2010. május 31., hétfő

Amint a pénz motiválja az embert, már nem lehet olyan jó, mint az, akit a belső késztetés, a lelkesedés hajt. (by S.V )

Rég voltam ennyire összeszedett fejben.
Ez most abban merül ki, hogy a fejemben van az összes dolog ami a suliba kell erre a két hétre, és közben már a fejemben van a Lady eddigi történései és a Miss is. Ladyre befejeztem a frisst, már csak Csillának át kell küldenem és át kell néznie. Este pedig már fent lesz!
Közben írom a Miss következő részét, pedig a friss még nem rég került fel. De közben ha valami eszembe jut azt írom egy lapra, hogy megmaradjon az ötlet gondolata és közben írom nektek a Misses megismerkedést is. :D Nem felejtettem ám el! :D

Tegnapi napom viszont dührohamos volt. Össze törtem a bögrémet ami éppen a kezembe volt mikor Seb kieset... Nem igazán vagyok az a magamban fortyogó típus. :D Most ezt Peti szívta meg,. mert picit rajta vezettem le. :( :D Szegényem...

A sulival viszont nem vagyok kibékülve. A matekkal és az angollal nagyon megszenvedek. Úgy matek tancit kaptunk idén és arra alapoz ami nincs, magyarul a tavalyi tudásunkra. Eléggé szigorú. :S

Így vissza térve a találgatás egész jól ment. :D Most nem összesítek, inkább keresgéltem picit, és itt vannak az idézetek szöveg környezettel: ( jó hosszú )



1: - Gondolom akkor a hétvége minden napján hulla fáradt vagy. – mosolyogott még mindig.

- Ebben a hajtásban nincs időm fáradtnak lenni. – nevettem. Pont végig értünk a pályán. Megköszönte a válaszokat én pedig siettem vissza a motorhome-ba mert volt még egy megbeszélés a sajtó részleggel.

…….

2: Annyira pedig nem lehetett amatőr a kerék felszerelő, hogy rosszul rakta felé és észre sem vette. „Akármi megy tönkre, valaki mindig előre tudta.” zengett a fejembe Ben kedvenc mondata. Szegény kerék felelős, biztos, hogy hatalmas tortúrán ment át azóta. Picit rossz volt, hogy nem voltam ott, és nem tudtam Bentől megvédeni.

……..

3: - Kívánlak, szóval a hotelban nem menekülsz. – súgta a fülembe. – Egy közös zuhany? – nézett a szemembe.

- Benne vagyok. – vigyorodtam el.

- Ezt beszéljétek meg inkább a hotelba, ne mások füle hallatára! – mondta Tommi fej rázva.

- Az ifjúkori romantika megköveteli, hogy radikálisak legyünk. - vontam vállat. Vigyorogva hagytuk el a pályát, remélem holnap is épp ennyire fogunk vigyorogni.

……

4: Tőlem volt félni valója, Evatól már kevésbé.

- A férfiak buggyantabbak, mint a kéthetes ráksaláta egy szép júliusi napon. – sóhajtott fel színpadiasan. Annaval összenéztünk és az ő szemében is láttam, hogy közel áll a nevetéshez. Beharaptam az ajkam, hogy fel ne nevessek a sok pasi közt. Szerencsére gyorsan elmondta a dolgait így hamar kimehettünk a teremből. Annaval elsők közt rohantunk ki és egymásba kapaszkodva tört ki belőlünk a nevetés.

- Rák saláta..- nevetett Anna teli torokból. – Ráadásul Júliusba.. Sebi júliusi. – nevetett még jobban.

- Tényleg! – nevettem én is vele. Igazából annyira nem volt vicces, de mégis jól esett egyet kacagni.

…….

5: - Tévedés volt ez a sok pia, egyezzünk meg ebbe, és fedezlek mindenkivel szembe. – mondta lágyabb hangon.

- Tévedni emberi dolog, de azért velem is előfordulhat. – mondtam vihogva. – Ajaj, mikor szállunk le? – kérdeztem még mindig vihogva. Tudtam, hogy nem kéne ezen ennyit derülni.

……….

- 20 perc. – nézett az órájára. – Szedd össze magad, mert nem véletlen kellett előbb jönnünk. – figyelmeztetett.

- Én azt se tudom miért jöttünk előbb. – rángattam meg a vállamat.

……

6: - Mesélj. – nem kérte. Parancsolta. Elhadartam neki a Tommival folytatott beszélgetésünket, hogy csak magamnak nem vallom be de örülök a gyereknek. Meg azt, hogy öröm fogott el mikor felmerült a házasság.

- Látod? Ezt tette velem! Nemrég hallani se bírtam frigyről, gyerekről! Nem gondolod, hogy lezüllöttem? – kérdeztem elkeseredetten.

