Ne sírj! Örökké semmi sem fájhat, főleg ha csak illúziókból épül fel a világ.

Beteg vagyok és három napig csak pakoltam.

Nem vagyok az a típusú lány aki csak úgy összepakol. Most mégis úgy rendet raktam a szobámba, hogy anya aggódott mi bajom.
Rájöttem. Menekültem a csöndtől és attól, hogy gondolkodnom kelljen.
Ma korán haza értem a suliból és akaratlanul is gondolkodtam az életemen.

Nem vagyok jó a szerelemben, most egy srác mégis szerencsét próbál nálam, pedig nem sok jót hallhatott rólam a haverjaitól. Mégis ad egy lehetőséget, és nem hisz a szóbeszédnek. Hatalmas türelemmel fordul hozzám, és végig hallgat. Meghallgatja a bajaimat, és ha nem is tud segíteni azért megölel, és mellettem áll.
Azt hiszem főleg ezaz ami miatt félek. Érzem, hogy nem sok tart vissza, hogy elinduljak a totális szerelem felé. Nem akarok szerelemes lenni.. az mindig fáj. És vak is utálok lenni.. megölni a kreativitásom.
De már tudom a sorsom, hogy bele fogok szeretni.

Rékával pont egyik nap beszélgettük, mennyire lemásolja az életem az Árnyékot. Furcsán vicces néha már ezaz egész.
Árnyék...
Az alkotás sem megy igazán, ahogy én szeretném.

Nem bírok még véleményt formálni sem. Mintha az egyik kanyarba elhagytam volna önmagam. Mintha már csak egy lennék a sokból, és nem az aki oldalas kritikákat tud megfogalmazni van mikor a semmiről.

Nem az vagyok aki voltam, és ez megrémít.
Tudjátok mi rémít meg még jobban?
Hogy beteg vagyok. Még magam sem tudom mi bajom, se a dokik, de már nyomoznak utána.
Valami kór gyengíti a szervezetem. Fáradékonyabb vagyok, nyügösebb hisztisebb bár ez lehet a suli miatti kialvatlanság, és az, hogy lemerültem.
A fejem most már folyton fáj, és nagyon. A mellkasom újabb szokása, hogy nyom/szorít.
A hónap végén megyek MR MRA-ra Zegre. :S Nagyon félek, hogy mi lesz, mit találnak, mi bajom.
Már nem lehet azzal nyugtatni, hogy semmi, csak front, ne aggódjak.
Nem attól félek, hogy azt mondják vissza van pár hónapom, és meghalok. Attól félek, hogy lassan, és rohadt fájdalmasan magamból kifordulva kell élnem akár egy napot is.
Legjobban talán a ráktól félek...
Ugye mikor a fagyi vissza nyal...
sokat viccelődtem, hogy Rákban születtem abba is halok meg ( a horoszkópom Rák)
A 18. születésnapom után 2 nappal lesz a vizsgálat...

A legjobban a környezetem sajnálom akik féltenek és aggódnak, és még mellette rajtam is már látják mennyire félek a saját szervezetemtől. Látják mikor folynak a könnyeim annyira fáj a fejem.
Az osztályom ilyen szinten poén, mert hülyeségnek veszik, meg annak, hogy csak lógni akarok és nyügös vagyok azért mondogatom, hogy fáj a fejem.
Szegény legjobb barátnőm meg látja rajtam, meg tudja, hogy nem azért mondom...
Nem lehet könnyű...

És még a mandulám is kezd begyulladni... XD Már halmozom a "jót" XD
Születés óta vonzom a rosszat, a bajt. Erre már viszonylag korán rájöttem.


Nem sajnáltatom magam, mindössze jól esett ezt most leírni, és kicsit kiadni a félelmeimet. Mégse terhelhetem folyton a környezetem.

XOXO
(puszi, ölelés)

ui: Ma jön a pasim :p Jó kis hétvége lesz. Jó nyár várható. :p XD
Mindenkinek kitartást a suli utolsó heteihez. Én túl vagyok minden nehézségen. (3 hét alatt annyit tanultam mint egész évben összesen )

Kimerültem. Megyek még pakolok, aztán pihenek :p

... Fabio Grosso, Fabio Cannavaro , Luca Toni, Camoranesi ezzel a hajjal hogy néz ki, Gianluca Zambrotta, Angelo Peruzzi...
Hajdú B. István, (Olaszország – Franciaország)

Elképzelések, gondolatok régről.

Jó pár fél/negyed fejezet van a gépen pl Missből megmaradva, ezek nem kerültek bele a fejezetbe vagy átalakítottam őket. Pl egy a Missből, ami még a Kicsik megszületése előttről van. Érdekes látni, hogy itt még Heidinek volt tervezve a kislány. =D

Oda léptem a fotocellás ajtóhoz a Red Bull Center előtt. Az ajtó egyből kinyílt, de én nem léptem be. Vettem egy mély levegőt és kifújtam.

- Relax Virág, relax. – beléptem az ajtón. A recepciós csajszi ahogy meglátott rohant oda hozzám.

- Szia! De rég láttunk. – mosolygott. – Christian berendelt? – kérdezte izgatottan.

- Igen, azt kérte jöjjek be. – bólintottam. Leraktam a babahordozókat amiket cipeltem. Nehéz volt.

- Nagyon édesek. – leguggolt és megsimogatta a babák puha pofiját. – Heidi és Alex. - mosolygott rám. – Sebastian ódákat zeng. – nevetett.

- Akkor nem zengne, ha annyit lenne velük otthon mint én. – morogtam vigyorogva. – Ha már szóba jött az apuka, merre van?

- A tárgyalóba vannak. - mondta továbbra is Heidit birizgálva.

- Köszi. – felvettem a babahordozókat és célba vettem a tárgyalót. Út közben senki nem jött szembe szerencsére. Nem annyira szerettem mikor folyton megállítanak, és olvadoznak a két picúrtól. Édesek, tudom anélkül is, hogy mindenki elmondaná. Bekopogtam a tárgyalóba majd választ se várva benyitottam. Az asztalnál ült, Christian, Adrian, Guill, Ben, Eva, Tommi és a keresett apuci azaz Sebi is. Minden szem rám szegeződött.

