így ismerte meg a világ. – Biztonságban van egy darabig, ahogy remélem Angel is.
- Menj utána – követeltem. Felkeltem és meztelenül léptem elé. – A francba Lucius, tűnj el Angliából, míg nincs vége a háborúnak! Angelre neked ne legyen gondod.
- Azt mondtam nem! – villantotta rám a szürke szemeit.
Egy pillanatra kint néma csend lett. Mindketten az ablak felé kaptuk a fejünket. Voldemort belépett a birtokra. Éreztem a közelségét.
- Tűnj innen! – sziszegte oda nekem, és nagy léptekkel az ajtó felé indult.
- Gyere velem! Állj át! – próbálkoztam utoljára. – Meg fog kínozni, ha rájön, hogy semmi híred neki!
- Talán a kezére adlak, és akkor kiderül melyikünket kínoz meg – vágta a fejemhez. – Tűnj már innen Lia!
Magamra rángattam a gatyámat és a pulcsimat, a talárom a kezembe szorongatva léptem a kandallóhoz.
- Lucius – fordultam meg. Az ajtóból nézett vissza. – Nem hagyom, hogy még egyszer közénk álljon bármelyik oldal. – egy pillanatra elmosolyodott és intett nekem, hogy menjek már, ő pedig bevágta a szobaajtót. Lent kinyílt és csapódott a hatalmas ajtó.
Beléptem a kandallóba, és egyenesen az Odúba mentem.
- Molly szedd össze ami kellhet és pakolj át a Grimmault térre – szóltam oda a főző asszonyhoz. Kivettem a tejföl szőke kislányt a járókából, és Mollyra néztem.
- Ott találkozunk – egyből indultam vissza a kandallóhoz a kislánnyal a kezembe, aki még beszélni sem tudott. A szájába gyűrte a kezét, és azt rágcsálta csöndesen.
- Hova viszed Angelt? – szólt utánam. – Nem lenne biztonságosabb ha egyből a Black házba vinnénk?
- Ha mellettem nincs biztonságba, akkor senki mellett – szóltam vissza és kiléptem a házból.
Roxfort hatalmas kapui elé érkeztem. Előrevont pálcával indultam meg a hatalmas ódon vas felé. Beengedtem magam a védővarázslatokon, és célba vettem a hatalmas kastélyt.
Mire felértem az igazgatói irodába Angel a kezemben el is aludt.
- Albus – léptem be kopogás nélkül az igazgatói irodába. Az idős varázsló rám emelte a kék szemeit.
- Lia mi járatban? – kérdezte és az asztallal szembeni székre mutatott.
- Szólj Perselusnak, le kell kötni Angel varázserejét – néztem a babára. – Ahogy tudomást szerez róla Voldemort a kislány saját magát fogja elárulni az erejével.
- A szülei szerinted mit szólnának hozzá, ha megtudnák? – érdeklődött. – ehhez az ő beleegyezésük kell és a vérük.
- Draco jó messze van innen – vágtam rá. – A lányom pedig még messzebb – soroltam. – Az én vérem is.
- Lia.. – sóhajtott az igazgató.
- Albus elvesztettem a legjobb barátaimat, és a szerelmemet is ebben a csatában – ültem le fáradtan a székbe. – Nem akarom a lányom vagy az unokám elveszteni.
- És mi lesz a fiaddal? – kérdeztem a szemüvege mögül rám nézve.
- Draconak Narcissa az anyja. Ő nevelte fel – ráztam a fejem.
Hatalmas sóhaj után ugyan, de segített.

Negyedik Kezdemény:
Furcsa, hogy a testünk és a lelkünk nincs teljesen összekötve. Ahogy a szívünk és az agyunk is két külön egység. Attól, hogy a testünket egy kór támadja a lelkünk lehet tiszta, és lehetünk vidámak. Ha ez fordítva esik meg az már nehezebb helyzet. Mikor a tested egészséges, de a lelked apró darabra hullik, olyankor tudattalanul is elkezdjük magunkat „mérgezni”, de nem a szervezetünk alkalmazkodik a lelkünkhöz. Ezt mi időzzük elő.
Talán az első intő jel, mikor már megtudod magad játszani. Hiszen soha nem azaz öngyilkos jelölt a veszélyes, aki fennhangon hirdeti, hogy ő most bizony megteszi, hanem azok az emberek, akik nem mondják ki hanem magukban hordozzák. Mint egy bomba. Ha tudod mi van a dobozban, vigyázol rá, óvod, nehogy robbanjon, és ha már elmondták neked mit rejt, az inkább csak félelem keltés, és figyelem felhívás. A veszélyes az mikor nem tudod mit rejt a csomag, és senki nem figyelmeztet rá. Egyszerűen csak megtörténik.
Oldalra döntöttem a fejem, ahogy néztem a fehérre meszelt szobában üldögélő lányt. Ő is ilyen rejtett bomba volt. Egy látszólag kemény csaj, célokkal, álmokkal. Közben csak biztosan álltak a lelkét elrejtő falak.
Már egy hete vele foglalkoztam.

Első fejezet

- Szervusz Olivia – léptem be hozzá az ajtón.
- Szép napot Dr. Lernova – nézett fel rám, és kiült az ágy szélére. A ruháját, amit az intézménytől kapott eligazította magán és kedvesen rám mosolygott.
