A mennyben születtem, mégis a pokolban vagyok. Rossz kislány voltam, kidobtam az Angyalok.

Sok-sok SOKK

Nyár elején beszámoltam róla, hogy nem megy minden úgy az életemben ahogy szeretném.
Leírtam itt, és bárki aki közelebb van a szívemhez panaszkodtam neki, hogy nem megy az alkotás, túl sok minden van a fejemben.
Akkor féltem, hogy mi bajom lehet. Ez augusztusra akkora méreteket öltött, hogy naponta borultam ki, abban reménykedtem, hogy vagy két-három szem gyógyszer és jól leszek, vagy két hét és meghalok. Valahogy túl sok volt. Magánéletemre szinte időm sem volt, és reméltem, hogy a szeptember elhozza a folytonosságot, és a mindennapok megszokottságát.
Aztán voltunk párommal Pesten, és a második napon fejfájás mentesen ébredtem. Jól éreztem magam. Égett a kezem, hogy miért nem vagyok otthon, annyira tele voltam ötletekkel! Isteni érzés volt! Lubickoltam a nyugalomban, és a fájdalom mentességben. Óvtam egész héten ezt az állapotot.
A párom nagynénje gyógyszerész, és egy pezsgőtől ittas állapotban beszéd téma lett a fejfájásom. Nyugtatókat javasolt, mert szerinte lelki eredetű a fejfájásom.

Hazaértem, és megint fájt a fejem, nyakamban volt minden. elkezdtem szedálni magam a nyugtatókkal, és megint minden sarok a helyére került. Nem fájt a fejem, pörögtem mint régen. Nem voltam morcos, ingerlékeny.
A teljes környezetem velem együtt nyugodott meg, hogy meg van a gyógymód. DE nyugtatókon nem lehet élni. Megszokja a szervezet, és még erősebb kell, aztán még erősebb és a végén nincs tovább.
Akik ismernek nagyjából képben vannak azzal, hogy önfejlesztő és kortárssegítő tanfolyamra járok már két éve.
Kénytelen kelletlen be kellett látnom két hete, hogy egyedül nem megy. A mentoromhoz fordultam, aki a kulzusokat tartja, és egy óra alatt meg volt a baj forrása. Annyira egyértelmű volt, hogy majdnem felnevettem.
Minden lelki erőm leszívja a környezetem. Egyedül a párom mellett tudok lazítani, és kicsit feltöltődni lelkileg, hiszen annyira szókimondó kapcsolatunk van, hogy nem kell attól tartanom, hogy nem mondja meg őszintén mire gondol. És ezt én is megtehetem púder és bájolgás nélkül.

De persze ő dolgozik, én suliba járok (illetve ő is sulis, de gyakszája van) így nem tud itt lenni végig mellettem, és itt indul a gond. A nyugtatókról le kellett állnom, mert fogamzásgátló mellett nem lehet szedni.

És ez kihat az életem minden pontjára sajnos. Így lesz a történetem vontatott, így utáltam meg Barbyt, és ezért van már megtervezve a vége.

Ebbe az egész bonyodalomba bele jön még Réka örületes napirendje, ami kész horror.

Ez nem mentegetőzés, csupán tiszta tények. Emberből vagyunk, és tisztában vagyok vele, hogy milyen a történet. Ha a rászánt napi 4-5 óránál is többet töltök vele, akkor sem jutok többre sajnos.
Réka már az előző fejezetet sem akarta felengedni, de én annyira kezdek a saját életembe belefáradni, hogy felrakattam vele.

Kicsit később egy másik történettel fogom az évadot befejezni, a Csillogó Árnyéknak pedig az utolsó előtti fejezete már megvan a gépemen.
Még 2-3 fejezet.

Sajnálom, hogy csalódnotok kellett bennem, és sajnálom az üres ígéreteket. Köszönöm azoknak akik továbbra is kitartanak mellettem. =)

Van valami betegesen vicces a szakításokban. Kifordítanak önmagunkból.

Van azaz érzés mikor tudod, hogy rossz jön. Mikor a lelked és a szíved szinte sikít, hogy jobb ha lelépsz.

Feküdtem az ágyán, és próbáltam rájönni mi bajom is van. Miért nem tudok nyugodt és felszabadult lenni?  Mindenfélét bemagyarázok magamnak és neki is.

Mikor pár órával később felfelé sétálok a hegyükön a lépcsőn, már érzem a levegőben, hogy valami más is vár rám a szexen kívül. Persze, nyugis alvós, gépezős éjszaka míg Ő bulizik.

Ahogy a gyertya gyújtogatás közben elégetem az ujjam legszívesebben hisztiznék egy sort. Toporzékolnék, hogy már megint bibis valamim. De nem teszem. Túl komoly hozzá az arca, hogy én most hisztizni kezdjek.

Kimegyünk a korláthoz, és az éjszakába bámulunk. Ahogy beszélgetni kezdünk legszívesebben félbeszakítanám: megcsókolnám és megkérném, hogy ne szóljon egy szót se. Nem vesz jó irányt ez a beszélgetés.

- Mit csinálnál, ha egyszer azt mondanám, hogy nem szeretlek? – teszi fel a kérdést.

- Megkérdezném miért vagyunk akkor még együtt. Miért nem dobtál ki. És hogy van-e oka, hogy nem szeretsz – válaszolom őszintén. Vannak olyan kérdések amikben fontosabb a kijelentést keresni.

Mintha nyakon öntöttek volna egy tál jeges vízzel. A szemében már ott volt. Jól gondoltam, nem szerelmes.

Tovább beszélgetünk, és kilyukadunk végre a lényeghez.

- Én csak kötődöm hozzád – mondja végre ki. Érzem ahogy megszédülök egy pillanatra. Küzdök a könnyeimmel, hiszen a sírás zsarolás, és kezd elegem lenni, hogy gyorsan elsírom magam.

- Pest óta kezdtem egyre biztosabb lenni benne – mondom ki gondolkodás nélkül. Akkor tudatosul csak, hogy mennyire igazak a szavaim.

Tovább magyaráz, válaszolgatok, de már kattog az agyam. Pár napon belül szingli leszek. Nem akartam szakítani. Annyi lemondás, annyi jó pillanat. Nem akartam, hogy vége legyen.

- Tulajdonképpen kihasználtalak végig – az arcán színtiszta bűntudat és fájdalom. Elmosolyodom.

- Használj ki nyugodtan – válaszolom.

Barátnőm szavai kezdenek dübörögni a fejemben: Olyan mazoista vagy lélektanilag!

Ilyen igaza volt. Éreztem ahogy a lelkemen a behegesedett rész itt-ott fel szakadozik.