- Megjöttem. – vigyorogtam. Seb vigyorogva jött oda és átvette a hordozókat. Kaptam egy puszit majd felrakta a két babát az asztalra, hogy mindenki megcsodálhassa. Iszonyat büszke volt rájuk. Meg rám is amiért végig csináltam, legalábbis ajánlom neki. Oda mentem Alexhez, hogy kiszedjem a vastag rugdalódóból. Elég hideg volt már kint. Seb ugyan így tett Heidivel.

- Apuci kislánya. – vigyorgott Ben. – Ebből egyből lejött, hogy ki kit szeret jobban. – nevetett.

- A két angyalka választott így. – vonta meg a vállát vigyorogva Seb. – Alex jobban megnyugszik Virágnál Heidi meg nálam.

- De a pálmát még mindig anyuci viszi. – jegyeztem meg. Kiszedtem Alexet a hordozóból és Sebi kezébe adtam. Ledobtam magam az egyik irodai székbe és figyeltem ahogy mindenki körbe rajongja a kicsiket.

- Még hogy a nők gerjednek a kicsikre. – jegyezte meg Eva vigyorogva. Vigyorogva hunytam le a szemem. Sokan utáltak minket, mert állítólag az ikrek nyűgösebbek és egymást is felébresztik, de ez nálunk nem így volt. Az első pár otthon töltött éjszaka, ment a nyüszi, de mikor Seb megunta és áthozta a két picúrt mellénk a francia ágyba egyből csend lett. Egy hét után már végig aludták az etetések közti időt.

Közben Seb már tovább adott az ikreken és ott ült mellettem. Hagyta hogy a többiek kibabázzák magukat. Az első napokba ki se lehetett robbantani a gyerekszobából. Ráhajtottam Seb vállára a fejem és vissza becsuktam a szemem. Arra nyitottam csak ki mikor Alex nyüszijét meghallottam. Egyszerre álltunk fel Sebbel. Össze vigyorogtunk majd ő vissza ült. Átvettem Adriantól Alexet és megsimiztem a hátát.

- Itt vagyok, itt vagyok, nem hagytunk itt ne félj. – nyugtattam. Paráztam, hogy nem fogom tudni mikor miért megy a hiszti, de ebből végül is nem lett gond, mert egyből tudtam mindig mi a bajuk. Ami meglepő volt, hogy Sebi is mindig egyből érezte mit kell csinálni, hogy megnyugodjanak. Nemsokára újra csönd lett, és Alex már újra kíváncsian nézegette az embereket a csillogó kék szemeivel. Mindketten Sebi kék szemeit örökölték aminek én külön örültem. Persze kitudja, hogy ahogy nőnek megmarad-e kék szem. Bár kétlem, hogy kékből barna lesz mint az enyém.

- Kire hasonlítanak inkább? – kérdezte Christian.

- Sebi anyukája szerint tiszta apjuk picibe. – vigyorogtam. – De viselkedésre meg inkább rám hasonlítanak mikor pici voltam.

- Jobban jártak volna, ha mindenben rád hasonlítanak. – mondta Ben szurkálódóan. – Vissza jössz jövőre dolgozni? Nem mintha Guill nem lenne jó főnök. – tette gyorsan hozzá Guillre pillantva akinek a kezében Heidi már nagyokat ásított.

- Még nem tudom. – húztam el a számat. – Szeretnék vissza jönni. Nagyon is, csak akkor az ikrek kikkel lesznek? – tártam szét a kezem. – Majd Seb otthon marad velük. – böktem meg nevetve. Nagyon rondán nézett rám. Szerette őket, de a vezetést is.

- Vagy hozod őket a futamokra. – mondta Christian. – Guill marad segíteni, és nem lesz gond.

- Az első futamokra semmiképp nem tudnám őket vinni. – csóváltam a fejem. – Olyan hosszú úthoz még túl picik. Inkább azt mond, miért hívtál be. – néztem Christianra. Adrian vissza adta Alexet, így leültem és a karomba fogtam a kisfiam.

- A kocsival valami nem oké. – mondta elgondolkodóan. – Az utolsó 2 hónapban nem dolgoztál rajta. – magyarázta. – Szeretnélek megkérni, hogy nézd át, hogy mi nem jó.

- Tehát vegyem be magam a szélcsatornába és a szimulátor szobába és tőlem várjátok a csodát 2 hónap kihagyás után? – kérdeztem izgatottan. Alex megérezte, hogy felpörögtem mert rám sandított a kék szemeivel. – Ne nézz törpe, anya dolgozni fog. – mondtam neki boldogan. Elmosolyodott ahogy csak a babák tudnak. Természetesen és olyan bűntelenül, hogy elképzelni is nehéz.

- Igen, tulajdon képen igen. – bólintott Christian.

- Csodálatos. – mondtam ujjongva. Felkeltem Alexel a kezembe és beleraktam a hordozóba. Egyből kitört a hiszti amint elléptem tőle. – Megint kezded? – böktem meg az orrát. Mire megfogta a kezem és sírni kezdett. Sóhajtva vettem fel.

- Csak nem az ujja köré csavartak a kicsik. – kérdezte vigyorogva Ben.

- Te mára fogd be. – nevettem el magam. A nevetésemre Alex is csendbe maradt, bár már elérte amit akart.

- Na, ki vállalja a gyerekekre való vigyázást? – néztem végig a társaságon.

- Vigyázok rájuk. – mondta Seb halkabban, mert Heidi elaludt a kezébe.

- Rád szükségem lesz a szimulátorba. – ráztam a fejem.

- Majd én figyelek rájuk. – vette át Tommi Alexet. – Ha Sebastian a szimulátorba lesz akkor nekem úgyse lesz dolgom. – magyarázta.