- A rend kedvéért elmondom, hogy a beszélgetésünket továbbra is rögzítem. – Már már unottan bólintott. Letettem a diktafont, és belelapoztam a mappájába.
- Meséld el nekem miért kerültél ide be – kértem szelíden.
- Mert a kórházból átutaltattak ide – mondta kézenfekvően, most már sokadszorra.
- És nem is érzel semmi okot arra továbbra sem, hogy miért kerültél ide? – tettem fel a kérdést. Megrázta a fejét.
- Így nagyon sokáig itt leszel Olivia – figyelmeztettem. – Nem hagyod, hogy segítsek.
- Nincs min segíteni. Félre diagnosztizáltak, ebben biztos vagyok – mondta nyugodtan.
- A szervezetedben nagyon sok nyugtatót és fájdalomcsillapítót találtak. Összeestél az iskolába – olvastam fel a lapjáról. Kezdtem azt érezni, hogy döngetnem kell a kapukat ahhoz, hogy bármit is kiszedjek belőle. Már nagyon érdekelt, hogy egy 18 éves lány mit rejthet ennyire a lelkében.
- Túlságosan fájt a fejem – bólintott. – Emlékszem, hogy kikéretőztem az óráról, de már nem jutottam ki a teremből, mikor elsötétült a világ. Utána már csak arra emlékszem, hogy a kórházban fekszem. De ezt már mondtam! Mindent elmondtam már.
- Még semmit nem mondtál amit nem tudok – csóváltam a fejem.
- Nincs mit mondanom magának – dőlt hátra, hogy a hátát a falhoz támaszthassa.
- Ki az a Rémi? – tettem fel a kíméletlen kérdést. Kifaggattam a hét folyamán több ismerősét is, hogy legyen valamim, amit felhasználhatok.
- Egy régi barát, és az egyik exem – válaszolta készséggel. Nem hazudott, ez nyilvánvaló volt, de ez csak rész igazság volt ebben biztos vagyok. Sok minden lapult a szavai mögött.
- Hol van most ő? – ütöttem tovább a vasat. Egy pillanatra maga elé bambult, de utána visszavonta az arca elé a magabiztos maszkot, és úgy válaszolt.
- Tavaly februárban meghalt.
- Részvétem – mondtam neki együtt érzően, ő csak megvonta a vállát. – Hogyan ismerkedtetek meg?
- Egy furcsa helyzet által. Átmentem az egyik régebbi barátomhoz, hogy beszéljek vele, és összekevertem őket hátulról. Rémit öleltem meg. A bódítóan finom illatról esett le először, hogy valami nincs rendben – apró mosoly volt az ajkán, ahogy párszavasan elmesélte a dolgot. Viszont azon megakadtam, hogy megemlítette az illatát.
- Feltudod idézni, milyen illata volt? – kérdeztem. Bólintott, és valami megcsillant a szemében, de annyira rövid ideig volt ott, hogy esélyt sem kaptam, hogy analizáljam.

Ötödik Kezdemény:
Nyújtózkodni próbáltam, de a vasbilincsek erősen fogták a kezem. Felsóhajtottam, de a mellkasomban úgy éreztem, mintha tüzes vasat forgatnának. Felnyögtem a fájdalomtól. A hátamon a bőr fájdalmasan húzódott.
Lassan nyitottam ki a szemem. Alig volt valami fény. Csak a cella előtti folyosóról szűrődött az egyik fáklya fénye.
Lábujjhegyen álltam de leginkább a kezeimnél fogva lógtam. A vállaim már rég beálltak, a lábfejem pedig már nem éreztem. Ha a vasbilincsek nem vájnának a húsomba ahogy a súlyom megtartják összecsuklanék.
Már sehol nem volt a kecses nőiességem. Nem sok minden tudta eddig megtörni a kitartásom és még kevesebb minden tudta elvenni a női mivoltom gyakorlását. De a három héttel ezelőtt még tiszta kosztüm nadrágom rongyosan, vizesen és piszkosan lógott rajtam. A fehér blúzom már feketellett a vértől. Az én véremtől. A hátamon már csak cafatok tartották egyben a korbácsolásnak köszönhetően.
A hajam piszkosan, csombókokban keretezte az arcom. A szám felszakadt, és teljesen kicserepesedett.
Ha nem itatják meg velem minden nap a bájitalt ami gátol a kiszáradás és az éhhalál ellen akkor már rég nem élnék.
Fogalmam sem volt az időről, de jó sokáig csüngtem ott mikor léptek kopogtak végig a márvány folyosón.
Panaszosan nyikorogva nyílt ki a cella ajtaja. Fekete köpenyt és halálfaló maszkot viselt aki belépett, de a tartásából tudtam ki az.
- Jöttél meglátogatni Lucius? – kérdeztem rekedten. A torkom csont száraz volt. Köhögnöm kellett, pedig csak pár szót szóltam.
Nem szólt hozzám. Soha nem tette.
Olyan óvatosan fogta meg az állam mintha porcelánból lennék, és bármelyik pillanatban összetörhetnék. Másik kezével kisimította az arcomba lógó hajam és a homlokomtól végigsimított az arcomon. Kerülte az összes fájó ponton, ami bizonyára teljesen tökre tették az arcom.
