Most értem haza. :D Reggel 7- óta talpon voltam, ráadásul egy láb gyilkos cipőben. Előadtam a verset ami kellett. Nagyon picin múlott, hogy nem estem össze :D
Hulla fáradt vagyok... :S Pedig még pakolnom kell, mert holnap bulizok, és lehet jön ide barátnőm. Vasárnap angol tanár jön hozzám hétfőn meg megint bulizok és itt alszik barátnőm. Kedden meg megyek matek tanárhoz. :D Másnaposan leszek mindkét korepen... :D Így jött össze.
Egyik storival sem haladtam ma egy betűt sem, és holnap sem fogok XD Pedig még vendég írónak is megvagyok invitálva egy ficcbe. :D
Vicces volt mezítláb haza sétálni :D Picit hülyének néztek gondolom. :D
Ma még az osztályhangulat is jó volt. :D Irodalom tanárnő is folyton nevetett és bolondult velünk, bár az ünnepség előtt és alatt nagyon ideges volt, mert ő szervezte és a sok majom fejes beleszólogatott. Én is kiborultam volna. Ő az egyik kedvenc tanárom egyébként. :D
Mivel infós suli is ugye ezért vannak infó termek.. :D Unatkoztunk míg nem kezdődött a ballagás, és megkértük a rendszergazdát, hogy engedjen be minket az egyikbe :D Egyik tanárunk sem engedett be minket csak a rendszergazda. :D Bírom azt a pasit. :D
Végeredménybe jó kis nap volt. Lejött a ballagásra Németországból az egyik gyerekkori barátom (nem mintha most annyira idős lennék :D ) szóval ez a nap totál pozitív volt, még a lábfáját is megérte.
Mi díszítettük az egyik folyosót... :D Hát több volt a ragasztó szalag az ablakon mint a virág ( kaptunk ragasztószalagot meg orgonát meg kis virágokat, és ofő közölte oldjuk meg. :D ) 4 tekercs ragacs volt a nagy ablakokon. :D És még így is jöttek le... :D Próbáljatok meg egy egész orgona virágot fás szárral együtt felragasztani az ablakra... :D
Az árnyékba egyébként meg megettek a szúnyogok... -.- Az egyik szúnyog csípésem sikerült a hegyes körmeimmel úgy megvakarni, hogy bevérzett ( térdem mellet) és most pár bevérzett csík van a lábamon. :D Very sexy :D
Az iránybeli terveim, hogy leszokok a csúnya beszédről nem jött össze, bár jelentősen szebben beszéltem ma. :D 7-8 csúnya szó a nap folyamán így is becsúszott. :D Főleg mikor a combfixes harisnyám végleg feladta.. :D
Most érzem, hogy egy nap tényleg 24 órából áll... Vagyok is annyira fáradt :D Este tuti bedobom a szunyát hamar, főleg, hogy reggel kelhetek 7-kor mert 9-re az állomáson kell lennem, és megkezdődik a május 1. Nem tudom máshol, hogy megy ez, de itt Keszthelyen nem banzáj van a Balcsi parton. Oda megyünk le, ringlisezni, jégkásázni, kürtös kalácsozni, inni, hülyülni. Ezen túl ráadásul még Berénybe is megyünk bulizni. A Dred konciról pedig tuti nem hiányozhatunk. :D Nem a kedvenc csapatom, de tombolni szeretek. :D
Belelépek a kényelmes csukámba, felveszek egy halásznacit meg egy ujjatlant. A derekamra kötök egy hosszú felsőt és fejembe nyomom a baseball sapimat amit még Velencéből hoztam és neki vágok Keszthelynek. :D Már a gondolattól is elfáradtam, de most itt az érettségi szünet. Megtehetem. :D
Továbbra is sok sikert mindenkinek az érettségihez !!
Pusz
2010. április 30., péntek
2010. április 29., csütörtök
Nem akkor leszünk magabiztosak, ha mindig igazunk van, hanem akkor, ha nem félünk a tévedéstől
Eldöntöttem. Nem beszélek többet csúnyán.
Elég szabad szájú voltam egy ideje és most úgy határoztam, hogy újra vissza szerzem a nagy szókincsem és használni is fogom.
A barátnőm sikerült kirángatni a szerelmi depresszióból, ami jó és aminek örülök. Én személy szerint elzártam a lelkem és sekélyes érzelmeket érzek csak. Várakozás a holnappal kapcsolatban... Büszkeség a barátnőm irányába, hogy végre kezd túl lépni és leosztotta az exét. Most jó így.
Holnap ballagás lesz a sulinkba és én nyitom az egészet egy nagyon hosszú verssel. Picit sem parázok. Még nem. :D Előtte az egyik ballagó barátnőm sminkét csinálom és osztályt díszítek, szóval lesz dolgom bőven. Szombaton viszont kipihenem az egész hetet, hiszen eleve futkosós hetem volt, és lelkileg sem voltam toppon. Megyünk inni! Nem tudom miért lenne jobb ha részeg leszek, és kétlem hogy jobb lenne. Nem lesz jobb mert a világom is épp alig tudom és csúnya is ha egy nő részeg, de a fáradt gőz kiengedéséhez most nekem ez kell. Hétfőn is bulizunk az osztály pár tagjával, bár nem hiszem, hogy akkor sokat innék. Kell egy józan a csapatba, aki felrakja őket a haza tartó buszra.