- És a kicsik téged ismernek, tehát hiszti se lesz. – bólintottam. – Köszi. – vigyorodtam el. Az elején Tommi volt néha a baby sitten, mert mi egész éjjel szinte fent voltunk így hullák voltunk mindig. Ő reggelente pedig jött és figyelt a kicsikre míg mi aludtunk pár órát. Még Kimit is betudtuk vonni a gyerekfelvigyázásra. Tommi elvonult a gyerekekkel a régi irodámba én pedig elrángattam Sebit a szimulátor felé Guillel együtt. Ben is jött utánunk ahogy Adrian is. Seb beült a szimulátorba és neki indult a pályáknak az új autó adataival a szimulátorban. Számomra innentől nem létezett más mint a munka. Teljesen belemélyedtünk, mert arra figyeltem fel, hogy csörög a telefonom és Tommi keres. Kinyomtam a készüléket, és mára vége volt a mókának. Már este 6 óra volt. Itt volt az ideje vissza változni anyucivá.

egy másik, még a végkifejlett előttről. Ezt is bele akartam fűzni az utolsó részekbe de nem tettem.

- Elmentünk! - jött be a konyhába Réka. - Vigyázunk egymásra, nem fekszünk össze senki olyannal, ha mégis védekezünk. - hadarta Réka és már indult is kifelé. Megköszörültem a torkom. - Nem leszek tajt részeg, és nyugi anya nem vagyok olyan hülye, hogy drogozzak, és ígérem, megverem Danicám, ha droghoz nyúlna, szóval te is megnyugodhatsz Sergi bácsi. - oda jött és kaptam tőle egy puszit.

- Ne bácsizz. - nevetett Sergio az asztalnál ülve.

- De olyan jól hangzik. - nevetett Réka.

- Igen Sergi Bácsi! - nevetett az ajtóba Daniella.

- Apád sokkal idősebb nálam. Bácsizd őt! Én még zsenge vagyok! - kérdte ki magának vigyorogva Daniellára nézve.

- Enyém meg fiatalabb. - vont vállat Réka. - Nincs benne semmi. Anyával vagy egy idős, nem a korod miatt bácsizlak. Jó mondani.

- Akkor mond. - sóhajtott fel a Spanyol.

- Lányok kocsiba, vagy mindenki marad itthon. - nézett be az ajtón Csiszi.

- Vigyázz rájuk! - mosolyogtam rá. Szalutált és kiterelte a lányokat a kocsihoz.

Mosolyogva figyeltem az ablakból, ahogy vita folyik, hogy ki üljön elől, végül mindketten beültek hátra. Tisztába voltam a ténnyel, hogy ketten maradtunk a házban. Mikor megfordultam nem messze állt tőlem a focista. A szívem egy pillanatra ritmus tévesztett.

- Lépj hátra egyet, benne vagy a személyes szférámba. - toltam el nevetve.

- Kerülgetjük egymást évek óta, a múltkori telefonhívásod után azt hittem, hogy végre hagyod, hogy előre lépjünk egyet. - vetette a szememre.

- Férjnél vagyok! - mutattam fel a kezem, amin a gyűrűm volt.

- Mikor feküdtél le vele utoljára? - a kezem fogta, amin a gyűrűm volt. Már csak megszokásból hordtam, és a gyerekek miatt. - Egyáltalán mikor csókolt meg utoljára? - kérdezte milliméterekre az arcomtól.

- Attól még férjnél vagyok! - gyenge próbálkozás volt. Remek volt a memóriám, még gondolkodnom kellett mikor volt az utolsó alkalom.

- Virág. - sóhajtott. - Te magad tudod a legjobban, hogy már csak barátok vagytok. Könyörgöm, ő már legalább egy éve Heidivel találkozgat!

- Tudom. - miért nem hagytam magam? Leginkább megszokásból. Az életem már csak megszokás volt. Erre abban a percben jöttem rá. Mindent monoton csináltam. Sebastian tényleg jó ideje Heidivel találkozgat, és tudtam jól, hogy nem csak nézik egymást. Ez nem volt házasság törés, mert csak papíron voltunk már csak házasok, és egy házban laktunk. Bár ritka volt mikor az egész család együtt itthon volt. Nagyrészt én voltam itthon Rékával és Alexxel. Emma egy alsóbb kategóriában versenyzett, így nagyrészt Sebivel élt Angliában. Heidi egy kedves édes nő volt. Sebi nőbe, leginkább. Rengeteget volt itt nálunk, mivel én is jóba voltam vele. Ő is a Red Bullnál dolgozott. Tulajdonképpen én magam mondtam Sebastiannak, hogy művelheti ezt. Előbb fekszik vonat elé, mint magától megcsaljon. Én magam szereztem meg nekik egy vacsit amin végül ketten voltak. Sebastian boldog volt vele.

- Ha valamiképpen nem tudom neki azt adni, amire egy nőben szüksége van, legyen az érzelmi, fizikai, szexuális vagy bármilyen más igény, és úgy érzi, hogy más nőt szeretne maga mellett tudni, akkor én elmegyek. - idézte a szavaimat Sergio. - Tőled idéztem, vagy sem? Hagyod, hogy a férjed boldog legyen egy másik nővel, és csak azért éltek ebbe a látszat színjátékba, hogy a sajtó békén hagyjon titeket, és a gyerekeknek jó legyen. Igazam van vagy igazam van? - a vállam fogta és a barna szemivel komolyan nézett rám.

- Igazad van. - suttogtam. Elfordítottam a fejem. - De Sergio ez nem így megy.. - kezdtem bele, de nem hagyta befejezni. A számra tette az ujját.

- Mindenkit boldoggá akarsz tenni. - mosolygott. - Csak magadat és engem kínzol. Miért? Mindenki boldog, mindenkinek jó, most már te jössz!

- Sergio ez.. - megint nem hagyta befejezni a mondatot, mert egyszerűen megcsókolt. Teljesen sokkolt a dolog.