- Miért nem szólsz hozzám? – néztem a maszk szemréseibe. A szürkés szemek visszabámultak rám.
Tudtam miért vagyok a Malfoy kúria börtönében. Még mindig visszacsengtek Albus szavai mikor visszajöttem Franciaországból:
„ Az életeddel packázol, és mindazzal amit elértél. Még Harry előtt le fognak vadászni! ”
Akkor mosolyogtam. Sirius bebörtönzése után alig egy hónappal Albus kiparancsolt az országból. Tudtam miért jöttem vissza.
- Miért nem hagytok meghalni? Mi a terve velem Lucius? – faggattam. A torkom és a tüdőm tiltakozott a beszéd ellen, de nem érdekelt.
Elengedte az arcom és az ajkaimhoz nyomta a bájitalos fiolát. Megráztam a fejem. A hátamon felhasadt az egyik seb a mozdulatra. Éreztem ahogy a forró vérem végigcsorog a gerincem mentén.
Erőszakkal nyomta a fiolát a számba, és szétnyitotta az állkapcsom, hogy beletudja önteni, majd szorosan összezárta, és hátra hajtotta a fejem. Már lassan fuldokoltam, de nem adtam fel. Nem akartam lenyelni. Végül a túlélési ösztönöm erősebb volt, és egy óvatlan pillanatban nyeltem egyet. A bájital végigmarta a torkom. Ma sem halhatok meg.
- Azért vagyok itt, hogy Harryt ide csalja? Nem is ismer engem! Albuson kívül senki sem tudja, hogy visszajöttem! Ő pedig nem hülye. Nem fognak értem jönni – hadartam ahogy a szer hatott, és nem éreztem magam annyira szomjasnak már. Az agyam is jobban forgott. Elengedett és ellépett tőlem. Eleinte rángattam a billincseimet, de semmire nem mentem vele. Csak tovább lógtam ott a penészes falnál, és néztem rá. Kezdtem érteni.
- Téged büntet – suttogtam. – Kivont a forgalomból, így én már nem okozok gondot és téged is büntethet. Ezért élek még.
Nem válaszolt, de a szemeiben keserűség suhant át de csak egy pillanatig. Megint azok a kifejezéstelen szürke szemek voltak.
- Rájött igaz? – kérdeztem suttogva. – Narcissa él még egyáltalán? Vagy Draco? Vagy már őket is megölte, hogy te bűnhődj?
El akartam érni, hogy megszólaljon, de nem tette. Hátat fordított nekem és kiment a cellából.
Lehajtottam a fejem és három, talán már több, hét után először eredtek meg a könnyeim. Lucius mindig is hideg volt mindenkivel. Nagyrészt még a saját fiával is. De engem szeretett. Mióta találkoztunk a Roxfortban azóta szeretett. Két évvel volt idősebb mint én. Soha nem felejtem el, mikor ötödéves koromban megcsókolt. Már akkor a Roxfort legszebbjei közé tartoztam. Sirius női valójának mondtak mindig.
Soha nem voltunk együtt nyilvánosan. Pedig a tejföl szőke tincsei, és a szemei megfogtak engem is. De egy Malfoynak nem lehet Griffendéles barátnője. Pláne nem Albus vérvonalából.
Sirius volt az alibim.
Mosolyra húzódott a szám. Egymás alibije voltunk két éven át. Ő is szeretett valakit, bár ők sem vállalhatták fel. De teljesen más volt ott az ok. Remus és Sirius éveken át titkolták azt, hogy egymást szeretik. Csak mi a belső kör tudtuk.
Lassan kezdtem volna visszaringatni magam az álomvilágba, mikor kivágódott a cella ajtaja, és Beatrix sétált be rajta.
- Lia cica – vihogott. – Már nem is vagy annyira szép – gúnyolódott.
- Nálad még mindig szebb vagyok Bella – emeltem rá a tekintetem.
- Hallgass! – visította, és már el is ért a kínzó átok. Összeszorítottam a számat, és továbbra is Bellán tartottam a szemem. Az átok mintha felnyiszatolna belülről.
- Bella állj le – szólt rá az ajtóból Lucius hidegen. – A Nagyúr már várja, és nem fog megdícsérni, ha félholtra kínzod.
- Már így is alig él – vihorászott. – Még így is tetszik neked Lucius? – emelte fel a fejem az állkapcsom szorítva.
- Soha nem tetszett. Egyszer kipróbálni nem volt rossz – mondta vontatottan. Biztos voltam benne, hogy hazudik. Nem hittem el a szavait.
- Gyere Lia cica, a Nagyúr csak rád vár – gügyögte Bella.
- Micsoda megtiszteltetés – horkantani akartam, de köhögés lett belőle.
A bilincsek láncai összefonódtak a mellkasom előtt és én térdre estem.
- Mindig is oda való voltál ahol most vagy a mocsokba – köpött oda elém.

Hatodik Kezdemény:
Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból ránéztem Sebastianra.
- Még elmenekülhetsz – vigyorgott.
- Melletted szeretnék lenni – mondtam, bár még vaciláltam, mert a gyomrom nagyon kicsire zsugorodott össze.
