2010. október 5., kedd

A tétlenség, az unalom csak szomorúságot és sötét gondolatokat szül a lélekben.

Morcos vagyok.
Minden suliba itt a környéken botrány van a facebookból. :D ... Nálunk is....
Így inkább ide írogatok, bár közben a prezentációmat csinálom, de nem sok mindent találok vele kapcsolatban.

Többen írtátok, hogy szerintetek jön a nagy bumm megint, mert most két részig nyugi volt. :D Nem vennék erre mérget. Most nincs jó kedvem, így egyenlőre nyugisabb részek vannak. :)

Unatkozom, így nézelődöm neten.
"A 2006-os Török Nagydíj pénteki szabadedzésén, a BMW Sauber tesztpilótájaként debütált a Formula–1-ben, miután elődje, Robert Kubica az isztambuli futamon állandó versenyzőként indulhatott. Az edzés legjobb idejét is ő tudhatta magáénak, méghozzá úgy, hogy ő volt a legfiatalabb pilóta, aki eddig Formula–1-es hétvégeken részt vett. Szintén ezen a tesztnapon, első köre megkezdése előtt, karrierje kilencedik másodpercében megbüntették, ugyanis a megengedettnél gyorsabban hajtott a boxutcából kifelé. A soron következő, Olasz Nagydíj tesztnapján szintén az első helyen végzett."
" 2004-ben a Mücke Motorsport csapat pilótájaként úgy szerzett óriási fölénnyel bajnoki címet az együléses BMW-bajnokságban, hogy a húsz versenyből mind a hússzor dobogóra állhatott, és csak kétszer nem a legmagasabb fokára"

:D Jól nyomja.

2008: Monaco "Az esős futamon nagyszerű versenyzéssel, az utolsó helyről indulva ötödikként végzett, megszerezve ezzel első 2008-as pontjait." Itt ugrott bele a kikötővízbe először... :D

2008: Brazil: " Az első boxkiállások után Vettel egészen a második helyig jött föl, és tartani is tudta a lépést az élen haladó Massával. Vettel viszont eggyel több kiállásos taktikán volt, így a verseny vége felé az 5. helyen, Hamilton mögött autózott, amikor az eső ismét eleredt. A kiállások után Vettel a 6. helyen haladt, és látványosan gyorsabb volt az előtte haladó Hamiltonnál. Két körrel a verseny leintése előtt meg is előzte, elvéve tőle a világbajnoki címet jelentő ötödik helyet. Hamilton képtelen volt visszaelőzni Vettelt. Eközben a száraz pályára alkalmas gumikkal versenyző Glock egyre nehezebben tudta irányítani autóját, így Vettelék az utolsó kör utolsó kanyarjában utolérték őt és meg is előzték. Vettel ezzel a negyedik helyet szerezte meg és nyolcadik lett az egyéni pontversenyben, míg Hamilton megszerezte a világbajnoki címet érő ötödik helyet."

2009:Spanyol:" Így kénytelen volt elengedni Sebastiant, aki ezek után az utolsó néhány körben körönként 2 másodperccel futott jobb köröket, mint bárki a mezőnyben."

2009 Kína: "Itt Vettel végig magabiztosan vezette a versenyt, és rajt cél győzelmet aratott. Ezzel megszerezte csapata első győzelmét"

2009: Brit: "A rajt után vezetését megtartva gyorsan növelte előnyét, míg csapattársa a Brawnt megelőzve a második helyre jött fel, így a Red Bull második kettős győzelmét aratta. "

2009 Belga: "csak a 8. helyről indult, de a verseny végére a harmadik helyre ért fel"

2009: Japán "Vettel az élről indulva magabiztosan győzött, matematikai esélyét megtartva a világbajnoki címre: hátrányát 25 pontról 16-ra csökkentette a pontversenyt vezető Buttonnal szemben."

2009 Brazil: "A futamon a 15. helyről indulhatott, ugyanis az előle induló Liuzzi váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott. A versenyen szenzációs vezetéssel, és jó boxstratégiával egészen a 4. helyig jutott. Világbajnok ugyan már nem lehet, de ezzel a negyedik hellyel előrelépett a VB pontverseny második helyére."

2009 :Abu Dhabi: ". Helyről indult, és ugyan VB már nem lehetett, mégis behozta az első helyen.

:D Egy kis vérpezsdítő... :)

Nem régi nyilatkozata:" A rajtnál nyolc méterrel hátrébb álltam, mint Alonso és csak két tizedmásodperccel voltam lemaradva tőle a célegyenesben. Ez 90 centinek felel meg, tehát azt jelenti, hogy 7,1 méterrel nyertem."

Vagy nagyon reggel van, vagy csak nem vagyok Miss Norton, de logika nincs meg nekem ebben. :D Okéj, eszes osztálytársam érti xD Aszonta logika szerint okéj. :D De értelmetlen, mert nem ő nyert végül. :D Nem vágom. :D Jó lett volna, ha 7,1 méterrel nyer.. Nekem még a 2 centi is megfelelt volna. :D Bár a 2. hely is szép volt. :D

Japán jön, és remélem jól fognak menni na és persze remélem, hogy nem lesz technikai hibája... :S

Már fáj a fenekem :D Dupla órában ülök a Koleszbe az infóterembe... :D 2X 45 perce netezem, szünet nélkül... :D Igazából az óra lényege: Gyűjtőmunka a prezentációhoz.
Én gyűjtöttem. :D Seb helyezéseket és ilyesmiket. :D
Jobban érdekel mint a tft és az lcd monitorok. :D


Pusz mindenkinek, ma meg holnap talán meg lesz a friss. :D Addig nézzetek fel Gica oldalára. Nekem így az első fejezet nagyon bejön. :D És van benne Virág (L) :D

Pussszancs.

Imádlak titeket.



1 megjegyzés:

  1. azt hiszem én értem!!:D avgy mégsem.:Dmost ahogy le akarom írni,nem tudom megfogalmazni,de egy pillanatra esküszöm,hogy megvolt!:D

    2008 brazília: na én OTT szerettem meg Sebet...és utáltam meg egy időre Timót xD(tudom,nem ő tehetett róla...nagyrészt...:D)

    2009 brazília: az időmérőn üvöltöttem, a versenyen vigyorogtam majd czollneréket szidtam,mert buttonra mondták h "jaaj de üügyes olyan hátulról feljött,meeennyire világbajnoki a teljesítménye,ví láv jú,Bátön" Sebre megcsak annyit nyögtek ki hogy "azért ő is jó volt".ennyi.pont. pedig 4re küzdötte fel magát.

    VálaszTörlés