- Kérlek, kérlek, csak egy esélyt adj arra, hogy megmutassam, hogy ez nem őszinte boldogság, amit elhitetsz saját magaddal. - súgta a számba. - Csak egy pillanatra engedd el magad. Egyetlen egy pillanatra. - újból megcsókolt. Végig simított a hátamon, én pedig újra nőnek éreztem magam. Visszacsókoltam. Nem figyeltem saját magamra, automatikusan taszítottam el magamtól a spanyolt és a számra szorítottam a kezem. Nem hittem el, hogy 13 év után ezt csak így megtettem. Elindultam kifelé. Feltett szándékom volt felmenni az emeletre, de az ebédlő asztalnál Sergio elkapta a derekam felültetett az asztalra és újból megcsókolt. Soha életemben nem kaptam ilyen szenvedélyes, temperamentumos csókot.

Ismertem magam, és tudtam, hogy szeretem Sergiot mióta csak megláttam, és ez azóta alakul, és bennem van. De Sebastian iránt érzett szerelem mindig elnyomta a másik érzést. Egy pillanatra még az is megingott bennem, hogy akkor régen talán engednem kellett volna a kísértésnek és nem fordítanak ki ennyire önmagamból.
„ Menekülj abból a kapcsolatból, ahol kényszeresen meg akarnak változatni” visszhangoztak a mamám szavai a fejemben. Mindig hangsúlyozta Sebi, hogy nem megváltoztatni akart, mégis úgy játszott a lapjaival, hogy megváltozzak, hogy teljesen kiforduljak önmagamból. Abban a pillanatban utáltam ezért.

Hagytam, hogy Sergio lehúzza rólam a pólómat, és csókokkal hintse be a testem. Viszonoztam az érintéseit, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.

- Mióta vártam erre a pillanatra. - morogta a számba mielőtt belém csusszant volna. Belevigyorogtam a csókunkba és előrébb csúsztam az asztalon. Mikor belém lökte magát egyszerre nyögtünk fel.

**

Soha életemben nem volt ilyen szeretkezésben részem. Értettem már, miért mondják, hogy spanyol csődőr..

Az izmos karok között otthon éreztem magam, ahogy régen Sebastian karjai között. mintha rám szabták volna a karjait, pont oda illettem.

- Bánod? - simított végig lustán a melleim között. A vendégszobában feküdtünk az ágyon. Sergio az oldalán feküdt és engem nézett.

- Őszintén szólva, nem. - gondolkodtam el.

- Ki a jobb az ágyban, Ő vagy Én? - faggatott kíváncsi arccal. Nevetve néztem rá.

- Te se gondolod komolyan, hogy a férjemmel foglak összehasonlítgatni, ugye? - nevettem, és ő is elvigyorodott.

- Azért érdekel. - az egyik tincsemet kezdte az ujjára csavargatni. - A többszörös Forma 1-es bajnok jobb-e az ágyban, mint egy mezei focista. - erre felnevettem.

- Mezei focista? - kérdeztem vissza. - Te is mindent begyűjtöttél többször is, amit be lehetett, te majom! - löktem meg. A hátára fordult és húzott magával, így rajta ültem a derekán.

- Jobb vagyok vagy nem? - tárta szét a karját.

- Soha nem fogod megtudni. - nevettem.

Mire haza kezdtek szállingózni a családom tagjai addigra ismét a konyhában ültünk és vacsit csináltunk. Nagyokat hahotázva.

- Megjöttem. - jött be Sebi elsőnek az ajtón. A konyha küszöbön meg is torpant. - Jaj de kivirultál. - nézett végig rajtam mosolyogva. - Ti ketten? - nézett ránk vigyorogva. - Halljam, tudni akarok a mocskos szeretőidről. - oda jött és elvett egy fél narancsot, ami a gyümölcssalátába került volna.

- Rakod vissza. - vettem ki a kezéből, de Serg a vállam fölött átnyúlva kivette a kezemből és oda dobta Sebastiannak.

- Gondod van velem? - nézett vigyorogva Sergio Sebastianra.

- Nincs. - pacsizott le vele. - Csak vigyázz rá. - nézett rám lágyan. Rámosolyogtam, de további beszélgetésre nem volt idő, mert Emma és Alex nagy veszekedés közepette értek haza.

És még egy amit mostanában firkáltam... Miss válás után karácsony közösen.

- Sziasztok! - hallottam meg lentről egy bizonytalan hangot. - Van itthon egyáltalán valaki?

- Van bizony - kiabáltam le. Felvettem Danit az ágyról ahova pár perce tettem le, és lefelé indultam. A kis kezével egyből szorosan belekapaszkodott a pólómba.

- Sziasztok - köszöntem Sebastiannak és Heidinek ahogy leértem. Alex már a konyhában állt a hűtő előtt. Ő már tökéletesen otthon érezte magát, míg Sebastian és Heidi az ajtóban feszengtek. - Alex, apád nem nevelt meg eléggé, hogy illik könnyíteni a vendégek helyzetén mikor megérkeznek? - vontam fejcsóválva kérdőre.

- Miért pont az én hibám? - kérdezte Sebastian úgy mellékesen.

- Miért nem? - kérdeztem vissza.

- Gyere öcskös, ne légy útba ha Anya neki akar Apa torkának esni - vette ki a kezemből Danit.

- Nem volt nagyon megterhelő az utazás ekkora hassal? - kérdeztem Heidit.

- Elég fárasztó volt - mosolygott rám fáradtan.

- Gyere megmutatom a szobátokat, és le tudsz pihenni - indultam meg az emelet felé. - Persze ha éhes esetleg szomjas vagy szólj bátran, vagy szolgáld ki magad - fordultam vissza.

- Köszönöm egy kis pihenés ami most kell - indult el felém. Bólintottam és felkísértem. Sebastian is jött velünk, ő is először járt itt.

- Úgy tűnik csak Virág jellemzője volt, hogy simán bírta a repülő utat várandósan, nem pedig egy kismama jellemző - jegyezte meg rám sandítva Sebastian.