Óvatosan csókot nyomott az arcomra, és kiszállt. Csendesen vártam, míg kinyitja nekem az ajtót, addig pedig vettem pár mély levegőt.
- Gyere – nyújtotta felém a kezét.
- Köszönöm – biccentettem kicsit. A frufrum gyorsan oldalra igazítottam, és óvatosan végigsimítottam a kontyomon, hogy tökéletes-e. Nem gyakran jelenek meg nyilvánosság előtt, és Seb szerint túl is aggódom az egészet. Nem könnyű egy kétszeres világbajnok barátnőjének lenni, bár jelentősen megkönnyíti a helyzetem, hogy nem kell kimennem a futamokra.
- Hali Seb – mosolygott rá Sebre egy vörös ajkú nő. A hangja ismerős volt. Egy fehér estélyi volt rajta, a melle alatt pedig egy vörös szalag volt. A lábán vörös bársony magassarkú, a fekete haja pedig egyszerűen kivasalva keretezte az arcát és a hátának a nagy részét eltakarta. Az a típusú nő volt, aki egy kinyúlt pólóban is tökéletesen néz ki, és ezzel tisztába is van. Éreztem ahogy a féltékenység marja a belsőmet. Ez mellett a nő mellett borzalmasan éreztem magam a fekete ruhámban.
- Szia Reb – mosolygott vissza, és oda vezetett a kisebb csapathoz.
- És végre megismerjük a híres Hannaht – mosolygott rá, és egyből óvatosan megölelt, és kaptam két baráti puszit, de szerencsére a vörös ajkait nem nyomta az arcomra.
Sebastian rám mosolygott, és meglepetésemre a kék szemeiben is vidámság és büszkeség volt. Büszke volt arra, hogy a barátnője vagyok. Ennyi nekem elég volt, bár eltüntettem volna mellöle azt a nőt.
- Rebeca vagyok - mutatkozott be. – Rebeca Milligan. Jövőre az én feladatom lesz Sebastian koordinálása a pályán.
- Tehát ő lesz a versenymérnököm – magyarázta nekem Seb. Éreztem, hogy illene most mondanom valamit, de nem tudtam mit.
- Gratulálok a posthoz – nyögtem végül ki.
- Vigyázok majd rá, ne aggódj. Néha seggbe billentem, ha nem hallgat rám – nézett szúrósan Sebre aki nevetni kezdett.
- Induljunk befelé, mert a végén még a Bajnok nem lesz bent a megnyitónál – indult el a pár lépcsőfokon.
Tökéletesen vonult. Mintha magassarkúba született volna, és ilyen ruhák viselésére.
**
Jobb, bal, jobb, bal. Mondogattam magamban. Néha csak millimétereken múlt, hogy nem léptem a ruhámra, és estem egy hatalmasat. Elég béna egyén lévén, próbáltam nem kiszakítania harisnyám, mikor leültünk. Ez a harmadik szett harisnya volt amit viseltem. A másik kettőt kiszakítottam a megmunkált mestermű körmeimmel. A hajam tejesen elrontottam, így gyors hajmosás után csak megszárítottam. Itt-ott még ha valaki beletúrt, ott volt a beleszáradt sampon. Nagyon kellett sietnem, mivel teljesen elneteztem az időt.
Belesüppedtem a kényelmes székbe, és azon gondolkodtam, hogyan fogok innen felkelni a nélkül, hogy a ruhám ne repedne ketté a fenekemen.
Végighallgattam csöndben a műsort, a megfelelő pillanatban tapsoltam, és közben azon járt a fejem, hogy el kéne mennem valami kaját venni majd otthon, mert a hűtő teljesen üresen vár otthon.
Amint vége volt az FIA-gálának kisétáltam a teremből, és próbáltam rohadt kecses lenni, de úgy éreztem magam mintha 200 kilós lennék, és egyik lábamról a másikra dölingélnék.
Végül kiértem esés és ruhaszakadás nélkül a kocsihoz, és mielött bárkinek eszébe jutott volna velem dumálni beszálltam, lerúgtam a magassarkúm, és áthajtottam a két utcával odébb lévő hotelhez. A kocsi csak puccolásnak volt.
Mezitláb sétáltam fel a szobámba, ahol lehúztam a ruhám cipzárját és végig dőltem nyögve a kanapén.
Bekapcsoltam a Tv-t háttérzajnak, és pár perc múlva felkeltem összepakolni. Bementem a hálóba, és egyből sikeresen hasra is vágódtam az egyik cipőmbe.
- Rohadj meg – vágtam bele a nyitott bőröndbe a cipőt.
Leginkább csak szórtam a cuccaimat, és mikor késznek nyilvánítottam rádobtam a tetejére az estélyimet is, és végigdőltem az ágyon, hogy aludjak egyet, mielőtt indulna a gép haza.


Hetedik Kezdemény:
Sóhajok.. Érintések…Az ajkaimon az ő ajkai…
- Lálálá hühü.. lálálá hühü. Senki se tud semmit a papámról és sosem látták még a jó anyám.
- Hogy az a.. – nyögtem fel. A telefonom a hasamon tovább dalolt. A fejem meg szétesés szélén állt. Kezembe vettem a zajongó készüléket és próbáltam beazonosítani mit ír ki.