- Sajnálom Virág, hagyjuk abba – suttogja és megölel egyből.

Egy pillanatra lefagytam. Harcoljak? Veszítsem el az utolsó kis büszkeségem is?

- Rendben – suttogom a fülébe. Ráhajtom a fejem a vállára, és csendben próbálom tartani magam.

Sokszor szakítottam én, és azt is tudtam, hogy a kötődés mellett szakítani is éppen elég borzalmas. Belekapaszkodom erősen a vállába, és hagyom, hogy kicsit összeomoljon. Folynak a könnyeim, érzem, ahogy az államnál elhagyják a sós cseppek a bőröm, de próbálok nyugodt maradni.

Nem kiborulni.

Jó pár percig így állunk, amikor sikerül összeszedni nagyjából mindkettőnknek magát elindulunk vissza.

Mélyeket lélegzem, és próbálok másra összpontosítani.  Nem fogok most kiborulni.

Este nem megy bulizni inkább velem marad. Utolsó este közösen. Próbálom minden percét magamba szívni. Ahogy beszél, ahogy szomorúan néz, ahogy elmosolyodik nagy nehezen. Ahogy ragaszkodón magához húz. Egy idő után engem ölelve alszik el.

Elhúzódom picit, amire felébred.

- Nem megyek messzire – suttogom oda neki. Tudtam, hogy fél, hogy lelépek.

Visszateszi a fejét a párnára, és már alszik is újra, a kezemet fogva.

Jó ideig nézem, ahogy békésen alszik. A könnyeimtől kényelmetlenül vizes már a kispárnám.

Ahányszor fordulok, és elengedem a kezét, vagy kibújok az öleléséből utánam nyúl és visszahúz a karjaiba, vagy simán megfogja a kezem. Egy pillanatra sem enged el, pedig alszik.

Egy idő után már mosolyogva figyelem. Eszembe jut a sok hülyeség.

Sötétben végignézek a szobáján. Talán utoljára vagyok itt. Pedig szerettem itt lenni.

A reggel nehezen indul, de felkelünk. Én a maradék cuccom is összepakolom, és próbálok nem gondolkodni.

Az anyukája kedvesen faggat, mikor jövök legközelebb, megyek-e szüretelni. Alig feltűnő kitérő válaszokat próbálok adni. Túl akarok lenni az egész búcsúzkodáson.

A buszra sétálva próbálok vidám lenni, piszkálom, hogy mosolyogjon de olyan arcot vág, mintha a kivégzésemre kísérne.

Végül megkapom az utolsó csókom, és felszállok a buszra.

- Vigyázz magadra – szólok még le neki, és már a könnyeimmel küzdök ismét.

Annyira szívesen leszálltam volna a buszról, hogy megöleljem, mikor leesett, hogy ő a falnak vetett háttal könnyezik. Leülök, és nem bírom tovább. Összeomlok ahogy integet és dob egy puszit.

A lelkemben a sebek amiket pont ő gyógyított be felszakadnak. Érezem ahogy lassan visszacsúszom a padlóra, ahonnan fél év volt a felkelés.

Életemben kétszer voltam szerelmes.  Először önszántából, akarva, törték szét a szívem, aztán még egyszer. Egy másik, egy kedvesebb figura. Ő csak annyit tett, hogy nem tudta viszonozni azt amit én érzek.

Neki nem én voltam a tökéletes nő, és nem is váltam azzá idővel.

Nekem se ő volt a tökéletes férfi, de nekem idővel azzá vált. Félre mertem dobni a félelmeimet, és hagytam magam, hogy szerelmes legyek.

 Nem éri meg a szerelem. Nem éri meg, hogy nyomorúságot adjon egy idő után.

Megkímélhettem volna magam én is egy kis kötődéssel.

De mazoista vagyok. Illetve már csak voltam.

Üdv Nagy Világ, Te leszel a Játszóterem.

Sokan elengedik az élet apró örömeit, miközben a nagy boldogságot várják.

Ismét én, ismét itt, de mégsem ott.

Itt ülök Sümegcsehin, a pasim még haza se ért, d e én már 5 óta itt vagyok. Vicces lenne a dolog, mert egyébként iszonyú jófejek a szülei, de itt lézengve csak még jobban hiányzik.
Szóval már kínomban géphez ültem, hátha gyorsabban lesz 10 óra után. ( Igaz még csak 3 perccel múlt 9)

Eléggé eltűntem az elmúlt napokban, szobát pakolásztam, meg szobát cseréltünk nővéremmel, csak mindkét szobát nekem kellett kipakolni, meg majd vissza. Az enyémet kifesteni is én festettem.
Volt dolgom rendesen.

Jövőhéten pedig irány Pest!! Ismerősök ki vannak akadva, hogy mindenki a Balcsira megy/vágyik nyaralni, én meg onnan megyek el. =D
Nekem nem újdonság, az iszapos, piszkos víz illata, és érzése. Nem vágyom rá..

Igazából most egy kis pihenésre vágynék, és arra, hogy bújhassak a pasimhoz. Még szexre se. Pedig ha valaki akkor én mániás vagyok XD

Az az igazság, hogy nagyon fáradt vagyok. Az elmúlt hétben tönkre tettem a testem XD
Nehezeket emeltem, a hátam és a derekam fáj, leestem az ágyról, megroppant az egyik lábujjam. Ma leraktam a szekrényt a lábamra, aztán izomból az ágyat is egy másik lábujjamra.

Miért is van lábujjunk? Csak útban vannak..(tudom, egyensúly, rendes testtartás miatt, meg hogy néznénk már ujjatlanul?Hogy szedném fel a zoknim a földről, ha csak lábbal érem el?)

Kezdenek megint kijönni a ragyáim is. Meleg van.. meg a szex kihozza.. XD

Feladom.. Csak forgok a forgós széken, és nézek ki a fejemből. Inkább elmegyek fogatmosni, és kiülök. Falun nyugisabb. Jobb kint ücsörögni. Na majd az ablakomba rendszeresítek egy nagypárnát.. XD Csak el ne aludjak...
Kint tuti fázni fogok.. térdig érő gatyába, meg pólóba. Nem hoztam mást, Gábor cuccai közül meg most nem szedek ki, mert nem tudom mit akar hozni Pestre. Talán kérek egy pokrócot. Hmm..
Csak el ne aludjak kint... XD
Majd a kutya úgyis piszkál egy ideig. =D
már 21:20van.

Jó éjt(vagy jó reggelt, Jó Napot, ki mikor olvassa)

A kezdet kezdetén kell a leggondosabban ügyelni rá, hogy meglegyen a dolgok egyensúlya.