Missbe elkezdődött az osztálykirándulás. Jönnek a bonyodalmak. :D Már visztek a kezem, hogy megírhassam amint időm engedi. A négy srác körül még lesznek komoly dolgok amit a mi éles eszű hősnőnknek meg kell oldania. Persze nem mindig a tisztességes út a helyes, és nem mindig az igazmondás a megfelelő út ha a szeretteink kérdőre vonnak. Lesz itt minden. Tengerparti éjszakai séta... veszekedés, ajtó csapkodás, sírás. De persze tele lesz örömmel, kacérkodással, célozgatással, hülyéskedéssel. Sok mindent elárultam, csak azt nem ki lesz az aki szenvedni fog. Mert valaki szenvedni fog. :D Ez picit érdekesen hangzik így... :D
Most megyek olvasni, és közben a körmöm is kifestem, hogy csini legyek holnap. :D
A ballagóknak jó ballagás, a ballagtatóknak jó ballagtatást, az érettségihez pedig sok-sok-sok sikert kívánok mindenkinek!!
pusz!!

2010. április 28., szerda
Ne várjunk a nevetéssel, amíg boldogok leszünk, mert különben félő, hogy meghalunk, anélkül, hogy nevettünk volna.
Végül is, az élet hullámvölgyek sokasága. Nem? Eldöntöttem, nem rágom magam. Majd rágja magát, az akinek nincs jobb dolga. :D
Azt kijelenteni, hogy vidám vagy, vagy jó kedvem van, erős lenne, de próbálkozom, ami már piros pontot érdemel.
Nem árultok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a folytatás eleje már megvan, így már tudom, hogy mi jön. ( Mint mondtam, a fanficet én csak gépelem. A történetet már réges-rég nem én irányítom) Megremegett a kezem, hogy valakinek baja lesz. Komoly baja. Halált nem terveztem, annyira, azért nem vagyok szemét, hogy másodszorra is megöljem Virágot. Sebi más tészta... :D De persze erre is van egy elvem. Miszerint: Aki az ördögöt festi a falra... Ettől függetlenül még lehet bármi, ne bízzátok el magatokat. :D Meghalni senki sem fog, ennyit azért elmondok. :D
Mindenki osztotta a nézetet miszerint, Sebit megnézte volna a konyhába és hogy cuki volt. :D Én nem bíznám rá a konyhámat.. :D Kocsimon is elgondolkodnék... :D Viszont beülnék mellé szívesen. :D
Ja meg mindenki fél, hogy baja lesz Sebinek... :D I (L) Függővég!! :D
Az, hogy az egyik Rékám kedvenc foci csapatának csatára (asszem) az egyik sztár vendég, teljesen véletlen... :D A legkisebb mértékben sem értek a focihoz. Az egyetlen sport amiért legkisebb rajongásom. Rohadt sok sportért képes vagyok rajongani a fociért nagyon nem... Persze ezt embere válogatja...
A két sztárt nagyon egyszerűen választottam ki... :D Google -> sztárok Svájc lakhely és ki is adott többet is. :D
Google a barátod... Wiki(pedia) a barátnőd... :D
A proci meg füsttel működik.. ha kijön a füst nem működik tovább....
Hülye infós, hogy tanulja meg a Hardver- szoftver különbséget? A hardver tudod rúgni a szoftvert csak szidni.. :D
Meg: A gép folyton megver sakkban de boxban én vagyok a jobb..
:D Fárasztó infós hülyeségek így hirtelen fejből.. :D
Fizikán a tanárnő megkérdezte az osztályomtól, hogy "Mitől függ a merev test?" Osztálytársam persze egyből rávágta : " Egy jó nőtől" :D
Biosz tanár az ujjazásról: "... Megcsavargatta az ujját benne" XD
szintén fizika:
Tanár: .. két oldalú talicska..
osztálytársam: Miért van egyoldalú is?
másik osztálytársam: Megtervezem! *és elkezd rajzolni*
Karácsony előtt, szereztünk egy pici mű karifát, és ott volt a tanári asztalon. Fizika tanárnő felült az asztalra, és eldőlt a fa... 30 fiú(34-en vagyunk 4-en lányok) egyszerre ordított fel, hogy " A faaa" XD Mi meg sírtunk a nevetéstől.
Meg elsőbe valahogy feldobta magát az uborka ( igen, feldobta magát... :D ) a plafonra... azóta újra festették a termet, de az ubporka még mindig ott van a plafonon XD
Matek tanárnő is tud néha alkotni.. Mágnest (!!!) hord a zsebébe, és mindig fenn akad miatta a vas tanári széken. ( vas rúd tartja a támlát) Meg kacsacsőr helyett rókacsőrt mond... :D:D
Számomra a legmaradandóbb akkor is az volt, mikor tavaly Olaszországban voltunk osztálykiránduláson ( Xd nem véletlen egybeesés :D ) és komppal mentünk Velencébe. Én víz iszonyos vagyok (meg pók, meg hulla fóbiás, meg sok minden XD ) és halálra voltam rémülve... :D Plusz a komp elkezdett kerregve tolatni... Hát én ott azt hittem elsüllyedünk és megfulladunk a nagyon mély tengervízben... (balatoni lány vagyok mellesleg... :D ) és hogy engem idegesítsen osztálytársam odafordult a mellette ülőhöz, hogy " Bertram Süllyedünk!! " halálra vált arccal adta elő persze. Bertram pedig halál nyugodt fejjel megvonta a vállát " És?" XD Én ott már kész voltam. A széken kuporogtam, a szintén félő fiú osztálytársam felkarjába kapaszkodva és még ezzel viccelnek is... :D Paff lettem.
Ofő mondjuk jófej volt, mert azt mondta még mielőtt neki indultunk volna az útnak, hogy 10 perc az út komppal. Aha... legalább 1 óra volt CSAK ODA!! Aztán meg össze vissza utazgattunk komppal meg vízi busszal.. Én az utolsó 1 órás komp útra annyira immunis lettem, hogy osztálytársam vállán aludtam... :D Mit nekem halál félelem, meg víz iszony ha lejártam a melegbe a lábam és aludni se sokat aludtam? :D
Elragadott a hév.. :D Bocs.
Megyek és írom nektek tovább a folytatást! =) Remélem nem haragszotok majd meg rám utána... :D
pusz!