- Sebastian a jó édes.. khm. Te már megint a telefonommal cseszekedtél? – vettem fel, mikor kezdtem sejteni ki lehet az.
- Jóó reggeeeelt – nevetett.
- Rohadj meg – nyomtam ki.
Fordultam volna az oldalamra, de véget ért a fekhelyem, így a földön kötöttem ki.
- Mi a jó élet!? – Megtöröltem a szemem és próbáltam felülni nagy nehezen.
Egy kanapé és egy asztal között feküdtem. Homlok ráncolva néztem körbe.
- Lalalalalala Ha megszólal a dalom, mindenki elzavar, Pedig ez volt eddig szerintem, a legjobb törpedal – ránéztem megint a telefonomra, ami egy újabb dalt kezdett játszani. Sebastian másik számát írta ki.
- Fulladj meg! Még egyszer hozzá nyúlsz a telefonomhoz eltöröm a milliókat érő kezeidet, aztán nézhetsz – morogtam.
- Valaki nagyon morcos –röhögött.
- Áááh, menj a pokolba – nyomtam ki és a kanapéra dobtam a telefonom.
Nagy neheze felkeltem, és úgy néztem körbe. A szoba közepén ott hevert a magassarkúm. A kabátom a földön volt, ahova leestem, gondolom azzal takarózhattam.
Nagyot ugrottam mikor az asztalon a gép magától beindult, és a fali óra hármat pittyogott.
Én csak álltam és néztem. Nem esett le, hogy most mi van. Azt már kezdtem feldolgozni, hogy a saját irodámban vagyok.
Leültem a kanapéra és próbáltam rájönni, hogy mi történt tegnap.
Pár perc múlva megint megszólalt a telefonom.
- Sebastian hagyj békén – vettem fel.
- Ezek szerint, már felkeltett – nevetett bele a telefonba Kimi.
- Na menj a fenébe te is – dőltem nyögve hátra a kanapén.
- Csak nem elért a másnaposság? – röhögött ki.
- Nem, tök jól vagyok – nyöszörögtem.
- Tudsz te ennél jobban is hazudni - nevetett tovább.
- Miért az én szerencsétlenségemen röhögcséltek mindketten? Hagyjatok lógva – hisztiztem.
- Kislány, 2 óra múlva megbeszélésed van – nevetett. – Vagy ezerszer elmondtad tegnap este. Azért hívtalak, hogy emlékeztesselek. Sebasról sejtettem, hogy cukkolni fog csak – magyarázta.
- Juhé. Csapatot váltok. Leszek a te versenymérnököd – ásítottam. – Te nem piszkálsz annyit.
- Bocs kislány, de nem is hallgatnék rád – nevetett.
- Eltudnám érni – motyogtam. Pillanatnyi csend állt be a beszélgetésbe. – 2 óra múlva? – esett le. – Basszus. Kösz, szia!
Felkeltem a kanapéról, és a magassarkúmat a kezembe kapva amennyire csak tudtam mezítláb siettem át a szobák felé.
Sebastian nevével jelzett ajtót kezdtem el ütni ahogy csak tudtam.
- Nyugalom, nem ég az épület, mindjárt nyitom! – kiabált ki. Nem vártam meg míg kinyitja az ajtót, lenyomtam a kilincset és bementem.
- Hé! – nézett ki a fürdőből.
- Kuss, te szívattál egész reggel, most hallgass – intettem le. Ledobtam a magassarkúm, és a pulcsim is repült az ágyra.
- Várd már meg míg én végzek! – nézett rám.
- Nincs időm arra, hogy a piperészkedésedre várjak! – morogtam oda. Ledobtam a gatyámat, és a felsőm a WC-re majd jelentőségteljesen Sebastianra néztem, aki még mindig engem nézett. Fülig vörösödött, és elfordult.
- Megvan már az új edződ? – faggattam.
- Még nincs, addig majd edzek Kimivel –válaszolta.
- Keressek neked valakit? – piszkáltam tovább.
- Inkább ne – nevetett.
Ledobáltam a maradék ruhámat, és megengedtem a vizet. Amennyire csak tudtam próbáltam hideg vízzel tusolni, hogy felébredjek rendesen. Álltam arccal a hidegvíz felé, és vártam, hogy felrázzon a hideg, és elinduljon végre a nap.
Sebastian közben pakolászott, mintha zavarban érezné magát.
- Csináltam valami hülyeséget az éjjel? – kérdeztem rá, bár nem akartam tudni.
- Asztalon táncoltál, de Britta gyorsan leszedett – nevetett.
- Ti meg élveztétek a műsort, mi? – morogtam. Nem válaszolt csak nevetett.
- Adnál egy törülközőt? – törtem meg a csendet, mikor túl voltam a tusoláson. A tusfürdőt sajnos hanyagolnom kellett, mivel nem akartam pasi illatú lenni.
- Csak vizes van – jegyezte meg.
- Nem baj – nyújtottam ki a kabinból a kezem. Gyorsan megtörülköztem, nagyjából megtöröltem a hajam, aminek még mindig fura szaga volt.
Magamra tekertem a törülközőt és kiléptem a fürdő csempéjére.
Sebastian rám nézett, majd gyorsan átment a szobába, és ott matatott tovább. Vigyorogva szárítottam meg a hajam.