Én túl lendülök. Túl ám.
Egoista vagyok, minek szomorkodjak? Nekem attól nem lesz jobb.

Végeztem a munkával a nyárra.
Augusztusban nem dolgozom már. Inkább kivizsgálásra járok.
Elgondolkodtató melyik szarabb.
Hát íme egy éve fáj a fejem, majd bontok pezsgőt, van alakalom, be kell rúgni! =D
Egy év, és még azt se tudom merre fele keressem a bajt. Annyit tudok, hogy nem a vérem és a fejem a ludas. =D Ez az eredménye két hónapnak XD

A kapcsolatom realizálódni látszik. Ami jó, mert már nem az vagy, hogy imádlak szeretlek, az se érdekel, hogy 4 napja nem fűrdötél, hanem az van, hogy tűnjél fürdeni XD ( Sarkalatos példázás, és nem is volt ilyen, de értitek na. =D )
Már kőkeményen megy a beszólogatás =D Ezt imádom :p Jól érzem magam mellette. Vannak árny oldalak, mert hol nincsenek?
Nem mindenben értünk egyet, és nem ugyanolyan az izlésünk. De Én kompromisszum képes vagyok! =D Ő is, fogjuk rá XD Ha sokszor elmondom akkor kénytelen az lenni XD
Csönd nem nagyon van, mert mindketten elég sztorizósak vagyunk, meg bőbeszédűek. Akik engem ismernek azoknak elmondanám, hogy nálam is többet képes beszélni =D
Végre azon a korszakon is túl lendültünk, hogy mindent a pasi fizet, így már nem megy az agyamra se. =D ( Nem vagyok az a típus, aki annyira szereti, ha mindent fizetnek helyette. Működjön oda vissza. )
Kezd a sarkára állni mellettem úgy érzem =D Nem egy papucs pasi az egyszer biztos XD
Egy dolgot megbeszéltünk, már most: Ha a kapcsolat dolog nem jön össze, azért szeretők maradunk =D Nem boncolgatom, mert kitudja hány évesek olvassák ezt a blogot =D

Apám kikapta az egyik válaszfalat lent. Pont a szobám alatt. Két napig azon hisztérizártam, hogy a kis szentélyem nehogy beomoljon, és a konyhába találjam magam XD
Hétvégén pedig ki lesz festve a szobám =D Még nem tudom milyen színre. Én Méregzöldet szeretnék XD ( most ilyen halvány zöld. borzalmas színe van.. XD ) És én fogom kifesteni *büszke fejet vág* Azért itt lesz a Gábor -a pasim- hátha idegrohamot kapok, levágom az ecsetet és félig kifestve marad a szobám, mert bedühödök XD
Szóval milyen színek jöhetnek szóba? Méregzöld, bordó meg majd ami megtetszik. XD

Most így ennyi, mivel közben elhúztam az időt és mennem kell. =D Majd jövök még vissza. XD

Szép napot!! =)

A kezdet általában mindig ijesztő, a befejezés általában szomorú; de ami a kettő között van, az számít igazán. Jó, ha ez eszünkbe jut, ha valaminek a kezdetén tartunk. Engedjük, hogy a remény legyőzze a bajt.

Nincs, ami nagyobb fájdalmat okozna az emberi léleknek, mint a hirtelen és gyökeres változás.

Ismét, Megint és még Mindig, pedig nem is igaz.

Ismét írok, mert a fejemben és a lelkemben káosz van.
Megint fáradt vagyok. Melóból most értem haza, bár ennyi miatt lennék fáradt!
Mindig fáj a fejem.
Nem is igaz, hogy érzéketlen lennék. Talán néhány ember elől jobban titkolom az érzelmeimet.

Igazából pontokban szedem a kiakasztó dolgokat amik most bennem vannak, amik idegesítenek vagy elszomorítanak. Néha mindkettő.

Csirke szagom van. Interspárban dolgozom, a baromfi pultban illetve a grillben. Csirke imádóknak és vegáknak nem ajánlom. ( Egyébként állítólag csak beképzelem a csirke szagot, vagy csak ezzel nyugtatnak)

Olvasnék, de lusta vagyok hozzá. Megtaláltam az Anita Blake könyvsorozat kövi részét magyarul, és annyira érdekel.. annyira imádom... de lusta és fáradt vagyok még az olvasáshoz is.

Kéne frisselni. Dühít, de nem megy. Ez életem egyik nagy supernovaként világító problémája.

Szerelmes vagyok a pasimba. Ez gond. Könnyen törik az összetákolt szívem. Elég nyüszis vagyok ezen a téren, könnyen átmegyek sírós picsába.

A pasim is szerelmes belém -ez eddig nem gond - meg az exébe is. Oké... én is szeretem életem első nagy szerelmét, de dühít, hogy nem tud tovább lépni. Lelkileg tökéletesen passzolunk. Mindketten nyamvadtul nehezen viseljük a lelki strapát (én legalábbis mostanában vagyok így vele, hogy ő milyen volt régen? passz. nem ismertem)

És igazából ami nagyon felvágja bennem az ideget, meg még szomi is leszek tőle, hogy a pasim - akit szeretek, és aki állítólag viszont szeret - nem annyira fogad így el ahogy vagyok. Illetve elfogad, de mégsem.
Hogy értsétek: Rövid hajam van, mert 14 éven át derékig érő hajam volt, és meleg, nehéz, francot se tudtam vele kezdeni, meg változni akartam. Már egész hosszú a hajam - ahhoz képest hogy volt 6-7 centis hajam -, de ő váll alattig érő hajat akar nekem.
Szemüveges vagyok, de nem hordom, mert idegesít, és mindenbe bele akad, mindig megfejelek vele valamit (nem tudom, hogy csinálom... ) nem szeretem azt a rohadt szemüveget. DE neki tetszene... szerinte igazán hordatnám... -.-"
Csőszárú és répa nacikat hordok, kényelmesek, nincs velük bajom. Ő megmagyarázta, hogy nem kényelmesek, és hordjak trapézos gatyát, mert azt jobb lenne, meg neki is jobban bejön.
Falra mászok az ilyenektől. Nem fogok olyat hordani. Régen is utáltam őket, bár volt jó pár.
Még egyébként tolerálnám is ezeket a dolgokat, mert szerelmes vagyok, és hülye.
Esküszöm le is nyeltem egy hónapig.
Aztán láttam az exéről egy csomó képet (lehet picit túlzás a csomó... )
Hosszú vöröses/szőkés barna haj ( mint nekem van eredetileg) még az arca is kicsit hajaz az enyémre (nem nem az én arcom az övére, ennyi egóm had lehessen =D ), szemüveges, trapéz gatyás típus, minimálisan sminkelő. ( Jah nem bejövős ha erősen sminkelek, mert hogy néz az már ki.. -.-" )
És akkor szépen leolvadt a mosolyom. Pláne, hogy még mindig szereti. Exe második kiadást akar belőlem csinálni, és ezt már nem bírom lenyelni.