- Az én szervezetem hozzá volt szokva a repüléshez, Heidié nem hinném - reagáltam le. - Ott találjátok a fürdőt, vacsora pedig 9-kor van.

- 9kor? - kérdezett vissza Heidi meglepetten.

- Hülye Spanyol szokás - legyintettem. - De gyertek ha éhesek vagytok, már előbb is lesz vacsora - szóltam még vissza az ajtóból, és lefelé indultam.

Alex éppen Danival szerencsétlenkedett, hogy megnyugtassa.

- Sergio nem fogja húzni a száját, hogy itt vannak Apáék? - kérdezte Alex mikor a kezembe nyomta az alig egy éves Danit.

- Nem érdekel mire húzza a száját, a karácsony egy családi ünnep, és hiába nőttetek fel, nem hagyom, hogy választanotok keljen - Sophie hol a fenébe lehet? - kérdeztem körbe nézve a házvezetőnőt keresve.

- Biztos vásárol - vont vállat Alex. - Nem csak félsz, hogy mindannyian Apát választanánk?

- Ha apátokkal akartok csak karácsonyozni szóltok, és nem szervezzük meg a közös karácsonyt - válaszoltam. Furcsán éreztem magam a felvetéstől, de nem mutattam. Furcsán fájt a gondolata.

- Alex tedd magad hasznossá, és hívd fel a húgod, hogy már megint merre van - szóltam oda az asztalnál tébláboló fiamnak, míg elkészítettem a banánpürét Daninak.

- Én is ezt a gusztustalan izét kaptam? - kérdezte némi undorral az arcán, mikor beleraktam Danit az etetőbe, és előszedtem egy műanyag kanalat.

- Ez banán, csak az ő kezébe még nem tudom oda adni, hogy egye meg maga - néztem fel rá, mivel én ültem ő pedig mellettem állt, bár ha felkeltem volna akkor is magasabb volt mint én.

- Nem bizalom gerjesztő - húzta el a száját. Belemerítettem a kiskanalat a pürébe, és felé nyújtottam.

- Kóstold meg - bíztattam. Száj húzva, de megkóstolta.

- Ez tényleg csak banán - nézett rám meglepetten. - De az álaga attól még nem bizalomgerjesztő.

- Na tünés, és zaklasd kicsit a húgod - hessegettem el. Pár perc után Sebastian is lejött vissza a konyhába.

- Etethetem? - kérdezte picit mosolyogva. Felkeltem és a kezébe adtam a kiskanalat. Addig előszedtem mindent ami a vacsorához kell.

- Annyira összeveszett a két pilótám, hogy még egy megbeszélésre is alig hajlandók beülni - mondta egy idő után. Dani elégedetten nyammogott a pürén.

- Békítsd ki őket - lestem hátra a vállam fölött.

- Hogy? - nézett rám. Egy pillanatig hagytam magam elveszni a kékszemekben.

- Ahogy Christian csinálta volna, ahogy te neked kéne csinálnod vagy ahogy én csinálnám? - kérdeztem vissza.

- Ebben a sorrendben - vigyorodott el.

- Hát Christian leginkább Ciaronra és Rám hagyta, hogy majd mi kezeljük a helyzetet - gondoltam vissza.

- De ebből nem lett semmi - emlékezett vissza Sebastian is. - Csak még jobban elmérgesedett a viszonyotok Ciaronnal.

- Igen - bólintottam. - De tudtuk kezelni. Az már mindegy, hogy a két versenymérnök milyen kapcsolatban áll, míg nem hátráltatják a csapatot.

- És nekem mit kéne tennem? - kérdezte elgondolkodva.

- Te empatikus vagy - vontam vállat. - Beszélj egyenként mindkettővel, juttasd őket kompromisszumra.

- A kompromisszum megy - vigyorodott el. - Melletted jól megtanultam.

- Na, akkor valamire már mentél azzal a 18 évvel - mosolyogtam vissza. Közbe akart vágni de nem hagytam. Nem volt hangulatom semmi érzelgős beszélgetésre. - Én személy szerint bezárnám őket egy hangszigetelt szobába pár órára.

- Lassan már én is ezt fogom csinálni - morogta.

- De mivel Emma az egyik vitázó fél, semmi nem fog bejönni - zártam le. Meglepetten nézett rám. - Emma pont olyan munka téren mint én. Nem fog könnyen kompromisszumot kötni. Érzelmileg viszont megbántanád. Ha bezárod a csapattársával valahova, akkor biztos, hogy valaki nem jön ki onnan egybe.

- Akkor mit csináljak? - fakadt ki. Pont ebben a percben nyílt az ajtó, és pár pillanat múlva Sergio lesett be a konyhába.

- Sziasztok - nézett végig rajtunk. Dani még mindig a székben volt, és már teljesen szétkente magán a banánt. Sebastian ott állt velem szemben, az én kezemben pedig még mindig ott volt a kés amivel aprítottam a répát.

- Ne bánts senkit - jegyezte meg Sergio vigyorogva.

- Nem fogok - mosolyogtam rá. Adott egy puszit a számra, és utána kezet fogott Sebastiannal. - Ne csinálj semmit. Nem rólad és Webberől van már szó. Mindkét mérnök nyugodt típus. Kezelni tudják majd a helyzetet.

- Munka? - nézett ránk Sergio. Bólintottam. - Gyere te maszat Marci. Leszedjük a sok trutyit rólad.

- Öltöztesd át kérlek sétálós ruhába - szóltam utána. - Megmutathatnánk Sebastiánéknak a parkot, várost.

- Rendben - ment fel az emeletre a fiával a kezében.

- Hülye lány azt mondta 10 perc és itt van - jött vissza Alex.

- Mármint a húgodról beszélsz? - kérdezett vissza Sebastian. Alex bólintott. - Nem tetszik, hogy így emlegeted.. - kezdett bele.

- Apa felnőttek vagyunk nem 4 éves gyerekek. Nem fog beülni a sarokba és sírni mert lehülyézem . - Felült a pultra, és elvett egy banánt a pultról.