- Szerintem csak végre beindult benned is az ami egy normális nőbe megvan egyből. – mondta nevetve. – Nem olyan nagy csapás ez!

- De az! – akadtam ki, hogy még ő sem érti meg. – Teljesen kifordultam magamból.

……..

7: – Már mindkettőtöknek törték össze a szívét. Annál rosszabb nincs. Akkor meg ? – tártam szét a kezem.

- Az csak duma, hogy a szív tud a legjobban fájni! Szentimentális hanta! – vágta rá Kimi. - Aki ezt elterjesztette, annak még egyik golyója se fájt, nemhogy mindkettő, plusz a jogara! – halálosan komoly fejjel mondta, belőlem pedig kitört a nevetés.

- Hát se vagy százas. – kacagtam. Bementem az irodámba még mindig nevetve és magamra zártam az ajtót.

……

8: Kiélveztem minden pillanatát annak, hogy átlagos nőnek éreztem magam aki háztartás vezet és pakol a férje után.

- Férj, nem is a férjem. –nevettem fel hangosan.

- Szeretnél a Feleségem lenni? – ölelt át hátulról és bele csókolt a nyakhajlatomba.

- Feleségem. Összerándul a gyomrom a szó hallatán. Ez annyira felnőtt dolog. Tuti, hogy jelzálogunk is lenne. És riasztó a betörők ellen. – vicceltem el a dolgot. – Sebi a szerelem egyenlet két ismeretlennel. Miért akarsz bele még nehezítésként gyököt is tenni meg törtet?

- Ez most annyira tipikus volt! –nevetett fel.

……….

9: - Ön az egyetlen ember, aki önt valaha is zsenialitással vádolta. – jött oda egy őszes hajú pasi.

- Viszont én vagyok az egyetlen ember, akinek a rólam alkotott véleményére adok is valamit. – néztem rá majd lehúztam a Vodka Gint amit éppen kitöltött nekem az légi utas kísérő. Halkan felnevetett majd megfogta a kezemet és kezet csókolt.

- Örülök, hogy önnel utazhatok egy repülőn. – hajtotta picit meg a fejét. – Kíváncsi vagyok ezen a hétvégén mivel rukkolnak elő.

- Köszönöm Mr. Ecclestone. – mosolyodtam el. – Ezt bóknak veszem.

……..

10: - Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. – mondta Sebinek aki mellett ült, majd hozzám fordult. - Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb! – a mondat végére vigyorom leolvadt. Ezt már túlzásnak éreztem.

- Ben! Isten megteremtette az óceánokat.. a tavakat.. aztán Téged is. De tudod, mindannyian követünk el hibákat! – vettem oda majd kivonultam a szobából. Nem voltam mérges, sokkal inkább nevethetnékem volt attól, hogy a pasik mennyire oda vannak ezért a sportét

……

11: . Sebi megindult felé a gyerek felugrott a székből én pedig leugrottam a bárszékről és elkaptam Sebi felkarját amiben az izmok pattanásig feszültek.

- Öregem, Te egy igen komoly érv vagy az abortusz mellett. – mondtam még neki végső döfésként és elrángattam onnan Sebit. Betessékeltem a szobájába ahol Tommi éppen a kanapén ülve laptopozott.

- Tiszta ideg, nyugtasd meg. – néztem Tommi szintén kék szemeibe. Bólintott én pedig nyomtam egy puszit Sebi arcára és vissza mentem a büfébe.

………..

12: . - De te sokkal gyerekesebb tudsz lenni.

- Lehet de én legalább nem vagyok egy egész világ által ajnározott pilóta. – vágtam vissza.

- Mert az űber okos parancsolgatós mérnök stílus jobb? – kérdezett vissza.

- Ez most nekem fájt. – nevettem fel. – Meg állsz?

- Nem. – mondta vigyorogva.

- Az ígéret szép szó! – néztem rá bosszúsan.

- De a Landwirtschaftshaustellungen még szebb! – vágta rá nevetve.

- Sebastian! Be fogok pisilni! – mondta picit hisztisen. És persze csak annyit értem el, hogy kinevetett.

- Nem kéne tönkre vágnod a Mercit. – mondta míg a könnyeit törölgette.

- Nem izgat a Mercid. Állj meg! – csaptam rá a combjára, de ahogy az arcát láttam nekem fájt jobban.

…….

13: - Aki a kicsit nem becsüli… - ölelt át hátulról Sebi.

- Az simogassa. – vigyorogtam hátra rá. Imádom amikor nevet. – Szúrsz. – jegyeztem meg a puszija után.

- A borosta nem szúr, csak tudni kell a megfelelő oldalra születni. – vigyorgott.