Nekem eszembe se jutott, hogy a nagy szerelmem képére formáljam. Ég és föld. Ahogy az Exe és én is. Ő az a laza, régebbről megmaradt stílusú nő aki elvan a homályba. Nekem lehet hozni a plusz fényerősítőket. Én a központban szeretek lenni, a rivaldafényben. ( Mindig vannak kivételes napjaim, heteim) Én szeretek néha úgy felöltözni bulikra mint egy kurva, és úgy sminkelni magam. Vastag vakolat. Mert eltér a megszokott dolgaimtól, és jól esik.
Szeretek nőcis lenni. Tűsarkúban billegni (néha pofira esni XD )

Tehát lelkileg kezdek süllyedni. Mindenki azt mondja, hogy kivirultam, visszavettem a pofámból végre, és kezdek felnőni.
Tényleg érzem azt, hogy mintha komolyodnék, de nem növök még fel, csak nem csinálok meg minden hülyeséget feltétlenül.
A pofám meg nem lett kisebb, csak megtanultam mikor lehet ugatni és mikor kussoljak, mert a csend beszédesebb.
Kivirultam? Szerintem túlzás, de ha ők mondják.
Na ezért utálok szerelmes lenni.

Ha nem lennék szerelmes nem lenne ennyi gondom. Kegyetlen mód nem hagynám magam. Osztanám az észt, és lelépnék, ha elegem van.

De a szex az jó =D az nagyon megy.
Ha maradnak az állapotok el kell gondolkodom azon, hogy van-e értelme folytatni, és nem-e csak egy pótlék vagyok, egy búfelejtő. Engem csak senki ne használjon felejtésre. ( Szex az oké, de akkor ne mondja nekem, hogy szeret)

Ami még aggaszt már engem is kicsit az a fejfájásom. Eddig elvoltam vele, eléldegéltem, de lassan már személyiséget kell neki adni annyira túlnő rajtam.
Nővéremtől kaptam Cataflam- V-t amit még a kórházban kapott fájdalomcsillapítót, mikor nagyon szarul volt ( trombózis volt a fejébe). Most azt szedem. Állítólag egy kőkeményen erős fájdalomcsillapító. Hát boldog vagyok, mert kezdi megszokni a szervezetem.

Szóval éldegélek.

"Te mondtad: a szerelem mindig változtat az emberen. És én keresztülmentem a változáson, bár látszatra ugyanaz vagyok. De jobb és tisztább. Más, mint amikor beléptem ide."
"Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan, de nagyon tud színlelni. Férjnél volt, de elváltak vagy csak külön élnek. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja, hogy tönkrement a házassága. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat, a férje révén megismert emberek nem álltak közel magához, inkább a férje barátai voltak. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. (...) Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért."

Ne sírj! Örökké semmi sem fájhat, főleg ha csak illúziókból épül fel a világ.

Beteg vagyok és három napig csak pakoltam.

Nem vagyok az a típusú lány aki csak úgy összepakol. Most mégis úgy rendet raktam a szobámba, hogy anya aggódott mi bajom.
Rájöttem. Menekültem a csöndtől és attól, hogy gondolkodnom kelljen.
Ma korán haza értem a suliból és akaratlanul is gondolkodtam az életemen.

Nem vagyok jó a szerelemben, most egy srác mégis szerencsét próbál nálam, pedig nem sok jót hallhatott rólam a haverjaitól. Mégis ad egy lehetőséget, és nem hisz a szóbeszédnek. Hatalmas türelemmel fordul hozzám, és végig hallgat. Meghallgatja a bajaimat, és ha nem is tud segíteni azért megölel, és mellettem áll.
Azt hiszem főleg ezaz ami miatt félek. Érzem, hogy nem sok tart vissza, hogy elinduljak a totális szerelem felé. Nem akarok szerelemes lenni.. az mindig fáj. És vak is utálok lenni.. megölni a kreativitásom.
De már tudom a sorsom, hogy bele fogok szeretni.

Rékával pont egyik nap beszélgettük, mennyire lemásolja az életem az Árnyékot. Furcsán vicces néha már ezaz egész.
Árnyék...
Az alkotás sem megy igazán, ahogy én szeretném.

Nem bírok még véleményt formálni sem. Mintha az egyik kanyarba elhagytam volna önmagam. Mintha már csak egy lennék a sokból, és nem az aki oldalas kritikákat tud megfogalmazni van mikor a semmiről.

Nem az vagyok aki voltam, és ez megrémít.
Tudjátok mi rémít meg még jobban?
Hogy beteg vagyok. Még magam sem tudom mi bajom, se a dokik, de már nyomoznak utána.
Valami kór gyengíti a szervezetem. Fáradékonyabb vagyok, nyügösebb hisztisebb bár ez lehet a suli miatti kialvatlanság, és az, hogy lemerültem.
A fejem most már folyton fáj, és nagyon. A mellkasom újabb szokása, hogy nyom/szorít.
A hónap végén megyek MR MRA-ra Zegre. :S Nagyon félek, hogy mi lesz, mit találnak, mi bajom.
Már nem lehet azzal nyugtatni, hogy semmi, csak front, ne aggódjak.
Nem attól félek, hogy azt mondják vissza van pár hónapom, és meghalok. Attól félek, hogy lassan, és rohadt fájdalmasan magamból kifordulva kell élnem akár egy napot is.
Legjobban talán a ráktól félek...
Ugye mikor a fagyi vissza nyal...
sokat viccelődtem, hogy Rákban születtem abba is halok meg ( a horoszkópom Rák)
A 18. születésnapom után 2 nappal lesz a vizsgálat...

A legjobban a környezetem sajnálom akik féltenek és aggódnak, és még mellette rajtam is már látják mennyire félek a saját szervezetemtől. Látják mikor folynak a könnyeim annyira fáj a fejem.
Az osztályom ilyen szinten poén, mert hülyeségnek veszik, meg annak, hogy csak lógni akarok és nyügös vagyok azért mondogatom, hogy fáj a fejem.
Szegény legjobb barátnőm meg látja rajtam, meg tudja, hogy nem azért mondom...
Nem lehet könnyű...