Légy igaz, légy bátor, és állj ki az igazadért!

Merengőn terjed, és engem nagyon megfogott:

Én vagyok a lány, akit kidobtak otthonról, mert megmondta az anyjának, hogy leszbikus.
Én vagyok a prostituált, aki az utcán dolgozik, mert senki sem alkalmaz egy transzexuális nőt.
Én vagyok a nővér, aki a meleg bátyja mellett van a könnyes éjszakákon.
Mi vagyunk a szülők, akik a lányukat jóval az ideje előtt temették el.
Én vagyok a férfi, aki egyedül halt meg a kórházban, mert nem engedték be a huszonnégy éves partneremet a szobájába.
Én vagyok az állami gondozott gyermek, aki éjszakánként rémálmaiból riad fel, amikben újra-meg újra elviszik a két apjától, az egyetlen családtól, akik valaha szerették igazán.
Én vagyok az egyik szerencsés, aki túlélte a támadást, ami után három hétig kórházban volt, és még egy év, és talán újra járni fog.
Én egy vagyok a szerencsétlenek közül, akik megölte magát a vizsgák előtt. Túl sok volt.
Mi vagyunk a szerelmespár, akikre rácsapták a kagylót, amikor meghallották, hogy franciaágyas szobát kérnek két férfi számára.
Én vagyok az, aki sosem tudja, melyik mosdót használja, anélkül, hogy rászabadítanák a biztonságiakat.
Én vagyok az anya, aki nem látogathatja a gyereket akit szült és felnevelt, mert a bíróság szerint alkalmatlan szülő, mert most egy másik nővel él együtt.
Családon belüli erőszak túlélője vagyok, akitől elfordultak a segítők, amikor rájöttek, hogy aki bántalmazza, ugyancsak nő.
Családon belüli erőszak túlélője vagyok, akinek nem segítettek, amikor rájöttek, hogy férfi.
Én vagyok a közgazdaság-tanár, aki testnevelés-tanár akart lenni, mielőtt megmondták neki, hogy az leszbikusoknak való.
Én vagyok a férfi, akit a mentők nem kezeltek tovább, amikor rájöttek, hogy transzexuális.
Én vagyok az, akinek állandóan bűntudata van, mert arra gondol, hogy sokkal könnyebb élete lenne, ha nem kéne törődnie a társadalom gyűlöletével.
Én vagyok az, aki többet nem jár templomba, nem azért, mert nem hisz, hanem azért, mert a templom ajtaja zárva van számára.
Én vagyok az, akinek el kell rejtenie azt, amire legjobban vágyik – a szeretetet.
Én vagyok az, aki fél megmondani a katolikus szüleinek, hogy másik férfit szeret.
Illeszd be ezt a profilodba, ha úgy érzed, hogy a homofóbia rossz dolog.

Mások rólad alkotott véleménye nem kell, hogy a te valóságoddá váljon, de hallgasd meg őket!

Komik.

Most értem haza, Réka pedig SOS szerűen írt Facebookon, hogy nézzek fel Árnyékra (nem mintha nem tettem volna meg már előtte.. XD Főleg hogy kapok e-mailt ha valaki komizott =D ) mert valaki írt egy negatívabb kritikát, és megmerészelték neki jegyezni, hogy az én véleményem érdekli őt. ( Én ezt viccesnek tartom, mert réka és a vélemény kinyilvánítás az egy fogalom egybe.. XD Vicces, hogy most nem magyarázhatja el szerinte mi igaz és mi nem =D )
Azt hiszem, aki "rendre" utasítja Rékát megérdemel itt egy bejegyzést! =D

Hát íme a komi a rend kedvéért:
"Szia.

Régebbi történeteid sokkal jobban tetszettek, ez sztem nem az igazi...
Kevesebb benne a valós történés, a futamleírásokat elintézed pár mondattal... nem mondom azt h rossz mert ez így nem igaz, de nem is az igazi sztem.
A történet maga nem lenne rossz ha nem lenne ennyire depis kisugárzása...
Nekem nem szimpatikus Barby karaktere, lehet csak azért mert teljesen az ellentétem, de én kifejezetten nem bírom az olyan emberkéket akik ennyire magukba tudnak fordulni és a piálásba menekülni...
Igazából olyan elkapkodottnak tűnik az egész, mintha nem is szívesen írnád hanem minél előbb túl akarsz lenni a megírásán... mint egy kötelezettség.
Lehetne még mit javítani rajta.

Na én csak ennyit akartam így leírni összességében.
Ha reagáltok rá akkor Virág véleményére vagyok kíváncsi és nem Rékáéra.

Puszi/Pacsi
Szandra "

Először is. Úgy kezdeném, félig egyet értek.
Felvetődött, hogy szünetelni fog az Árnyék, mivel kicsit elvesztettem a fonalat a Forma 1 világában, és úgy minden Világban. (még a sajátomba is ami egyszerűen vicc)

Nah hát szépen sorban.
Elmosolyodtam mikor azt írtad, hogy a régebbiek jobban tetszettek, mert ez azt jelenti, hogy olvastad őket, és én az ilyeneknek nagyon örülök. Ha nem is tetszik annyira, legalább szántál rá időt! (itt most az Árnyékra gondolok) =)
A futamleírás azért lehet itt furcsa, és nagyon gyorsan lerendezett, mert a Miss Nortonban versenymérnöki szemszögből sokkal több dolgot bele lehetett tenni. Azért ők több adatot figyelnek, ők fogják össze az egészet, a szerelők pedig leginkább csak megkapják mit kell csinálniuk, és nagyjából ennyiből áll a munkájuk(némi túlzással persze).

A depis kisugárzást már sokan emlegették. Hibás vagyok benne nagyon, mert én magam is depis időszakom élem, részben viszont azért depressziós hangvételű ez a történet eddig, mert nem szeretem magam ismételni annyira, és mert a legtöbb sztorim boldogan indul és a végén mindenki sír. ;) Most ezen változtatok éppen.