- Akkor én is növesztek szakállat és akkor a megfelelő oldalon leszek. – villantottam rá egy ártatlan mosolyt. – Majd ha borostásodik nekem ott lent. – mutattam a lábamra és a szemérmemre. - Majd én is csak annyit mondok, hogy jó oldalra születtem. – mosolyogtam angyalian rá.

…..

14: - Íratlan szabály, hogy akkor az egyik nagyon elszemcsésedik és akkor vége a versenynek számunkra. – fordult Christian felé.

- Az íratlan szabályokat mindig analfabéták írják. – vetettem oda neki. – Lágyon könnyebb elrajtolni és gyorsabb is így tetemes előnyre tehetünk szert gyorsan és ha már a gumik nagyon fogynak lesz akkora előnyünk, hogy a srácok vissza vegyenek. – fordultam most én Christian felé.

……

15: - Biztos vagyok ebben? – nézett rám Sebi mikor megkapta a kávéját ő is. Agyon volt tejjel öntve neki és kalória mentes édesítővel, aminek magában is borzalmas íze volt. Belekortyolt és nagyon fancsali arcot vágott. – Ez rossz. – vágta a pofákat.

- Nincs rossz kávé, csak akarat gyenge ember. – mosolyogtam rá két korty kávém között. Kinyújtotta a nyelvét rám majd eltolta a poharat maga elől.

- Nem a te hibád. –nézett rá a pultos csajra vigyorogva. Nem nagyon látszott a csajszin, hogy akár egy percig is magát okolta volna azért mert Sebi szerint rossza kávé. – Elmegyek fogat mosni. – húzta el a száját.

……

16: - Sportoltok valamit? – kezdeményeztem a beszélgetést.

- Én és Devil focizunk. – mondta Dömbi mély hangon.

- A sportot sosem késő elkezdeni, úgyhogy én még várok. – vigyorgott rám Csiszi. Már biztos voltam benne, hogy ő a csapat feje, és szószólója is. Független ettől Mokko jött oda hozzám.

- Én sport szerűen alszom. – vigyorgott mellőlem Mokko.

…..

17: - És vágytok hírnévre? – vigyorodtam el. – Van valami okom azt gondolni, hogy még a két focistán kívül ti is lehettek valakik a világnak? – néztem a másik kettőre.

- Én motorozom. – mosolygott Mokko. – Nem profi szinten, de megyeget.

- Én soha nem leszek híres. Nem csinálok semmit. – mondta vigyorogva és vállvonogatva Csiszi. - Semmit,de semmit. Régen még rágtam a körmöm, de már azt sem csinálom.

- Mindenki jó valamire. – mosolyogtam rá. –Ha más nem hát elrettentő példának. – erre felnevetettek. Biztos voltam benne, hogy karót nyelt spinénk hittek.

…..

18: - Járjuk be Velencét. – jött oda Zsuzsa is segíteni. Erre mindenki elkezdett szedelőzködni. 5-7 méterenként voltak árusok, akik ugyan azt árulták, ugyanannyiért.

- Nem az a baj, hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés. – sóhajtott mellettem volt tanárom Gábor. Erre én is nevettem már.

…..

19: - Nem félek tőled. Csak nem értelek. Nem vagyok szexbomba, hogy ennyire akarj. – sóhajtottam. Elegem volt a titkolózásból, ami azért az én munkába elég rossz állapot. Fejben rá is fogtam a babára. Még a végén mire megszületik annyi lesz a rovásán, hogy 20 éves koráig szobafogságba lesz.

- A férfiak nem csupán szexbombára vágynak. – mosolyogott rám elnézően, mint egy kisgyerekre. - Olyan nő kell nekik, aki szellemes, okos, intelligens, vidám, érzékeny, kitűnően főz és mellesleg szexbomba is.

- Tehát nem én. – vigyorogtam.

- Szerintem meg ez pontosan rád igaz. – mosolygott még mindig ugyan olyan elnézően.

…..

20: - Szívesen elképzelnélek meztelenül magam alatt. – vigyorgott Csiszi. Kibújt a szög a zsákból. Csak vigyorogtam. 9- 10 évvel fiatalabbak voltak mint én, ezt ő sem gondolhatta komolyan. A busz pont megállt egy benzinkútnál így felkeltem és megindultam a kistáskámmal a kezembe, hogy leszálljak mozogni egy kicsit.

- Engem nem lehet elképzelni, engem ki kell próbálni! – fordultam még vissza nevetve. Teljesen megdöbbentek. Gondolom azt hitték ettől majd megsértődöm. Korábban kell ahhoz felkelni, én már rég túl vagyok ezeken a gyerekes hülyeségeken.