2010. április 27., kedd
Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem... azzal a pár szóval csupán az életem romboltad szét.
Most értem haza... Szerencsére tegnap este/éjjel megírtam a folytatást, így ma pihenek.
Nem is emlékszem mikor csináltak Sebinek egy dalt ha még nem hallottad ITT meghallgathatod. Most ez a kedvenc számom meg Péterfy Bori & Love Band - Vámpí
Mivel nem vagyok jó hangulatban, gondoltam hozok pár idézetet:
“Igazából sosem növünk fel, csak megtanuljuk, hogyan kell viselkedni nyilvános helyen.”
Teljesen egyet értek ezzel. Mindenkiben ott van a gyermeki mivolta, csak van akiből nehezebben ön elő.
Love is a game meant for two. Only for two! ( A szerelem egy játék, amit ketten játszanak. De csak ketten!)
Sometimes I wish I was a kid again - broken hearts hurt worse than skinned knees. (Néha olyan jó lenne újból gyereknek lenni.. ha lehorzsolod a térded, az nem fáj annyira, mintha összetörik a szíved...)
A legnehezebb abban, hogy elsétáljak tőled az, hogy tudom: te nem fogsz utánam futni.
Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik.
Elfutok, elmegyek, hogy a lelkemet már nem bántsd.
Most kicsit meghalok magányomban elsüllyedve, megvadulva érted ordítok.
Sosem leszek túl messze ahhoz, hogy ne érezzelek...
Édes, nincs semmi baj, nem törted össze a szívem... azzal a pár szóval csupán az életem romboltad szét.
Másfajta életre vágyom. Szeretnék bátrabb, vagy szebb, vagy csak boldogabb lenni. De kár álmodozni, hisz úgyse változik meg semmi...
Egyszer majd elmúlik, s begyógyul a seb, de a csókot mi szánkon égett, feledni nem lehet.
Azt hiszem az idézetekből kiderül, hogy a szívem összetörték egy kicsikét. Csak a hét második felében lesz folytatás, mert azért az összes szereplőt nem szeretném ebbe a nagy depresszióba megölni. Ígérem össze kapom magam, és hozok majd mindenhova frisst!
pusz

2010. április 25., vasárnap
Egyértelmű, hogy a sakkot egy nő találta fel. Egyébként miért pont a királynő lenne a legerősebb figura?
Tegnap nem tudtam ismét aludni, így írtam. :D Mert mi mást csinálhatnék... :D
Egy kedves barátom ami szintén olvassa a Miss-t felvetette, hogy legyen egy kis gyár bemutatás, ha már ott vannak, hiszen folyton csak szó esik arról, hogy ez meg az van a gyárban.. stb. Így hát hajnalok hajnalán megírtam a megbeszélést és a koleszba átosonunk a fiúkhoz részhez ötletet adott az esti sztorizgatás.. :D Annyira nem is tért el az egész gyár leírás az élettől, mert volt szerencsém jó kis képeket látni. Ha megtalálom őket megmutatom :D
Aztán a nagy gépelésben az a bizonyos kedves barátom aki mindig tippeket ad és felteszi a fontos kérdéseket felébredt így jött is a következő ösztönző kérdése, hogy Sebastian miért ennyire gondtalan, miért nem ismerjük igazán a félelmeit. Így jött a szimulátoros ötlet is. :D
A lány party pedig saját élmény. :D Csak mi futamot néztünk XD Mert mi mást néznénk? :D
Még pont úgy gondoltam, hogy akkor fejezet vége mikor összeráncolt homlokkal rám nézett drága barátom és értetlenkedve megkérdezte, hogy a főhősnő, hogy fogja véghez vinni a hatalmas pocakkal való utazgatást. Így jött a beszélgetés ötlete. :D Szóval ez a fejezet, teljesen egy embernek köszönhetem. :D
Monshe írta a fejezet alá: "Egészen megláttam Sebastianban a komoly férfit, mikor a szimulátornál beszélgettek. Egy nagyon jól megírt dialógus volt.
Ami a gyárban volt... egyszerűen imádtam! Ahogy bemutattad nekünk, hogy indul meg az élet a gyárban, nagyon tetszett!"
Pont az a lényeg, hogy Seb is lassan felnő a feladathoz, de közbe ugyan olyan bolond is marad. :D Mikor olvastam ezt a kommentet nem bírtam mosolygás nélkül. Jól estek a sorok. Nagyon jól! =) Köszönet érte.
Az, hogy a gyárban beindul az élet pici csipet volt az életemből, mert régebben nagyon korán értem mindig a suliba, és imádtam ahogy egyre többen érkeznek meg és ott is beindul az élet. :D
Tegnap este a körmöm ki lett reszelve hegyesre... :D Jól le van festve körömlakkal és közölték többen is, hogy veszélyes vagyok így. :D Olyan mintha karmaim lennének, de a gépelésben legalább nem zavar XD
A hajam is vissza lett festve az eredeti színére... :D Voltam már minden.. szőke.. (fogadásból.. fogadtam, hogy Sebastian lesz a VB.. a címet jobban sajnáltam mint a hajam.. ) de melliros is.. volt hosszú derékig érő hajam... nagyon rövid fiús.. :D most a növesztem stádiumban van :D Haverok szerint azért, hogy megint levágassam és sirassam a hosszú hajam... :D Ők siratták nem én.. :D
Szóval az élet pereg tovább. :D
Holnap már suliba is kell mennem, így egy hét betegszabi után, szóval drukkoljatok! :D ha túl élem a sulit lesz időm délután írni :D
Végeztem az Antia Blake összes könyvével ami megjelent magyarul... :D Ez 15 könyv... :D Asszem függője is lettem... :D Mostmár Jean-Claude és Asher na és persze Micah kíséri az álmaimat :D:D a botrány az amikor hozzájuk csatlakozik Sebi is. XD
Fantáziából nincs hiány :D
Pusz
Most ez az idézet igaz az életemre.
Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.

2010. április 24., szombat
Nem az én napom.
Mérges vagyok az egész világra.
Éjjel kettőig olvastam, hogy ma betudjam végileg fejezni Anita Blake eddig megjelent (magyar) könyveit. Utána meg 3-ig a mosógép zúgása borzolta az idegeimet. 6-kor ébresztettek, mert miért is ne.. Mérges voltam és durca, nem aludtam eleget és ilyenkor harapok. Fájtak a szemeim és az ajtót is megfejeltem.. (nem nevetni!! :D ) Szóval ez nem az én napom....
20 percig dühöngtem, hogy elveszett a tegnap írt fél fejezetem, mikor rájöttem, hogy ' Kína- Spanyol 5 ' nevű Word doksit kéne keresnem... Nem tudom előtte mit kerestem... :D Megnyitottam és egy laza infósokat megszégyenítő mozdulattal ki töröltem az egészet. Nem gáz, vissza tudtam simán hozni... De akkor is. :D Leírtam az első mondatot, már rángattak is le reggelizni.. soha nem reggelizek 7kor!! Mire sikerült ezt elmagyaráznom már dühöngtem, miért is ne. Persze a telefonom is elkezdett csörögni én meg szép ívbe átdobtam a szobán... Szerencsére elkapták, így nem végezte a falon. Szóval jó kis reggel.
9-fele tudatosult bennem, hogy másnaposnak kéne lennem... :D Nem nagyon de azért éreznem kellene, de semmi... Nagy volt az arcom ujjongtam, hogy valami pozitív a napban... :D Aztán persze hétvégi ébredésem idejében (11 óra :D ) megérkezett a másnaposság. Nem tudom, hogy csináltam... :D
Minden esetre morcos vagyok, mert a környezetemnek ma én vagyok a bohóca... -.-
Tegnap beraktam a cikket, most le is írom a véleményem.
Az, hogy Sebastian képes volt Nizzából haza vezetni az szép.. :D ( Nizza Francia hon..) Az, hogy Horner bácsi, és Webber mennyit utazott, majd Webber nem vitt útlevelet botrány... Én utálok repülni, valószínű, hogy én kivágtam volna a hisztit :D Ez vagyok én..
Bernie bácsi, viszont nagy arc. 3 órája már az irodájában ült mikor a Red Bull csapatfőnök és Webbo angol földre érkeztek... :D Jót nevettem rajta... ( Ugye Sebi Bernie bácsival utazott egy ideig. Jóban van az öreggel :D Ilyen span nekem is kéne XD)
A többi Red Bullos pedig csütörtökön repült mikor már nem volt légzár. :D Egyenesen Angliába mentek. :D Én lehet inkább megvártam volna a csütörtökön Kínában... :D Minek sietni... XD
Hogy a többi csapat, hogy jutott haza azt nem tudom. :D Minden esetre kalandos útja volt a népnek. :D Nem irigylem őket...
Jön a Spanyol nagydíj, amiért páran aggódnak. Mondjuk ha ezt megoldották, akkor azt is simán megoldják. Nagy agyak ülnek a csapatoknál. :D Azért megnéztem volna, mikor össze ült a csapat: " Na akkor, a versenyt elszúrtuk. Hogy jutunk haza?" Red Bulléknál legalábbis.. :D
Mikor először hallottam ezt Vulkáni hamu dolgot, csak néztem, hogy Európa fölé, hogy kerül hamu? Ki tört a Vezuv ? (mert ugye az is kecsektet egy kitöréssel) Aztán mikor mondták, hogy Izlandi vulkán zagyválta össze Európát... Nem értettem.. :D Kinéztem az ablakon az ég szép kék volt.. Aztán elmagyarázták nekem, hogy ez kicsit fent van... :D Apám meg kirakta a vödröt, hátha fog egy kis vulkáni hamut... :D My Family... XD Hát nem fogott hamut... :D Most izgatottan várja, hogy a Vezuv törjön ki mert az közelebb van... :D Mit neki, emberek sorsa ha ő hamut akar?:D Bírom, mikor ilyen XD
Jövőhéten, nem nagyon leszek, ha leszek akkor persze majd írok folytatást.. stb.. :D Jövőhéten pénteken ballagás van a sulinkba (Asbóth Sándor Térségi Középiskola Szakiskola és Kollégium) én meg verset mondok... Tegnap kaptam meg a verset, másodszorra mert az elsőt széttépte egy gyerek kacsó :D
Pusz!

2010. április 23., péntek
Érdekesség
Hát, ki hogy jutott haza Red Bulléknál:
Mint ismert, az Eyjafjöll vulkán múlt heti kitörése után elrendelt légtérzárak miatt a Formula-1 mezőnye is csak néhány napos késéssel hagyhatta el a szezon negyedik futamának helyszínét, Sanghajt.
„Gyakorlatilag egy ötkiállásos stratégia volt” – nyilatkozta a minap a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.
„Mark Webber és én vasárnap reggel fél 5-kor hagytuk el a hotelt. Hétfőn a 7:15-ös járattal Sanghajból Dubaiba repültünk, majd onnan Rómába, ahova este 20:30-kor érkeztünk meg. Egy másik római reptérről Nizzába repültünk, és kedden korán reggel értünk Glasgowba.”
„Azt hiszem, egyike voltunk az első repülőknek, amely repülhetett a brit légtérben. Kedden 12:05-kor landoltunk Glasgowban, csak miután megtudtuk, hogy Mark elfelejtette az útlevelét! Miután élveztük egy ideig a helyiek vendégszeretetét, sikerült szereznünk egy helikoptert, amivel Glasgowból Oxfordshire-be repültünk: kedden, 16:00-kor érkeztünk meg.”