Ha te Barby ellentéte vagy, és nem fordulsz ennyire magadba akkor virtuálisan letérdelek előtted, mert neked megy az ami nekem nem megy jó ideje! =)
A piába fojtás pedig.. Szívesen megmagyaráznám, de azzal sok poént lelőnék, és ezért is szeretem, ha Réka válaszol helyettem, mert nehezen tudok úgy válaszolni, hogy ne lőjek le sok poént, és ne is tűnjön úgy mintha csak a levegőbe beszélnék.

Elkapkodott, kötelezettségből firkált? Az elkapkodottal annyiból nem értek egyet, hogy én nem hinném elkapkodottnak. Inkább azt mondtam, hogy a firkász kisasszony(én..XD) ujjaiból nem jön csak úgy simulékonyan az egész ahogy a Miss. Ez így fura lehet, de nem tudom máshogy megfogalmazni.
Javítani pedig tényleg lehetne rajta, de minden firkálmányon ami a kezem alól kerül ki van még mit csiszolni. Ez még csak szén. A gyémánt még sehol sincs.

Az pedig, hogy az én véleményem kérted konkrétan és Rékát picit leoltottad nagyon tetszik. ezzel megnyertél magadnak egy szinten. =D

Köszönöm, hogy olvasod az Árnyékot, és még jobban, hogy szántál időt a véleményed leírására.
Ez nekem fontos, hiszen mint firkász ebből építkezem.

Legyen szép napotok!!
"Nincs megtévesztőbb, mint a látszólagos szerénység. (...) Gyakran ingadozó véleményt takar, néha pedig nem egyéb, mint rejtett dicsekvés."

Foci láz =D női szemszögg xd

2006. VI. 1.
Jocó most írt egy e-mailt, hogy este szenzációs meglepetéssel vár otthon. Úgy látszik, nem felejtette el az első randink két éves évfordulóját. Nagyon izgulok, már alig várom, hogy vége legyen a napnak.
Úgy imádom az én mackókámat!

2006. VI. 3.
A "szenzációs" meglepetés nem sikerült túlságosan fényesen. Jocó örömtől csillogó szemekkel várt otthon, és egy büszke apa meghatott mosolyával mutatta meg az új, nagyképernyős, sztereó, hiper-szuper tévénket. Amikor felvetettem neki, hogy ugyan minek kellett nekünk új tévé, amikor egyrészt a régi is tökéletesen működik, másrészt úgyis csak néha nézzük, akkor valami foci világbajnokságot kezdett emlegetni. Az évfordulóról persze szó sem volt. Illetve addig nem volt szó, amíg én fel nem emlegettem némi nyafogás kíséretében - ekkor sűrű bocsánatkérések közepette elvitt vacsorázni. Végül is elnéztem neki ezt a kis malőrt, és ha nagy tévé kell neki, hát legyen nagy TV.

2006. VI. 5.
Jocó tegnap este egy csokor tulipánnal állított haza. Cuki pofa. Aztán félénken megkérdezte, hogy gond lenne-e, ha a barátai a "Foci VB" alatt néha átjönnének meccset nézni. Természetesen nem. Ismerhetne már, hogy ilyen apróságból nem csinálok gondot.

2006. VI. 7.
Jocó képtelen felfogni, hogy a feng-shui alapelvek értelmében a régi tévének semmi keresnivalója a hálószobában. Meg értelme sincs. "Esetleg nézhetsz valami mást, amíg mi a meccset nézzük a haverokkal." - magyarázta.
Szerintem túlaggódja ezt a foci VB dolgot.

2006. VI. 9.
Tegnap nagybevásárláson voltunk. Jocó a szokásos cuccokon túl bepakolt két rekesz sört, 20 csomag szotyit, és 12 csomag csipszet. "Betárazol a vébére?" - kacsintottam rá. "A nyitomeccsre." - kacsintott vissza. Jót nevettünk. Isteni humora van az én mackómnak.

2006. VI. 10.
A nyitómeccs izgalmait elkerülendő tegnap Áginál aludtam, bár sejtettem, hogy a felügyelet hiánya rossz hatással lehet a társaságra. Sajnos igazam lett. Mikor ma hazaértem, széthagyott üres sörösüvegek, szetköpködött szotyihéj, szőnyegbe taposott ketchupfoltok fogadtak. "Ez így nem lesz jó!" - adtam hangot rosszallásomnak Jocónak sms-ben. "Valóban nem, de Ottó át tud hozni két kempingszéket, és akkor már el fogunk férni. Kösz a figyelmességet." - jött a válasz.
Kezd gyanús lenni ez a vébé-ügy.

2006. VI. 12.
A nappaliba merészkedve feltettem azt az ártatlan, de összetett kérdést a társaságnak, hogy 1) miért ülnek a harminc fokos lakásban különféle nemzetiszín sálakban, 2) miért üvöltenek torkuk szakadtából, mikor a TV köztudottan csak egyirányú kommunikációra alkalmas, 3) miért kell megnézni a szünetben és a meccs végén az összefoglalót, amikor abban a néhány perce lezajlott eseményeket vetítik le újra. Erre azt kaptam vissza, hogy 1) miért fontos az, hogy a zokni színe passzoljon a nadrághoz, mikor úgyse látszik, 2) miért fontos megkérdezni, hogy fodrásznál voltam-e, ha úgyis látszik, hogy igen, és 3) én azt se tudom, hogy mi az a lesszabály, úgyhogy hagyjam őket meccset nézni. Higgadtan a tudomásukra hoztam, hogy tőrőlmetszett bunkók egytől egyig, és remélem az anyukájuk bánja, hogy nem verte őket többet kiskorukban, majd egy francia dáma eleganciájával távoztam.

2006. VI. 16.
A tegnapi "szurkolásnak" aposztrofált obégatás élénk hatása alatt ma délelőtt összeállítottam a veluk-ezentul-nem-baratkozhatsz. xls-t, és át is küldtem Jocónak. Ő csak annyit írt vissza, hogy Ronaldinnyo nem az egyik haverja, hanem a brazil válogatott irányító középpályása. Postafordultával tudattam vele, hogy ennek ellenére sem barátkozhat vele. Nincs kivételezés.