És még a mandulám is kezd begyulladni... XD Már halmozom a "jót" XD
Születés óta vonzom a rosszat, a bajt. Erre már viszonylag korán rájöttem.


Nem sajnáltatom magam, mindössze jól esett ezt most leírni, és kicsit kiadni a félelmeimet. Mégse terhelhetem folyton a környezetem.

XOXO
(puszi, ölelés)

ui: Ma jön a pasim :p Jó kis hétvége lesz. Jó nyár várható. :p XD
Mindenkinek kitartást a suli utolsó heteihez. Én túl vagyok minden nehézségen. (3 hét alatt annyit tanultam mint egész évben összesen )

Kimerültem. Megyek még pakolok, aztán pihenek :p

... Fabio Grosso, Fabio Cannavaro , Luca Toni, Camoranesi ezzel a hajjal hogy néz ki, Gianluca Zambrotta, Angelo Peruzzi...
Hajdú B. István, (Olaszország – Franciaország)

Elképzelések, gondolatok régről.

Jó pár fél/negyed fejezet van a gépen pl Missből megmaradva, ezek nem kerültek bele a fejezetbe vagy átalakítottam őket. Pl egy a Missből, ami még a Kicsik megszületése előttről van. Érdekes látni, hogy itt még Heidinek volt tervezve a kislány. =D

Oda léptem a fotocellás ajtóhoz a Red Bull Center előtt. Az ajtó egyből kinyílt, de én nem léptem be. Vettem egy mély levegőt és kifújtam.

- Relax Virág, relax. – beléptem az ajtón. A recepciós csajszi ahogy meglátott rohant oda hozzám.

- Szia! De rég láttunk. – mosolygott. – Christian berendelt? – kérdezte izgatottan.

- Igen, azt kérte jöjjek be. – bólintottam. Leraktam a babahordozókat amiket cipeltem. Nehéz volt.

- Nagyon édesek. – leguggolt és megsimogatta a babák puha pofiját. – Heidi és Alex. - mosolygott rám. – Sebastian ódákat zeng. – nevetett.

- Akkor nem zengne, ha annyit lenne velük otthon mint én. – morogtam vigyorogva. – Ha már szóba jött az apuka, merre van?

- A tárgyalóba vannak. - mondta továbbra is Heidit birizgálva.

- Köszi. – felvettem a babahordozókat és célba vettem a tárgyalót. Út közben senki nem jött szembe szerencsére. Nem annyira szerettem mikor folyton megállítanak, és olvadoznak a két picúrtól. Édesek, tudom anélkül is, hogy mindenki elmondaná. Bekopogtam a tárgyalóba majd választ se várva benyitottam. Az asztalnál ült, Christian, Adrian, Guill, Ben, Eva, Tommi és a keresett apuci azaz Sebi is. Minden szem rám szegeződött.

- Megjöttem. – vigyorogtam. Seb vigyorogva jött oda és átvette a hordozókat. Kaptam egy puszit majd felrakta a két babát az asztalra, hogy mindenki megcsodálhassa. Iszonyat büszke volt rájuk. Meg rám is amiért végig csináltam, legalábbis ajánlom neki. Oda mentem Alexhez, hogy kiszedjem a vastag rugdalódóból. Elég hideg volt már kint. Seb ugyan így tett Heidivel.

- Apuci kislánya. – vigyorgott Ben. – Ebből egyből lejött, hogy ki kit szeret jobban. – nevetett.

- A két angyalka választott így. – vonta meg a vállát vigyorogva Seb. – Alex jobban megnyugszik Virágnál Heidi meg nálam.

- De a pálmát még mindig anyuci viszi. – jegyeztem meg. Kiszedtem Alexet a hordozóból és Sebi kezébe adtam. Ledobtam magam az egyik irodai székbe és figyeltem ahogy mindenki körbe rajongja a kicsiket.

- Még hogy a nők gerjednek a kicsikre. – jegyezte meg Eva vigyorogva. Vigyorogva hunytam le a szemem. Sokan utáltak minket, mert állítólag az ikrek nyűgösebbek és egymást is felébresztik, de ez nálunk nem így volt. Az első pár otthon töltött éjszaka, ment a nyüszi, de mikor Seb megunta és áthozta a két picúrt mellénk a francia ágyba egyből csend lett. Egy hét után már végig aludták az etetések közti időt.

Közben Seb már tovább adott az ikreken és ott ült mellettem. Hagyta hogy a többiek kibabázzák magukat. Az első napokba ki se lehetett robbantani a gyerekszobából. Ráhajtottam Seb vállára a fejem és vissza becsuktam a szemem. Arra nyitottam csak ki mikor Alex nyüszijét meghallottam. Egyszerre álltunk fel Sebbel. Össze vigyorogtunk majd ő vissza ült. Átvettem Adriantól Alexet és megsimiztem a hátát.

- Itt vagyok, itt vagyok, nem hagytunk itt ne félj. – nyugtattam. Paráztam, hogy nem fogom tudni mikor miért megy a hiszti, de ebből végül is nem lett gond, mert egyből tudtam mindig mi a bajuk. Ami meglepő volt, hogy Sebi is mindig egyből érezte mit kell csinálni, hogy megnyugodjanak. Nemsokára újra csönd lett, és Alex már újra kíváncsian nézegette az embereket a csillogó kék szemeivel. Mindketten Sebi kék szemeit örökölték aminek én külön örültem. Persze kitudja, hogy ahogy nőnek megmarad-e kék szem. Bár kétlem, hogy kékből barna lesz mint az enyém.

- Kire hasonlítanak inkább? – kérdezte Christian.

- Sebi anyukája szerint tiszta apjuk picibe. – vigyorogtam. – De viselkedésre meg inkább rám hasonlítanak mikor pici voltam.

- Jobban jártak volna, ha mindenben rád hasonlítanak. – mondta Ben szurkálódóan. – Vissza jössz jövőre dolgozni? Nem mintha Guill nem lenne jó főnök. – tette gyorsan hozzá Guillre pillantva akinek a kezében Heidi már nagyokat ásított.

- Még nem tudom. – húztam el a számat. – Szeretnék vissza jönni. Nagyon is, csak akkor az ikrek kikkel lesznek? – tártam szét a kezem. – Majd Seb otthon marad velük. – böktem meg nevetve. Nagyon rondán nézett rám. Szerette őket, de a vezetést is.

- Vagy hozod őket a futamokra. – mondta Christian. – Guill marad segíteni, és nem lesz gond.

- Az első futamokra semmiképp nem tudnám őket vinni. – csóváltam a fejem. – Olyan hosszú úthoz még túl picik. Inkább azt mond, miért hívtál be. – néztem Christianra. Adrian vissza adta Alexet, így leültem és a karomba fogtam a kisfiam.