Horner elmondta, az istálló másik versenyzője, Sebastian Vettel Bernie Ecclestone segítségével jutott vissza Európába, majd Nizzából egészen hazáig vezetett.
„Szerencséje volt, mert kapott egy fuvart Bernie Ecclestone-tól, aki azt hiszem, Isztambulba repült. Sebastian ott szerzett egy járatot Nizzába, onnan pedig hazavezetett – szóval még előttünk hazaért, kedden reggel. Persze Bernie mindnyájunkat megvert: felhívtam őt Glasgowból, rendkívül büszkén, hogy végre brit földre értünk, majd lereagálta azzal, hogy már három órája az irodájában ül!”
A szakember hozzátette, köszönhetően annak, hogy most egy háromhetes szünet áll a csapatok rendelkezésére, a néhány napos késés nem befolyásolja a csapatot a Spanyol Nagydíjra való felkészülésben.
„A csapat nagy része együtt utazott. Egy közvetlen járattal repültek csütörtökön, ami késő délután ért az Egyesült Királyságba. Köszönhetően annak, hogy egy extra hét áll rendelkezésünkre a kínai és a spanyol futam között, csak korlátozott hatása van ránk a történteknek. Még mindig több mint egy hetünk van arra, hogy a gyárban felkészítsük az autókat az új komponensekkel együtt.”
Hát a helyzet az, hogy Nizza Francia országban van... Szép kis út azért. :D De Webber és Horner is megjárta a maga útját XD :D Bernie viszont poén.. :D:D

Jó író abbahagyja, ahol mások folytatnák, és folytatja, ahol mások abbahagynák.
Ma mikor felkeltem, elgondolkodtam azon, hogy mennyire is valóságos a Miss. Minden infót amit látok, hallok vagy olvasok beleírom, közben pedig megy a saját cselekmény. Persze adódnak idői csúszások, mert azért én sem vagyok per pillanat per most totálisan tisztában mindennel ami a Forma-1el kapcsolatos de főleg a Red Bullal. Rájöttem viszont, hogy oké-oké hogy ezt mind beleszövöm, de közben ez az egész egy nagy tündér mese, ahol igazán nagy buktatók nincsenek, csak tengernyi kihívás amit a főhősnőnek kell megoldania természetesen.
Most itt van egy a baba dolog is, hogy ugye babát vár. Aki csak olvassa örült neki. Bevallom én tartok a dologtól, mert még nem voltam ilyen helyzetben és fogalmam sincs igazán hogy épül fel egy várandósság, mit a tünetek egymás után.. mikor jelentkeznek.. mikor milyen vizsgálat dukál... Kicsit fejesnek érzem a kútba, és csak mikor leérek dől el, hogy van-e víz a kútban és ki tudok-e belőle mászni. Mondhatni, hogy szívatom saját magam :D
Pedig pár hete még azzal érveltem mindenkinek aki kérdezte lesz-e baba a ficben, hogy élethűen írom meg, és mivel Sebastian nem tűnik úgy, hogy apa lesz a ficben sem lesz baba. Kicsit meghazudtolom a saját érveimet. :D
Most jön majd az osztálykirándulás is, ami nekem nagy kedvencem már előre is, hiszen tavaly az osztályommal megjártuk Olaszországot, azon belül is Velencét és Jezolot.(vagy hogy írják) Nagy részt a saját élményeim lesznek benne, ami ismét kihívás, hiszen 16 éves fejjel éltem meg mind ezt, és most ezt kell egy felnőtt világba bele vinnem. Mit felnőtt? Egy kismama világába! Te Jó ég.... :D:D Ebbe is csak most gondoltam bele.
Bevallom eljátszottam a gondolattal, hogy a főhősnő elvetél, ahogy a Csillogóban is, mert ott is csak jelzés értékűnek hatott ez a baba dolog. Nem mitha ott terveztem volna, hogy lesz gyerekük... Ahhoz képest mert lett :D
Imádom, mikor a kommentekben kérdeznek, hogy mi lesz most... :D Épp annyit tudok amennyit olvastok. :D Soha nem tervezem előre a dolgokat, mert ha fejben úgymond 'megírom' akkor nem tudom átadni ismét gépelés közben azt az érzelmi világot amit megálmodtam hozzá. :D
Erre van egy remek példám: (A Csillogó Cirkuszt aki olvasta ismerős lesz) A lényeg az, hogy volt egy rész mikor már megvolt Aaron baba, és Seb részegen ment vissza hotelbe, mert felhúzták előtte. És ugye utána Virág sírva beszél a kisfiához. Eredetileg ez az egész úgy volt, Virág és Seb össze vesznek mert Virágból előbújik a féltékenység. És utána egy sokkal szebb monológot találtam ki hajnalok hajnalán. Suli idő volt és én 2-kor ismét feküdtem az ágyamba és ezen gondolkodtam. Mindenképpen akartam valami monológot bele ami már picit céloz arra, hogy virág velük marad ha meghal akkor is. Persze én azt már tudtam, hogy megfog halni. :D
Szóval vissza térve... Tök máshogy terveztem meg azt a fejezetet, szóról szóra megvolt fejbe, és mikor gépeltem tök mást írtam le. De mikor Virág halálát írtam az is ilyen volt. Sokkal jobban részletezni akartam a dolgot. Meg is írtam, majd újra kezdtem, mert nem akartam annyira szemét lenni. :D
Sőt, olyan is volt, hogy 2 fejeztet írtam egy nap de az egyik nagyon borongósra sikerült, mert eléggé hangulat ember vagyok. Spanyol nagydíj autógramm osztás.. Pink: Dear Mr.President számát hallgattam és megírtam a rajongók halálát rezzenéstelen arccal, amit utólag elgondolkodva töröltem. Elég véres lett és elég borongós, szinte az egész világ ellen dühöngött benne a főhősnő, így az egész fejezet ment a kukába.