2010. május 29., szombat

Az élet nem olyan, mint egy könyv, mert nem rakhatjuk félre, hogyha elfáradunk vagy megunjuk.

Sziasztok!

Lassacskán készül az új fejezet, és a Ladyt is írom közben, csak lassan haladok.

puffancs kérésére pedig képek Fabian Vettelről!



Ha gondolod még van pár kép valahol róla a gépemen, előkeresem neked, ha ez a kettő nem elég! :)

A mai időmérőről inkább nem írok semmit. Már nem Seb VS pilóták hanem Sebi VS technika... ez a Schumis sárgázás is a végén... Teljesen lehangolt vagyok tőle... Most ért el a rossz kedv miatta, mert ma a Petinél voltam időmérő alatt is :D

Voltam Kaland parkozni csütörtökön... ISZONYÚ JÓ VOLT!! Nagyon jó volt, de nagyon kifacsart voltam pénteken és tele vagyok kék-zöld foltokkal meg sebekkel, de ajánlom mindenkinek a Zamárdi kaland parkot!! Utána mondjuk fürödtünk a Berényi parton a Balcsiba is :D Na attól meg beteg vagyok XD meg talán rásegített az 5 gombóc fagyi is. :D

szóval hulla vagyok, de írni fogok továbbra is és köszönöm a kedves szavakat! Igazán jól estek!! :)

IMÁDLAK TITEKET!!! (L)(L)(L)(L)(L)(L)

2010. május 25., kedd

Tégy ma valakit boldoggá! Ne nyisd ki a szádat!

Elkapott az élet utálat ma.
" Ilyen szart még életembe nem olvastam" Ezt a mondatot kaptam egyik állítólagos barátomtól miután elolvasta a Miss Nortont. A Csillogót pedig van aki szerint koppintottam. Aha.. főleg hogy fele a saját életemből vett sztori... Király.. Ja és nem értek a Forma 1hez! Nem mondom, hogy fú de pró vagyok F1ből, de legalább a McLarent és a Ferrarit megtudom különböztetni nem úgy mint az aki ezzel a kritikával illetett.
Franc kivan az ilyen emberekkel. Mondja meg mitől szar a Miss. Indokoljon és elfogadom, de így csak a kedvem vágta el az írástól.

most csak ennyi... holnap francos Kompetenciát írok... :S -.-


puc

2010. május 24., hétfő

Az időhiány valójában a fontossági sorrend hiánya.

Hát jaj.
A folytatás fele megvan Missre és Ladyre is megvan már a java. :D Szóval, időm nem volt sok, de holnap és szerdán megírom őket!!

Az idézetetekre egész jól emlékeztek. :D Sajnáltam Réka, hogy feladtad. :D
Megmondjam a megfejtéseket? :D

MyVipen bejelölt egy csávó. Ez még nem nagy cucc, de rám akadt és nem tom lezárni ami már gáz, főleg hogy pasim van XD

Megint adok előzetest, hogy legyen min aggódni (szemét vagyok?:D ) ( Úgy döntöttem hozok egy idézetet)

"- Gyere Csillag. – kapta fel Rékát és eltűntek az emelet felé.

- Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen? – kérdeztem hahotázva Hópehelytől. – Ne edd azt a valamit, mert még a végén kiderül, hogy mérgező. – hessegettem el a macskát a tésztától. Óvatosan kóstoltam meg a maradék tésztát ami nem ömlött ki.

- Ez minden csak nem palacsinta tészta. – öblítettem ki a számat. Kíváncsi lettem volna, honnan vette ezt a receptet.

Pont végeztem a takarítással mire leértek a reggeli készítők.

- Drágám, te honnan vetted, mi kell a palacsintába? – néztem Sebire míg előszedtem a hozzávalókat.

- Réka azt mondta tudja. – mutatott a lassan 5 éves kislányra. "
.......

"- Virág, ha ott vagy vedd fel, vagy majd hívj vissza kérlek. – mondta Guill ideges hangon.

- Szia, mi történt? – vettem fel a telefont. "

:D Ennyi, többet nem mutatok. :D Meg ennyi van megírva... :D

Pusz!!
Imádás!


(( Vettel és Glock válaszol a rajongók kérdéseire

A Hockenheimring különleges szolgáltatást nyújt az internetes oldalára látogatóknak: Május 27-én, csütörtökön két Formula-1-es versenyzővel chatelhetnek az érdeklődők, élőben.

Időbeosztás
14:30 – Sebastian Vettel
16:00 – Timo Glock

Akinek van kedve ideje, és német nyelvtudása mehet faggatózni! :D Nekem se időm nem lesz csütörtökön és németül nem tudok. :D Ha valai felnéz, majd meséljen lécci! ))