- A kocsival valami nem oké. – mondta elgondolkodóan. – Az utolsó 2 hónapban nem dolgoztál rajta. – magyarázta. – Szeretnélek megkérni, hogy nézd át, hogy mi nem jó.

- Tehát vegyem be magam a szélcsatornába és a szimulátor szobába és tőlem várjátok a csodát 2 hónap kihagyás után? – kérdeztem izgatottan. Alex megérezte, hogy felpörögtem mert rám sandított a kék szemeivel. – Ne nézz törpe, anya dolgozni fog. – mondtam neki boldogan. Elmosolyodott ahogy csak a babák tudnak. Természetesen és olyan bűntelenül, hogy elképzelni is nehéz.

- Igen, tulajdon képen igen. – bólintott Christian.

- Csodálatos. – mondtam ujjongva. Felkeltem Alexel a kezembe és beleraktam a hordozóba. Egyből kitört a hiszti amint elléptem tőle. – Megint kezded? – böktem meg az orrát. Mire megfogta a kezem és sírni kezdett. Sóhajtva vettem fel.

- Csak nem az ujja köré csavartak a kicsik. – kérdezte vigyorogva Ben.

- Te mára fogd be. – nevettem el magam. A nevetésemre Alex is csendbe maradt, bár már elérte amit akart.

- Na, ki vállalja a gyerekekre való vigyázást? – néztem végig a társaságon.

- Vigyázok rájuk. – mondta Seb halkabban, mert Heidi elaludt a kezébe.

- Rád szükségem lesz a szimulátorba. – ráztam a fejem.

- Majd én figyelek rájuk. – vette át Tommi Alexet. – Ha Sebastian a szimulátorba lesz akkor nekem úgyse lesz dolgom. – magyarázta.

- És a kicsik téged ismernek, tehát hiszti se lesz. – bólintottam. – Köszi. – vigyorodtam el. Az elején Tommi volt néha a baby sitten, mert mi egész éjjel szinte fent voltunk így hullák voltunk mindig. Ő reggelente pedig jött és figyelt a kicsikre míg mi aludtunk pár órát. Még Kimit is betudtuk vonni a gyerekfelvigyázásra. Tommi elvonult a gyerekekkel a régi irodámba én pedig elrángattam Sebit a szimulátor felé Guillel együtt. Ben is jött utánunk ahogy Adrian is. Seb beült a szimulátorba és neki indult a pályáknak az új autó adataival a szimulátorban. Számomra innentől nem létezett más mint a munka. Teljesen belemélyedtünk, mert arra figyeltem fel, hogy csörög a telefonom és Tommi keres. Kinyomtam a készüléket, és mára vége volt a mókának. Már este 6 óra volt. Itt volt az ideje vissza változni anyucivá.

egy másik, még a végkifejlett előttről. Ezt is bele akartam fűzni az utolsó részekbe de nem tettem.

- Elmentünk! - jött be a konyhába Réka. - Vigyázunk egymásra, nem fekszünk össze senki olyannal, ha mégis védekezünk. - hadarta Réka és már indult is kifelé. Megköszörültem a torkom. - Nem leszek tajt részeg, és nyugi anya nem vagyok olyan hülye, hogy drogozzak, és ígérem, megverem Danicám, ha droghoz nyúlna, szóval te is megnyugodhatsz Sergi bácsi. - oda jött és kaptam tőle egy puszit.

- Ne bácsizz. - nevetett Sergio az asztalnál ülve.

- De olyan jól hangzik. - nevetett Réka.

- Igen Sergi Bácsi! - nevetett az ajtóba Daniella.

- Apád sokkal idősebb nálam. Bácsizd őt! Én még zsenge vagyok! - kérdte ki magának vigyorogva Daniellára nézve.

- Enyém meg fiatalabb. - vont vállat Réka. - Nincs benne semmi. Anyával vagy egy idős, nem a korod miatt bácsizlak. Jó mondani.

- Akkor mond. - sóhajtott fel a Spanyol.

- Lányok kocsiba, vagy mindenki marad itthon. - nézett be az ajtón Csiszi.

- Vigyázz rájuk! - mosolyogtam rá. Szalutált és kiterelte a lányokat a kocsihoz.

Mosolyogva figyeltem az ablakból, ahogy vita folyik, hogy ki üljön elől, végül mindketten beültek hátra. Tisztába voltam a ténnyel, hogy ketten maradtunk a házban. Mikor megfordultam nem messze állt tőlem a focista. A szívem egy pillanatra ritmus tévesztett.

- Lépj hátra egyet, benne vagy a személyes szférámba. - toltam el nevetve.

- Kerülgetjük egymást évek óta, a múltkori telefonhívásod után azt hittem, hogy végre hagyod, hogy előre lépjünk egyet. - vetette a szememre.

- Férjnél vagyok! - mutattam fel a kezem, amin a gyűrűm volt.

- Mikor feküdtél le vele utoljára? - a kezem fogta, amin a gyűrűm volt. Már csak megszokásból hordtam, és a gyerekek miatt. - Egyáltalán mikor csókolt meg utoljára? - kérdezte milliméterekre az arcomtól.

- Attól még férjnél vagyok! - gyenge próbálkozás volt. Remek volt a memóriám, még gondolkodnom kellett mikor volt az utolsó alkalom.

- Virág. - sóhajtott. - Te magad tudod a legjobban, hogy már csak barátok vagytok. Könyörgöm, ő már legalább egy éve Heidivel találkozgat!

- Tudom. - miért nem hagytam magam? Leginkább megszokásból. Az életem már csak megszokás volt. Erre abban a percben jöttem rá. Mindent monoton csináltam. Sebastian tényleg jó ideje Heidivel találkozgat, és tudtam jól, hogy nem csak nézik egymást. Ez nem volt házasság törés, mert csak papíron voltunk már csak házasok, és egy házban laktunk. Bár ritka volt mikor az egész család együtt itthon volt. Nagyrészt én voltam itthon Rékával és Alexxel. Emma egy alsóbb kategóriában versenyzett, így nagyrészt Sebivel élt Angliában. Heidi egy kedves édes nő volt. Sebi nőbe, leginkább. Rengeteget volt itt nálunk, mivel én is jóba voltam vele. Ő is a Red Bullnál dolgozott. Tulajdonképpen én magam mondtam Sebastiannak, hogy művelheti ezt. Előbb fekszik vonat elé, mint magától megcsaljon. Én magam szereztem meg nekik egy vacsit amin végül ketten voltak. Sebastian boldog volt vele.