Szóval a lényeg :D : Mindig megvan egy biztos pont amit kitűzök magam elé mikor fanficet írok. Ha ezen a ponton átérek, akkor új pont kell. Ez a Miss.be nagyon könnyű, hiszen a hírekből futam hetekből merítek. De például a M. Lady-nél ez a baj. :D Túl mentem azon a ponton amit kitűztem és most csak toporgok vele. :D Csillogóban ez a pont Virág halála volt. :D Azért alkottam meg a karaktert, hogy megöljem, tulajdonképpen. Az első mondtad, is már arra ment, hogy a végén megfog halni a főhősnő, mert nem bírom azokat a történeteket ahol 'minden jó ha a vége jó' -van. Persze a mesék kellenek, és néha jó is álmodozni, de az élet nem ebből áll. Persze ez az én elméletem. :D
Felnőttként is szüksége van néha az embernek arra, hogy egy más világba kerüljön. Egy szebb és talán jobb világban. A Csillogó Cirkusz és most a Miss Norton az én más világom. :D És látom, hogy mennyien nézitek naponta az oldalt, és olvasgatom a kommikat és mosolyogva figyelmem, ahogy az én más világom többek szintén a más világa lett. Izgultok a szereplőkért, mintha csak valóságos lenne, és reméltek a boldogságukat mint talán a sajátotokat és a szeretetiekét.
Ez frenetikusan csodálatos érzés egyébként. :)
De talán a legjobb az, hogy a ficceim álltal lettek többet Forma 1 és főleg Sebi fanok. :D Na és persze, többen ficc írásba kezdtek, ami kétlem, hogy az én érdemem, de mégis picit úgy érzem, hogy van akiben én és még mások indítottuk el az írói vénát.
Az, hogy abba hagyjam az írás, még 1 hétig épphogy ment mikor a Csillogót befejeztem. Tovább nem menne, mert egyszerűen olyan ez mint a drog... :D Elkezdem, elkezdtek véleményeket írni, látom, hogy érdekli az embereket és utána már nem lehet abba hagyni.
Mielőtt elkezdtem a Miss Nortont vissza olvastam a teljes Csillogót és a kommenteket. (Tele volt hibával amin a végén már csak nevettem... :D ) Ezúttal mint olvasó éltem végig a saját történetemet... Ajánlom mindenkinek aki ír, hogy egy bizonyos idő után olvassa vissza. Saját gyerekemnek éreztem a hibáival együtt. :D Mert komoly hibák is vannak benne. :D Nem csak elírások... :D
pl a Csillogóba : A legelején Virágnak van személy edzője akit Peternek hívnak. :D szerepel 2x utána teljesen eltűnik. :D Egyszerűen elfelejtetem, hogy volt ilyen karakterem is. :D
Missbe : Malajzia utáni szombaton egy bál volt tervezve egy régi ruhás bál. :D De a következő fejezettő az is kiesett, mert megfeledkeztem róla :D
De vannak fehér foltok is, illetve olyan részek van szereplők ahol nem csak én keveredtem bele a dolgokba. :D
Ilyen a Missben Réka karaktere.
A. J. Cryson keveredett bele velem együtt a korba :D : " Ja! Egyébként felszeretném hívni a figyelmed egy korábbi elírásra! A Redbull Parádé alkalmával, mikor megismertük Rékát... Már nem emlékszem pontosan, de valahogy nem stimmelt az életkorokkal, Réka túl idős volt ahhoz, hogy Virág 19 évesen szülje. Gyorsan megnézem, és leírom! :)"
"Tévedtem. :P Szóval megnéztem, Réka négy éves, Virág 25 lesz (?), és végülis lehetséges. Nem tudom, mi kavart be. :)"
:D Engem az kevert bele, hogy Virágot automatikusan Sebivel egy idősnek vagy fiatalabbnak képzelek/hiszek :D. És maga a karakter sem annyira 25 éves gondolkodással 'létezik', mert elég sokáig inkább a munka és kevés érzelem volt a fejében. Ez most kezd el megfordulni, és most kezd érett felnőtt érzelmi gondolkodása lenni. :D
Vagy csak simán bekeveredtél a Csillogó Cirkusz miatt :D XD Én egyszer majdnem egy 6 oldalas fejezetet írtam meg úgy mintha a Csillogót írnám. :D Azaz... picit pilóta szemszögből. Szerencsére kapcsoltam és korrigáltam mindent. :D
Jane szintén ehhez a fejezethez írta: "Bevallom, picit hiányoltam a repülős dolgot a valósághűségből, de nem kellett csalódnom. :)"
Bevallom én nem is tudtam róla XD Mármint a légzárról legalábbis az előtte lévő fejezetben. :D Aztán egyik kedves barátom is kint ragadt külföldön és ő homályosított fel, hogy mi van :D Ez az átka annak, hogy nem nézek híreket. :D Persze utána már megjelent a cikk is, hogy kint ragadtak Kínába és, hogy vajon fenyegeti-e elhalasztás a Spanyol nagydíjat.
DE azért sikerült korrigálnom :D Remélem legalábbis. :D
Réka írta Kína futam fejezetre:"Am most én most egy kicsit éreztem a fejezeten,hogy kedvetlen voltál,amikor írtad(Seb helyezése miatt). Persze lehet h rosszul gondolom,és csak az én (verseny miatti)sz*r hangulatom nyomta az olvasásra a bélyegét.:) Imádom,ahogy írsz,de most én úgy érzem,h a verseny gyorsan le lett rendezve,máskor több szokott a versenyről lenni,most olyan érzésem volt,mintha kötelességből írnál. Remélem nem haragszol rám,amiért ezt így leírtam(nyugodtan töröld ki a kommentet,ha úgy érzed:)),de én most tényleg ezt gondolom."