Kérés nélkül tette oda nekem a fürdő pultra a csapatpólót és egy gatyát.
- Köszi – szóltam utána mert már ott sem volt.
- Nincs mit – kiabálta vissza. Rekedt volt a hangja. Elvigyorogtam a gondolatra, hogy pont úgy hangzott, mintha beindult volna.
Két számmal nagyobb pólóba, és jóval nagyobb gatyába csoszogtam ki az alvó részbe.
- Szexi vagyok? – kérdeztem vigyorogva.
- Nagyon –nevetett. Felkaptam a cuccaimat, amiket csak ledobtam, és kifelé indultam.
- Egy óra múlva találkozunk a megbeszélésen – fordultam vissza. – És köszi.
- Szívesen, bár nem kérdeztél meg – vigyorgott. Nevetve mentem át az irodámhoz vissza. Volt olyan szerencsém, hogy senkivel nem futottam össze.
Bent előszedtem egy saját inget meg gatyát, amiken rajta volt a csapatlogó. Összefogtam a hajam egy magas copfba, és előtúrtam a szemkihúzóm, hogy legyen egy kicsit emberibb fejem.
Mire elkezdődött a megbeszélés úgy néztem ki mintha mi sem történt volna tegnap, és még az anyagot is átnézem.
Büszkén sétáltam be a tárgyalóba.
Én naiv azt hittem, hogy a megpróbáltatásaimnak vége mára. Tévedtem.
Mindenki másnapos fejjel, kómásan ült az asztalnál.
- Ciaron, Belle holnapra szeretném az asztalomra az egész éves jelentést, mivel egy hét múlva számot kell adnom a felsőbb vezetőknek, és a szponzoroknak – magyarázta. Abban a percben rá kellett jönnöm, hogy a mai napom hosszú lesz.
A tárgyalás még folyt, de a saját részemen kívül nem figyeltem már. Nyitott szemmel gyakoroltam az alvást leginkább, mint a többiek. Pedig nem is akartam tegnap bulizni menni.
**
Éjjel fél 12-kor hagytam el a gyárat, és fél óra kocsiút után értem csak haza.
Kívülről szép, takaros házam volt, belülről ez már nem mondható el. A kertész minden második nap jön, hogy a kert, és az udvar szép legyen.
Ahogy beléptem leginkább az üres szóval lehetett jellemezni a kívülről modern házat. A konyhában, csak pár dolog volt, nem igazán volt belakva, mivel nem nagyon ettem itthon, max masiztam, vagy ha semmi kedvem nem volt kajáldába menni főztem ki tésztát. A nappaliban csak egy kanapé volt, meg TV, és rengeteg polc ahol a futamok voltak szépen sorban, és unaloműző filmek.
Az emelet teljesen üres volt, semmi nem volt fent a csupasz falakat kivéve.
Lent még volt egy teljesen berendezett fürdőm, és egy zsúfolt dolgozó szobám, ahol egy kényelmes kihúzhatós ágy is helyet kapott. Meg volt egy akasztós rész, ahol a ruháim voltak, illetve azok még a nappaliban a kanapén kaptak helyet. Ennyi volt az én birodalmam.
Egy vendég járt itt, még egy éve a bátyám. Akkor azt hitte hetekkel az előtt költöztem be, pedig már akkor is 2 éve itt laktam.
Mikor Angliába jöttem nem volt sok pénzem, de nagyon megtetszett ez a ház, és közel volt a gyárhoz. Így beköltöztem, de nem tellett több bútorra, később pedig már nem is kelletek. Minek költsek rájuk, ha nem használom őket?
Még gyorsan benyomtam a gépet, és megnéztem keresett-e valaki. Csak a bátyám, és a húgom írt, hogy karácsonyra menjek haza, illetve mikor megyek.
Nem sok kedvem volt hazalátogatni a kisvárosba ahonnan származom, de valószínűleg nagyon kiakadtak volna, ha keresek valami kifogást.
Sóhajtva dőltem végig a rendezetlen ágyon. Lerúgtam a cipőm, fekve levetkőztem, befordultam a fal felé, és már aludtam is. Hosszú, és fárasztó nap volt.
Gyűlöltem másnaposan dolgozni.


Miss Nortonos unalomból "papírra vetett" "művek":
Első:
Unottan nézelődtem az új irodám ablakán.
A nap éppen felkelt. Ősz lévén, a reggel csípősen hideg volt, de az ég kivételesen tiszta, ami itt Angliába ritkaság számba ment. A szemközti utca járdáján rengetegen sétálgattak. Mindenki siettet munkába, és a pár utcával odábbi iskolába. Erre az oldalra mindenki leginkább célirányosan jött, hiszen itt a gyár volt jó nagy területen.
Egy sapkába és vastag kabátba elbújt férfi átjött a túl oldalról, és egyenesen besétált a gyárba.
Pár perc múlva az asztalomon a telefon megszólalt.
- Elnézést a zavarásért Miss Norton, de ön van nekem feltüntetve, mint ügyeletes főnök. Egy férfi itt várja lent a recepción. Azt mondta meghívásra érkezett. Leonardo Hannas az úr neve. Kidobassam, Hölgyem? – hadarta el egy szuszra.