- Ha valamiképpen nem tudom neki azt adni, amire egy nőben szüksége van, legyen az érzelmi, fizikai, szexuális vagy bármilyen más igény, és úgy érzi, hogy más nőt szeretne maga mellett tudni, akkor én elmegyek. - idézte a szavaimat Sergio. - Tőled idéztem, vagy sem? Hagyod, hogy a férjed boldog legyen egy másik nővel, és csak azért éltek ebbe a látszat színjátékba, hogy a sajtó békén hagyjon titeket, és a gyerekeknek jó legyen. Igazam van vagy igazam van? - a vállam fogta és a barna szemivel komolyan nézett rám.

- Igazad van. - suttogtam. Elfordítottam a fejem. - De Sergio ez nem így megy.. - kezdtem bele, de nem hagyta befejezni. A számra tette az ujját.

- Mindenkit boldoggá akarsz tenni. - mosolygott. - Csak magadat és engem kínzol. Miért? Mindenki boldog, mindenkinek jó, most már te jössz!

- Sergio ez.. - megint nem hagyta befejezni a mondatot, mert egyszerűen megcsókolt. Teljesen sokkolt a dolog.

- Kérlek, kérlek, csak egy esélyt adj arra, hogy megmutassam, hogy ez nem őszinte boldogság, amit elhitetsz saját magaddal. - súgta a számba. - Csak egy pillanatra engedd el magad. Egyetlen egy pillanatra. - újból megcsókolt. Végig simított a hátamon, én pedig újra nőnek éreztem magam. Visszacsókoltam. Nem figyeltem saját magamra, automatikusan taszítottam el magamtól a spanyolt és a számra szorítottam a kezem. Nem hittem el, hogy 13 év után ezt csak így megtettem. Elindultam kifelé. Feltett szándékom volt felmenni az emeletre, de az ebédlő asztalnál Sergio elkapta a derekam felültetett az asztalra és újból megcsókolt. Soha életemben nem kaptam ilyen szenvedélyes, temperamentumos csókot.

Ismertem magam, és tudtam, hogy szeretem Sergiot mióta csak megláttam, és ez azóta alakul, és bennem van. De Sebastian iránt érzett szerelem mindig elnyomta a másik érzést. Egy pillanatra még az is megingott bennem, hogy akkor régen talán engednem kellett volna a kísértésnek és nem fordítanak ki ennyire önmagamból.
„ Menekülj abból a kapcsolatból, ahol kényszeresen meg akarnak változatni” visszhangoztak a mamám szavai a fejemben. Mindig hangsúlyozta Sebi, hogy nem megváltoztatni akart, mégis úgy játszott a lapjaival, hogy megváltozzak, hogy teljesen kiforduljak önmagamból. Abban a pillanatban utáltam ezért.

Hagytam, hogy Sergio lehúzza rólam a pólómat, és csókokkal hintse be a testem. Viszonoztam az érintéseit, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar.

- Mióta vártam erre a pillanatra. - morogta a számba mielőtt belém csusszant volna. Belevigyorogtam a csókunkba és előrébb csúsztam az asztalon. Mikor belém lökte magát egyszerre nyögtünk fel.

**

Soha életemben nem volt ilyen szeretkezésben részem. Értettem már, miért mondják, hogy spanyol csődőr..

Az izmos karok között otthon éreztem magam, ahogy régen Sebastian karjai között. mintha rám szabták volna a karjait, pont oda illettem.

- Bánod? - simított végig lustán a melleim között. A vendégszobában feküdtünk az ágyon. Sergio az oldalán feküdt és engem nézett.

- Őszintén szólva, nem. - gondolkodtam el.

- Ki a jobb az ágyban, Ő vagy Én? - faggatott kíváncsi arccal. Nevetve néztem rá.

- Te se gondolod komolyan, hogy a férjemmel foglak összehasonlítgatni, ugye? - nevettem, és ő is elvigyorodott.

- Azért érdekel. - az egyik tincsemet kezdte az ujjára csavargatni. - A többszörös Forma 1-es bajnok jobb-e az ágyban, mint egy mezei focista. - erre felnevettem.

- Mezei focista? - kérdeztem vissza. - Te is mindent begyűjtöttél többször is, amit be lehetett, te majom! - löktem meg. A hátára fordult és húzott magával, így rajta ültem a derekán.

- Jobb vagyok vagy nem? - tárta szét a karját.

- Soha nem fogod megtudni. - nevettem.

Mire haza kezdtek szállingózni a családom tagjai addigra ismét a konyhában ültünk és vacsit csináltunk. Nagyokat hahotázva.

- Megjöttem. - jött be Sebi elsőnek az ajtón. A konyha küszöbön meg is torpant. - Jaj de kivirultál. - nézett végig rajtam mosolyogva. - Ti ketten? - nézett ránk vigyorogva. - Halljam, tudni akarok a mocskos szeretőidről. - oda jött és elvett egy fél narancsot, ami a gyümölcssalátába került volna.

- Rakod vissza. - vettem ki a kezéből, de Serg a vállam fölött átnyúlva kivette a kezemből és oda dobta Sebastiannak.

- Gondod van velem? - nézett vigyorogva Sergio Sebastianra.

- Nincs. - pacsizott le vele. - Csak vigyázz rá. - nézett rám lágyan. Rámosolyogtam, de további beszélgetésre nem volt idő, mert Emma és Alex nagy veszekedés közepette értek haza.

És még egy amit mostanában firkáltam... Miss válás után karácsony közösen.

- Sziasztok! - hallottam meg lentről egy bizonytalan hangot. - Van itthon egyáltalán valaki?

- Van bizony - kiabáltam le. Felvettem Danit az ágyról ahova pár perce tettem le, és lefelé indultam. A kis kezével egyből szorosan belekapaszkodott a pólómba.

- Sziasztok - köszöntem Sebastiannak és Heidinek ahogy leértem. Alex már a konyhában állt a hűtő előtt. Ő már tökéletesen otthon érezte magát, míg Sebastian és Heidi az ajtóban feszengtek. - Alex, apád nem nevelt meg eléggé, hogy illik könnyíteni a vendégek helyzetén mikor megérkeznek? - vontam fejcsóválva kérdőre.

- Miért pont az én hibám? - kérdezte Sebastian úgy mellékesen.

- Miért nem? - kérdeztem vissza.

- Gyere öcskös, ne légy útba ha Anya neki akar Apa torkának esni - vette ki a kezemből Danit.

- Nem volt nagyon megterhelő az utazás ekkora hassal? - kérdeztem Heidit.

- Elég fárasztó volt - mosolygott rám fáradtan.