Nem törlök kommenteket :D Miért tenném?:D Egyébként írtam is, hogy ez tök jogos volt, mert nagyon dühös voltam szépen szólva. DE ha a düh elpárolog már csak az üresség marad. Gondolkodtam rajta, hogy megírom majd később újra azt a fejezetet. Illetve hát másnap, hogy ne legyen ennyire nyomi. De végül úgy döntöttem, hogy nem írom meg újra, mert lehet hogy nem lett olyan jó, de nem fogom megmásítani az érzéseimet. Ugyanis ezekben a fejezetekben totálisan ott vannak az érzéseim. :D
Réka írta a verseny alá(két Rékám van :) ) : "Hékás, így befejezni :) Meg kicsit el is gondolkoztam megint... :) Mert csak egy szót néz Virág. És ugye ez alapból csak a terhes szó lehet, mert a ˝nem terhes˝, az már kettő. Bár lehet, hogy csak a ˝nem˝ részét figyeli. Szóval nagyon várom a folytot, hogy mi is az újság pontosan. :)"
Ezzel a meglátással zavarba hoztál. :D Nehéz elérni, hogy zavarba jöjjek. :D Elérted. :D Erre nem gondoltam :D Ismét egy kedves barátom nyugtatott meg, hogy van erre is egy tök egyszerű megoldás. :D Pozitív, Negatív. :D Szóval, gratulálok. :D Sikerült zavarba hoznod, ami nem baj. :D Komoly fejtörést okoztál. :D
Monshe írta ugyan ide amin viszont nagyot nevettem: "És rá kellett jönnöm, hogy nem éppen az érettségi előtt kellene olvasnom, mert akkor folyton eszembe jutnak a dolgok... de függő vagyok, szóval majd megoldom a dolgot :D"
:D Nehogy rosszul szerepelj az érettségin!! :D
Hát ennyi :D Hosszúra sikeredett, de mielőtt neki állok a következő fejezetnek muszáj volt ezt leírnom. :D

Interjú
Ha már eddig is hoztam interjúkat most mutatok nektek egyet. :D Hát én ezen csak vigyorogtam... :D
Miért kapta az autód a 'Luscious Liz' nevet? (Lucskos/Kéjes/Buja Liz valami ilyesminek lehet fordítani :D a kis piszkos fantáziás Sebink.....)
Sebastian Vettel: "Szeretem elnevezni az autóimat, de minden esetben női neveket használok, mert hangzatosabbak, mint a fiúnevek. Az autósport és a nők szerintem különben is jól összeillenek."
Meg szoktad szidni Lizt, ha technikai hiba miatt kiesel a versenyből?
Sebastian Vettel: "Nem szeretem ha az autóm makacskodik, de Liz sajnos nem tud beszélni."
Tehát?
Sebastian Vettel: "Megpróbálok figyelni a jelekre, amelyek meghibásodásokra utalhatnak, majd összeülök a mérnökeimmel, és közösen kielemezzük az autót."
Mit csinálsz Lizzel, ha megnyeritek a versenyt?
Sebastian Vettel: "Virágot veszek neki."
Igazi úriember vagy.
Sebastian Vettel: "A viccet félretéve természetesen boldog vagyok, ha sikeresek vagyunk. A győzelem a célom, ezért versenyzünk. A diadal utáni pillanatok mindig különlegesek."
Liz a Formula-1 legjobb autója?
Sebastian Vettel: "Az egyik legjobb. Néha minden simán megy, máskor pedig előfordulhatnak nehézségek."
Mit gondolsz, Liz megbízhatóbb lesz a jövőben?
Sebastian Vettel: "A bahreini és az ausztráliai problémák számunkra is meglepetést jelentettek, de ismerjük az okokat, így biztos vagyok abban, hogy ilyen defektek többé nem fordulnak elő. Emiatt semmi okom nincs arra, hogy pánikba essek, gyanakodjak vagy elbizonytalanodjak."

2010. április 19., hétfő
Az a teljes élet, melynek fele álom és képzelet.
Kijött rajtam a legnagyobb 'szerencsémre' ez a hülye vírus. Volt időm gondolkodni és átrágni magam a mocskos fertőn ami a lelkembe van. :D
Unatkoztam, és már a frissis megvolt ezért szobámat akartam átrendezni. Elkezdtem rángatni a szekrényeket, hogy legyen valami változás, de meggondoltam magam. Valami elmebeteg pillanatomba felötlött bennem a kérdés minek is az a köze 40 Vettel kép a falamra meg az aláírás.. miegymás.. leakartam szedni őket :D ez azért mutatja, hogy tényleg beteg vagyok :D nem szedtem le őket, mert rájöttem hogy kopár lenne a falam, és így tudok gyönyörködni :D XD szerezni kéne félmeztelen képeket, hogy a nyálam is csoroghasson XD Na jó azért az túlzás lenne.
Missben a főhősnő végül is eldőlt, hogy babát vár. Mennyit gondolkodtam én ezen!! :D:D Végül döntsön a szerencse alapon felírtam két papírra, hogy 'pozitív' 'negatív' és húztam :D Gyerekes, de jó megoldás ha az ember döntés képtelen. Igazából most jön még csak az őrületes részek halmaza... :D Nem véletlen tatja vissza az infót a főhősnő :D és nem is csak azért mert még nem tudja mit gondoljon. :D Most jó pár részen át sok minden fog történni. Alig várom, hogy leírhassam azt ami a fejembe van :D

2010. április 18., vasárnap
Nem szenvedek elmebajban.. én élvezem minden pillanatát!