Visszagondoltam a sétáló alakra.
- Lemegyek, mondja meg neki, hogy várjon meg ott – válaszoltam. Nem tudtam kiről lehet szó, de úgy sem volt még dolgom igazán, és a kávémért úgyis le kell mennem.
Felvettem a kosztümön felső részét, és a mobilommal a kezembe lefelé indultam. Mikor leértem a fehér sapka még mindig a fején volt, egészen a szeméig lehúzva, a sál pedig még mindig takarta az arca nagy részét.
- Leonardo Hannas – nyújtott a kezét.
- Virág Norton – fogadtam el. A keze nőiesen puha volt. – Miben tudok segíteni?
- Christian Horner kért ide, de ezek szerint ő nem tartózkodik itt. – Közben illedelmesen levette a sapkáját, és a sálján is lazított. Az arca ismerős volt.
- Milyen ügyben érkezett? – faggattam türelmesen. – Jöjjön, igyunk meg egy kávét, esetleg egy teát.
- Egy forró tea jól esne – bólintott.
Csak azután kezdett beszélni, hogy leültünk a büfében az egyik asztalhoz.
- Mr. Horner arra kért, hogy jöjjek be, amint időm engedi, mert tárgyalni szeretne velem a jövő évi pilóta ülésről és egy esetleges teszt lehetőségről – magyarázta hatalmas vigyorral.
- Rosszkor érkezett Mr. Hannas – mosolyogtam rá. Igazat mondott, már tudtam, hogy az egyik leendő pilóta mappájában láttam a képét. – Jövöhéten legyen szíves visszafáradni, Mr. Horner csak akkor lesz a gyárban elérhető.
- Tegezzen nyugodtan – mosolyodott el. A mosolya hajazott Sebastian fogkrém mosolyára.
- Te pedig ne sérts meg egy nőt azzal, hogy magázod – nevettem el magam. Vigyorogva bólintott.
- Te nem Sebastian Vettel versenymérnöke vagy? – faggatott.
- Már nem – mosolyogtam. – Rocky újra a pályán van, így én most a vezető mérnök vagyok.
- Az csúcs lehet – vigyorgott. – Én pedig nagyon remélem, hogy a jövendőbeli újonc pilóta.
- Én úgy tudtam Webbernek még lesz egy éve – jegyeztem meg inkább magamnak. - Christian mi a francot forgatsz a fejedbe? – suttogtam magam elé.
- Szóval, megadom a gyár hivatalos telefonszámát, és majd érdeklődj mielőtt fölöslegesen eljössz ide – vigyorogtam rá és felkeltem.
- Itt lakom két- három utcányira – vonta meg a vállát. – Inkább a magán számod add meg – nevetett.
- Azt neked nem kell tudnod – nevettem el magam. A recepción kértem egy papírt meg egy tollat és azért felírtam a hivatalos számot, ami a recepcióra cseng ki.
- Írd le a számod, és oda rakom majd Christian asztalára, hogy lássa ha bejön – nyomtam a kezébe egy cetlit.
- Te így megszerzed a számom, de te a sajátod nem adod ki? – vonta fel a szemöldökét játékosan.
- Nem én akarok a te cégednél pilóta lenni – vontam meg a vállam. Mire végig mondtam, már elém is tolta a papír darabot.
- Majd érdeklődj, vagy jelentkezünk mi – kezet fogtam vele, és visszaindultam az emeletre egy pohár kávéval és a cetlivel. A telefonszámot és a nevet beraktam Christian asztalára, én pedig visszaálltam az irodám ablakába. Még láttam távozni az épületből a fiút. Mert még nem férfi volt. Egy huszas évei elején járó srác volt még csak.


Második:
Vettem egy mély levegőt, és vártam a rajtot. Guill ült a versenymérnöki székben, én idén csak a háttérben dolgoztam otthonról leginkább, így kosztümben álltam a pitwallon, a csapatfüles a fülemen, és próbáltam nem egyik lábamról a másikra táncikálni idegességemben. Réka, Emma és Alex a boxban Brittával, Evaval és a szerelőkkel voltak.
A rajt pillanatában még a levegőt is visszatartottam a tüdőmbe, és figyeltem, ahogy elhúz Seb Hamilton előtt, és elsőnek veszi a kanyart. A következő amit érzékeltem a bal hátsó kerék hírtelen nyomás nullázódása, és az értékek elugrása volt. Guill egyből mozdult, és nyomta is már a rádio gombot, de Sebastian megelőzte.
- Bal hátsó defekt! – szólt bele enyhe ijedséggel az éterbe. A vérnyomásom még mindig magasan az egekben volt.
- Be tudod hozni? – kérdezett vissza Guill.
- Igen – vágta rá Seb. Elmosolyodtam a kisfiúsan dühös hangján.
- Tudni akarom mire beér, mi lehet ennek a defektnek az oka! – szólt szigorúan a mérnökökhöz Guill hátra.
- Szerintem simán leugrott a felniről – jegyeztem meg.
- Rendben volt a nyomás – rázta a fejét.
- Attól még ledobhatja, a becsípte a nem agyonmelegített gumikat valami – vontam vállat.
Közben ismételték, ahogy a bukótérbe kicsúszott a Red Bull.