- Gyere megmutatom a szobátokat, és le tudsz pihenni - indultam meg az emelet felé. - Persze ha éhes esetleg szomjas vagy szólj bátran, vagy szolgáld ki magad - fordultam vissza.

- Köszönöm egy kis pihenés ami most kell - indult el felém. Bólintottam és felkísértem. Sebastian is jött velünk, ő is először járt itt.

- Úgy tűnik csak Virág jellemzője volt, hogy simán bírta a repülő utat várandósan, nem pedig egy kismama jellemző - jegyezte meg rám sandítva Sebastian.

- Az én szervezetem hozzá volt szokva a repüléshez, Heidié nem hinném - reagáltam le. - Ott találjátok a fürdőt, vacsora pedig 9-kor van.

- 9kor? - kérdezett vissza Heidi meglepetten.

- Hülye Spanyol szokás - legyintettem. - De gyertek ha éhesek vagytok, már előbb is lesz vacsora - szóltam még vissza az ajtóból, és lefelé indultam.

Alex éppen Danival szerencsétlenkedett, hogy megnyugtassa.

- Sergio nem fogja húzni a száját, hogy itt vannak Apáék? - kérdezte Alex mikor a kezembe nyomta az alig egy éves Danit.

- Nem érdekel mire húzza a száját, a karácsony egy családi ünnep, és hiába nőttetek fel, nem hagyom, hogy választanotok keljen - Sophie hol a fenébe lehet? - kérdeztem körbe nézve a házvezetőnőt keresve.

- Biztos vásárol - vont vállat Alex. - Nem csak félsz, hogy mindannyian Apát választanánk?

- Ha apátokkal akartok csak karácsonyozni szóltok, és nem szervezzük meg a közös karácsonyt - válaszoltam. Furcsán éreztem magam a felvetéstől, de nem mutattam. Furcsán fájt a gondolata.

- Alex tedd magad hasznossá, és hívd fel a húgod, hogy már megint merre van - szóltam oda az asztalnál tébláboló fiamnak, míg elkészítettem a banánpürét Daninak.

- Én is ezt a gusztustalan izét kaptam? - kérdezte némi undorral az arcán, mikor beleraktam Danit az etetőbe, és előszedtem egy műanyag kanalat.

- Ez banán, csak az ő kezébe még nem tudom oda adni, hogy egye meg maga - néztem fel rá, mivel én ültem ő pedig mellettem állt, bár ha felkeltem volna akkor is magasabb volt mint én.

- Nem bizalom gerjesztő - húzta el a száját. Belemerítettem a kiskanalat a pürébe, és felé nyújtottam.

- Kóstold meg - bíztattam. Száj húzva, de megkóstolta.

- Ez tényleg csak banán - nézett rám meglepetten. - De az álaga attól még nem bizalomgerjesztő.

- Na tünés, és zaklasd kicsit a húgod - hessegettem el. Pár perc után Sebastian is lejött vissza a konyhába.

- Etethetem? - kérdezte picit mosolyogva. Felkeltem és a kezébe adtam a kiskanalat. Addig előszedtem mindent ami a vacsorához kell.

- Annyira összeveszett a két pilótám, hogy még egy megbeszélésre is alig hajlandók beülni - mondta egy idő után. Dani elégedetten nyammogott a pürén.

- Békítsd ki őket - lestem hátra a vállam fölött.

- Hogy? - nézett rám. Egy pillanatig hagytam magam elveszni a kékszemekben.

- Ahogy Christian csinálta volna, ahogy te neked kéne csinálnod vagy ahogy én csinálnám? - kérdeztem vissza.

- Ebben a sorrendben - vigyorodott el.

- Hát Christian leginkább Ciaronra és Rám hagyta, hogy majd mi kezeljük a helyzetet - gondoltam vissza.

- De ebből nem lett semmi - emlékezett vissza Sebastian is. - Csak még jobban elmérgesedett a viszonyotok Ciaronnal.

- Igen - bólintottam. - De tudtuk kezelni. Az már mindegy, hogy a két versenymérnök milyen kapcsolatban áll, míg nem hátráltatják a csapatot.

- És nekem mit kéne tennem? - kérdezte elgondolkodva.

- Te empatikus vagy - vontam vállat. - Beszélj egyenként mindkettővel, juttasd őket kompromisszumra.

- A kompromisszum megy - vigyorodott el. - Melletted jól megtanultam.

- Na, akkor valamire már mentél azzal a 18 évvel - mosolyogtam vissza. Közbe akart vágni de nem hagytam. Nem volt hangulatom semmi érzelgős beszélgetésre. - Én személy szerint bezárnám őket egy hangszigetelt szobába pár órára.

- Lassan már én is ezt fogom csinálni - morogta.

- De mivel Emma az egyik vitázó fél, semmi nem fog bejönni - zártam le. Meglepetten nézett rám. - Emma pont olyan munka téren mint én. Nem fog könnyen kompromisszumot kötni. Érzelmileg viszont megbántanád. Ha bezárod a csapattársával valahova, akkor biztos, hogy valaki nem jön ki onnan egybe.

- Akkor mit csináljak? - fakadt ki. Pont ebben a percben nyílt az ajtó, és pár pillanat múlva Sergio lesett be a konyhába.

- Sziasztok - nézett végig rajtunk. Dani még mindig a székben volt, és már teljesen szétkente magán a banánt. Sebastian ott állt velem szemben, az én kezemben pedig még mindig ott volt a kés amivel aprítottam a répát.

- Ne bánts senkit - jegyezte meg Sergio vigyorogva.

- Nem fogok - mosolyogtam rá. Adott egy puszit a számra, és utána kezet fogott Sebastiannal. - Ne csinálj semmit. Nem rólad és Webberől van már szó. Mindkét mérnök nyugodt típus. Kezelni tudják majd a helyzetet.

- Munka? - nézett ránk Sergio. Bólintottam. - Gyere te maszat Marci. Leszedjük a sok trutyit rólad.

- Öltöztesd át kérlek sétálós ruhába - szóltam utána. - Megmutathatnánk Sebastiánéknak a parkot, várost.

- Rendben - ment fel az emeletre a fiával a kezében.

- Hülye lány azt mondta 10 perc és itt van - jött vissza Alex.

- Mármint a húgodról beszélsz? - kérdezett vissza Sebastian. Alex bólintott. - Nem tetszik, hogy így emlegeted.. - kezdett bele.

- Apa felnőttek vagyunk nem 4 éves gyerekek. Nem fog beülni a sarokba és sírni mert lehülyézem . - Felült a pultra, és elvett egy banánt a pultról.