Hát ma túl vagyok egy düh rohamon... Amit ezen a versenyen Hamilton művelt... kiverte nálam a biztosítékot. Nem mondom, hogy a boxban Sebi nem húzta rá egy kicsit a kormányt.. de én már úgy érzem, hogy nagyon kivételeznek Hamiltonnal... Mondjuk ha most megbüntetni akkor Sbit is megkellet volna és Alonsot is, de ez már botrányos... Végül is ennyi erővel bármit megtehet bárki hiszen úgyse büntetik meg...
Hoztam egy aranyos képet :D
XD :D :p
Újra indult a FunnyF1 így már tényleg sok felé szakadok hiszen ott van a Midnight Lady ami ugye Tigről egy FMX-es csajról szól és ott van a Miss Norton ami meg ugye mindig az aktuális dolgokról. Mondjuk a Funnyt nem egyedül csinálom, sőt inkább mellék szereplő vagyok ott, de nyávogni jó miatta :D Bele gondolva mikor elkezdtem Virág történetét azaz a Csillogó Cirkuszt
Akkor is ott volt a FunnyF1, bár azóta törölve lett az egész, pedig már 1 éves lenne az oldal. E végtére is fiatal vagyok, :D szenvtelenül! ( 17 leszek XD) Időm még mint a tenger.
Mondjuk ezek mellett most Anita Blake mániás vagyok és amikor időm engedi olvasom :D (14 könyv!! :D azért nem semmi. ) meg egy csomó fanficcet is elkezdtem bár mostanában nem voltam egyiket sem. Kezdet antiszoc lenni. Ez nem jóóó :D
Nap mondata:Ne csókolózz a hátsó kertben - a szerelem ugyan vak, de a szomszédok nem!
Puc!

2010. április 17., szombat
Hülyéknek áll a világ...
Miért My Lucky Loser? Mert Így hívom egy kedves barátomat aki kitalálta, hogy ahelyett, hogy őt fárasztom írjam blogba. :D
Ma volt a Kína Nagydíj időmérője. Kicsit hulla fáradt voltam, mert banzáj volt előző este, de felkeltem. Eleve nem szeretek korán kelni, de F1-ért akár le se fekszem! :D
Szóval, egész időmérő alatt írogattam nagy serényen a köridőket és mindent amit fontosnak találtam, hiszen később valahogy meg kellett írnom a Missre. Közbe fél kézzel tartottam az arcomhoz a meleg sót, mert a fogam az viszont nagyon fájt. Szóval klassz reggel volt, de megérte mert SEBIÉ LETT A POLE!! A nagy örömködésbe viszont sikerült lefejelnem az ajtómat, bár nem törte meg a jó kedvem. Apa Massa és Schumi fan így piszkáltam picit, hogy mint Sebié a pole és az ő kedvencei nem nagyon szóltak bele a harcba. Megvolt a fájdalom, öröm és piszkálódós adagom így vissza is feküdtem aludni. :D Ébredés után kómásan megírtam az időmérőt a Missre ami nagy cucc mert a billentyűzetet se láttam a csippától :D Eszmétlen mit művel egy kis csajjal a Forma 1. Be kéne mindenkit oltani ellene, mert egy fok után már betegség... :D XD
A Missen Réka írta a komiban, hogy : " És én is elgondolkodtam már azon a történeted olvasása közben, hogy valóban így lehet -e az életben is egy-két dolog. :) "
Tényleg futkosnak tárgyalásról tárgyalásra stb. Mindent próbálok a legélethűbben leírni.
Szintén a Missen szintén most írta Liloo, hogy "Annyira el tudom képzelni, hogy valóban így kezdődött a napjuk és így folytatódott :P És Sebi nyert :) Annyit nevettem azon az "Óóó igen, Baby"-n :D Egyből te jutottál eszembe, hogy ez teljesen olyan mintha a te töridben történt volna, ez annyira ide illő volt :D:D És ahogy Sebike belekukucskált a McLarenbe...annyira aranyos volt :):) Imádom ezt a gyereket (L)"
:D A valóságra van ráhúzva az én nagy vágy álmom. A megszólalásán én is nevettem, és nekem is az jutott eszembe, hogy tényleg olyan volt mintha Virágnak mondta volna. :D Mikor a McLarenes kukucskálás volt én meg is jegyeztem, hogy ne kémkedj ennyire látványosan :D Kicsit izé azért, hogy ennyire kémkednek a csapatok egymás után.
Imádtam mikor tesztek alatt a Red Bull picit átverte a palánkot a többi csapatot a kipufogó matricázásával, mert ugye lekerült a kipufogó a kerekekhez. És Sebibe még annyi is volt, hogy oda állt és takarta, hogy a kémkedő többi csapat ne láthassa.. Bár szerintem pont azzal hívta fel rá a figyelmet.. :D
A Missben az első mondat így hangzik: "- Ébredezz hasadra süt az eső felhőőő. – simogatta meg az arcom Sebi." :D Én is voltam már így keltve, így olvasva nem annyira megdöbbentő, mit reggel mikor már röhögéssel kezded a napot.
Egyébként aki nem tudná, az én eredeti nevem a Virág :D XD A személyiségét is tőlem kapta :D Mindkét ' Virágos' ficcben.
Midnight Lady-hez annyit fűznék hozzá, hogy kínszenvedés az a ficc!! :D Annyira távol áll tőlem a karakter, hogy eszméletlen. :D És ötletem sincs hozzá.. Na jó most van :D De azért terjedelembe is meglátszik, melyikhez van több ötletem.. :D
Most így hirtelen ennyi :D Puszilok mindenkit :D

Újra én, újra új oldal
Nahát-nahát, ide is eljutottam.
Ennek az oldalnak a lényege (természetesen szerényen :D ) jó magam lesz. A gondolataim a fanficceim tanulsága, a gondolataim mellék infók. Minden ami kicsit is én vagyok. Képek, cikkek. Tényleg minden. Remélem valaki erre is kíváncsi lesz. :D

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)