2006. VI. 17.
Telefonos nyomozásom során kiderült, hogy az Elektromos Művek egy hónapos, a kábeltévé szolgáltató 2 hónapos díjhátralék után szünteti csak be a szolgaltatást, így a szükséges lépések megtételéről (pl. csekkek "elvesztése") letettem.
Egyébként mélységesen felháborít ez a slendrián hozzáállás.

2006. VI. 20.
Este felhívtam anyut, hogy panaszkodjak neki kicsit, és megkérdezzem, hogy alhatok-e náluk pár napig. Hozzávetőlegesen tíz másodperce beszéltünk, mikor megkért, hogy hívjam vissza 11 után, mert apa, Tóni bácsi, meg Berci a meccset nézik, és egy szót sem ért, annyira üvölt a tévé.
A visszahívást tárgytalannak itéltem.

2006. VI. 22.
Valamelyik idióta hozott magával egy dobot, azt püfölte egész este, a többiek meg "Me-hi-kó! Me-hi-kó!" kántálással kísérték.
Legalább a magyaroknak szurkolnának ezek a szerencsétlenek!

2006. VI. 25.
Közöltem Jocóval, hogy ha nem változtat a hozzáállásan, akkor Szex és New York plusz jégkrém kúrába kezdek, és 120 kilósra hízok a vébé alatt. Azt válaszolta, hogy ilyen mérvű hizásnak annyi az esélye, mint annak, hogy Togo továbbjut a G csoportból. Visszavágtam egy "micsoda egy paraszt vagy te!"-vel, de éreztem, hogy ezzel legjobb esetben is csak döntetlenre hoztam az ügyet.

2006. VI. 26.
Ma reggel összefutottam Rohacsek nénivel, a szomszéd-asszonyunkkal a lépcsőházban. "Nem mintha panaszkodni akarnék, aranyoskám" - kezdte, és tudtam, hogy panaszkodni fog. Ez Rohacsek néni specialitása, hogy általában azzal kezdi, hogy "a világért se szeretnék zavarni" vagy "nem dicsekvésképpen mondom", esetleg "semmiképpen nem szeretnék beleszólni", és aztán jön a "de". Most az volt a szívfájdalma, hogy mióta beindult a "fotbalnézés", meg a "mértéktelen dorbézolás", azóta Pityukának, a papagájának szókincse a "gól" és a "les" szavakon kívül tizenhét vadonatúj káromkodással is bővült, úgyhogy legyünk szívesek beszüntetni a zajongást, mert úgy ránkhívja a rendőrséget, mint a pinty. Bíztattam, hogy hívja csak nyugodtan, hátha beviszik az egész bagázst vébéstül, szotyistul, tévéstül.
Kár, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.

2006. VI. 28.
Tegnap a távirányító szőrén-szálán eltűnt. A lelkes szurkológárda serény és átfogó kutatóexpedícióba kezdett, de sajnos nem jártak eredménnyel - ami nem is olyan meglepő annak fényében, hogy a keresett műszer a fagyasztóláda alján, öt kiló mirelit spenót alatt lapult. Nagy szerencse, hogy Taki, - aki egyebként az arcfestése alapján a németeknek szurkol - civilben műszerész, és fél óra alatt szerzett egy új távirányítót, ezzel kivívva magának az Este Hőse címet, és az ezzel járó fotelban ülési jogot.
Azt hiszem, ma beszélek pár lakatossal zárcsere ügyben.

2006. VI. 29.
Tegnap este találkoztunk a hűtőszekrény előtt Jocóval. Én jégkrémért mentem, ő sörért. "Szia" köszöntem rá. "Szia" hüppögte, és láttam, hogy könnyes a szeme. Mindig elgyengít, ha sírni látom. Átöleltem, bátoritólag megsimogattam a hátát. "Téged is ennyire bánt?" - kérdeztem. "Igen" - szipogta. "Nyugi, rendbe lehet még hozni" - biztattam. "Hát, igen, de akkor is, tizenegyest kihagyni a nyolcvanadik percben..." - tört ki belőle a zokogás.
Közöltem vele, hogy egy idióta, és utálom. Ettől egy kicsit jobb lett.

2006. VII. 1.
Fú, de utálom a focit!

2006. VII. 3.
Én nyitottam ajtót a mindennapos vendéggé avanzsált pizzafutárnak, és a nappaliig hallható hangerővel közöltem vele, hogy sajnos készpénz nincs nálam, így természetben fizetnék, ha ez lehetséges. Jocó megjelent a nappali ajtajában, de a többiek "Szöglet! Szöglet!" kiáltására azonnal visszafordult, a pizzafutár pedig mondta, hogy köszöni szépen a lehetőséget, de siet, mert szeretne hazaérni a második félidőre, úgyhogy legyek szíves mégis előkeresni ezerötöt valahonnan.
Most már biztos, hogy a foci lesz az emberiség kihalásának közvetlen okozója.

2006. VII. 5.
Még öt nap. Akár fél lábon is.

2006. VII. 7.
Három. Ezek idióták. Már félek hazamenni.

2006. VII. 8.
Kettő. Ezek megvesztek. Áginál alszom.

2006. VII. 9.
Egy.

2006. VII. 10.
El se hiszem, hogy vége. Pedig de. Vége! Sanyi a döntő izgalmában ugyan leszakította a karnist a nappaliban, Toncsi pedig - egyelőre tisztázatlan okokból - befejelte a vitrines szekrény üvegét, de ezeket már elnéző mosollyal vettem tudomásul. Jocó újra a régi, kedves, aranyos, minden megy tovább a megszokott mederben. Megbocsátásom jeléül még a lesszabálynak is utánanéztem a neten. Felhívtam Jocót, és elújságoltam neki, hogy most már értem. Nagyon örült.