- Hát ha ott fal lett volna… - nyögte Tommi.
- Akkor nem tudná most behozni – vontam vállat. – Kiszállt volna, volt ideje lassulni. És ne gerjeszd a hangulatot Tommi – szóltam rá.
Ahogy Seb beért a boxba a szerelők egyből kereket kezdtek cserélni. Figyeltem a hátsó szerelőket, hogy megtudják-e egyszerű kerékcserével oldani.
- Lötyög a bal hátsó felfüggesztés, lötyög a bal hátsó felfüggesztés! – hadarta a rádióba az egyik szerelő. Guill tolla a vele szemben lévő monitoron csattant.
- Akadályozd meg, hogy balhézzon, vagy hülyeséget csináljon – szólt rám Christian.
Megfogtam a fülesem kábelét, ami a pitwallhoz csatlakozott és megrántottam dühömben. Reccsenve ugrott ki a csatlakozó panelből. Idegesen löktem bele az oldalamon lévő vevőbe a csatlakozót és lemásztam a falról. Elnéztem a boxbevezető felé, de nem jött senki, így átsiettem a csapatboxhoz. Seb még mindig a kocsiban ült, és valószínűleg dühöngött.
Betolták a kocsit a helyére, és a szerelők egyből nekiláttak megnézni mi lehet a gond.
- Szállj ki – guggoltam le Seb mellé. Rám nézett a méregtől örvénylő kék szemeivel.
- Talán megtudják oldani – válaszolta.
- Szállj ki! Nincs jogod ekkora terhet nyomni a szerelőid vállára, úgy, hogy a kocsi tűz forró – a hangom már parancsoló volt. Levette a kezeit a kormányról és tüntetőleg elfordult és a tükörbe nézte a szerelőit.
- Ellépni a kocsitól – szóltam rájuk. – Ha a rajt után két kanyarral lötyögött a felfüggesztés akkor nem fogjuk visszaküldeni! Nem múlik rajta már semmi. Lépjetek el a kocsitól!
A szerelők összenéztek, de mindannyian abba hagyták a kocsi vizsgálását. Seb rám villantotta a szemeit.
- Szállj ki! – parancsoltam rá. Kezdtem ideges lenni. Olyan volt mint egy hisztis kölyök, aki csakazértisből az ellenkezőjét teszi mint amit mondanak neki.
Dühösen vágott rá a biztonsági öv csatjára, ami egyből szétugrott és a kormányt szinte úgy csapta rá a kocsira, hogy ki tudjon szállni. Kilépett és engem semmibe véve elsétált mellettem. Levágta a bukóját a pultra, és repültek a kesztyűk is. Britta egyből megindult Emmával a kezében Seb felé, de ránéztem és megráztam a fejem. Értetlenül nézett rám, de nem magyarázkodtam. Inkább egyik gyerekemet se hozza a dühöngő Seb közelébe.
- Kétszeres bajnok vagy, a csapat is kétszeres VB. Nyugodj meg, és ne játszd a hisztis kisfiút. Évi egy kiesés dukál mindenkinek. Inkább itt, mint évközben, vagy az utolsó futamon – olvastam a fejére. Rám nézett.
- Gyere hátra velem – mondta olyan halkan, hogy épp értettem mit mond.
- Ha most eltűnsz, azt fogja a média hinni, hogy hátul hisztizel – válaszoltam. Felhúzta a szemöldökét, és rám villantott egy perverzebb mosolyt. Ledobtam magát az egyik laptop elé, és nézte az adatokat és a közvetítést. Helmut egyből nyugtatni kezdte, én pedig otthagytam, mert tudtam, hogy már nem a kiesés miatt burcázik.
- Oda mehetek apához? – jött oda egyből hozzám Réka, a szemét Seben nyugtatva.
- Apu majd ide fog jönni hátra, amint megnyugszik, és elfogadja a dolgokat. Ne legyünk most útba neki – mosolyogtam rá. Bólintott, és mint egy kész felnőtt nő visszaült Eva mellé, és lesimogatta a szoknyáján azt a néhány ráncot.
Figyeltem a három kisgyereket, és láttam, hogy több fotó is készül róluk. Felsóhajtottam, és elnéztem Seb felé. Ahogy a háta meghajlott, a vállait pedig előre ejtette, tudtam, hogy önhibának érzi a kiesést. Odamentem hozzá, és megsimogattam a hátát. Lehajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit az arcára. A szemem sarkából láttam, hogy az egyik kamerás felénk irányítja a kamerát. Teljesen beálltam Seb mögé, és átöleltem.
- Beszéljek Evaval és Brittával, hátra menekülsz? – kérdeztem tőle halkan.
- Már nem szeretnék – válaszolta, és a kezem szorosabbra húzta a mellkasán, hogy még jobban hozzásimuljak a hátához. Belebújt az ölelésembe, és felsóhajtott.
- Sajnálom, hogy makacskodtam. Annyira nyerni szerettem volna itt is megint – magyarázta.
- Nem haragszom ne aggódj – mosolyogtam bele a szőke hajába. Eligazítottam a tincseit, és elengedtem, csak a vállán tartottam a kezem. - Gyere menjünk oda a pitwallra.
- Menjünk –sóhajtott fel.

Kritikákat még mindig szívesen várok! =D